Illatokkal emlékezünk?

A nagyszüleim házában sok nyarat eltöltöttem kisgyerekként. Emlékszem, mindennek jellegzetes illata volt a kredenc kenyeres fiókjától kezdve az tisztaszoba nehéz ágytakarójáig. A pajta minden zuga más-más, semmivel össze nem téveszthető illatokat rejtett ugyanúgy, ahogy az istálló, a garázs és az udvar különböző szegletei is. De nem emlékszem már magukra az illatokra, nem tudom felidézni őket, és a legtöbb emlék is elhomályosodott a képzeletemben azokról a gyerekkori nyarakról. A házat régen eladtuk már, most nem is lakja senki. Múlt ősszel azonban meglátogattuk a szomszédokat, és a hátsó kertből átmerészkedtünk a régi házhoz, újra bejártam. Csodálatos illatokat találtam, a régi szagokat, amik azonnal kristálytisztán előhozták azokat az emlékeket, élményeket, képeket, amikről azt hittem, régen elvesztek már.

Nincsenek szavaink a szagokra

Biztos másnak is volt már hasonló élményben része. Ez nem meglepő, hiszen a szaglás és az emlékezet között igen szoros a kapcsolat. A szaglást tartják a tudósok a legősibb érzékelési formának, aminek kezdetleges alapjai már a baktériumoknál is megvan. Az élőlények már jóval a hallás és látás kifejlesztése előtt használták a szaglást, hogy a környezetükben lévő kémiai anyagokról, vegyületekről tájékozódjanak, és megfelelő reakciót adhassanak rájuk.

Azt, hogy a természet elsődleges érzékszervnek alkotta meg az orrunkat, mi sem mutatja jobban, mint a benne található receptorok sokszínűsége. Míg a szemben összesen négy különböző funkciójú receptor van, a tapintás útján pedig csak nyomást, hőt és fájdalmat érzékelünk, addig az orrban legalább 1000 különféle receptor sejt működik és születik újjá az életünk során. Mi több, nemcsak megújulnak ezek az érzékelő sejtek, de változnak is aszerint, hogy a szaglásunkat mire és milyen intenzíven használjuk. Ennek eredményeképpen vagyunk képesek több száz illatot és szagot megkülönböztetni – az olyan profi “szagolgatók”, mint a baristák, sommelier-k és parfümőrök pedig ezernél is többet.

A másik érdekesség a szaglással kapcsolatban, hogy bár rendkívül változatos információkat gyűjthetünk be általa, mégsem tudjuk ezeket olyan jól leírni és elmondani, mint ahogy például a hangokat vagy színeket. A színeknek külön neveket adtunk (bíbor, bordó, vörös, cinóber, karmazsin – hogy csak a piros különféle árnyalatinak nevét említsük), a különböző frekvencián rezgő hangokat is elneveztük (C,D,E,F,G,A,H,C plusz a félhangok), de ha illatokról van szó, legfeljebb annyit tudunk mondani, hogy “őszi avar illatú”. A szagokat csak úgy tudjuk szóval leírni, ha felidézzük azt, ami a szóban forgó konkrét illatot árasztja.

Elemi erejű illatok

Az illatok érzékelésének, pontosabban a belőlük származó információk feldolgozásának a helye az agyban az úgynevezett szaglóhagyma (bulbus olfactorius), amely közvetlenül a memória és a térbeli tájékozódás fő központja számon tartott hippokampusz mellett található. Ami igazán különlegessé teszi a szaglást a többi érzékszervvel szemben az az, hogy míg a tapintás, látás, hallás érzőidegei csak áttételes kapcsolatban állnak az agynak azzal a részével, amely a hallásból, látásból, tapintásból származó információkat feldolgozza, addig az orr szaglósejtjei két idegszállal közvetlenül kapcsolódnak az agy szaglóközpontjához. Talán ez a közvetlen kapcsolat is az oka, hogy az illatokat nehezen tudjuk szavakká “konvertálni”, hiszen annyira elemi, közvetlen hatást gyakorolnak az agyra, és a memóriaközponthoz való közelsége magyarázhatja, hogy ennyire élénken kötődnek a szagok ez emlékeinkhez.

Szagolj, érezz és emlékezz

A memóriakutatások fényt derítettek arra, hogy ha szavakkal igyekszünk megőrizni valamiről egy emléket – magyarul gyakran elbeszélünk egy régi sztorit, mesélve felidézzük egy esemény vagy egy ember képét, az segít ugyan mélyebbre ágyazni a memóriában ezt az emlékképet, de a szavak kimondásával az emlékhez kapcsolódó érzelmek is tompulnak. (Lehet, hogy ezért kell minél többet beszélni egy traumáról és a szó szoros értelmében ki kell beszélni magunkból a fájdalmat? És talán annak is, hogy az igazán mély és fontos érzéseinkről miért nem beszélünk soha vagy csak igen ritkán. Fecseg a felszín, hallgat a mély…) A “kibeszéletlen” illatok mögött ott lapul mélyen sok-sok érintetlen érzelem és emlékkép is. Amikor pedig újra érezünk egy bizonyos illatot, amihez egykor erős érzelmi töltés párosult, az azonnal előhívja az érintetlen, kibeszéletlen érzelmek és az emlékek sokaságát. Így őrizzük meg szaglásunkkal a legtisztábban és legmélyebben a tapasztalatainkat, emlékeinket és érzelmeinket a világról.

Őszintén szólva szégyenkeztem, hogy alig telt el 15 év azóta, hogy nagyanyám meghalt, és én már alig emlékszem rá. Az ő házához kapcsolódó gyerekkori élményeim is bizonytalanná váltak, amit sajnáltam, hiszen ezekből az emlékekből táplálkozik a lélek az ínségesebb napokon, felvidítja, új erővel tölti fel. Kicsit úgy éreztem magam, mint aki eltékozolta az örökségét. Aztán megtörtént az a bizonyos látogatás a régi házba, és az illatokat és szagokat megérezve villanásszerűen, minden korábbinál tisztábban, élesebben szakadtak fel az emlékek és érzések. Egyértelműen és világosan tudtam felidézni számtalan apró mozzanatot, eseményt, és közben kicsit talán saját magamat is.