Életmód

Ferenc pápa focistái indulnak a bajnokságon

Ferenc pápáról nevezte el magát egy argentin futballklub. Az elnöke szerint azért, mert az egyházfő fellépése olyan szimpatikus volt neki, hogy letett arról, hogy a Real Madrid után nevezze el a csapatát.

Ferenc pápa szerepelt már a világ egyik legnagyobb zenei-politikai magazinjának címlapján, sőt annyira menő, hogy a világ legjobban öltözött férfijának is megválasztották. Nemrég pedig bejárta a világot az útlevelének és személyi igazolványának képe, amelyeket annak ellenére váltott ki, hogy neki nem is kellene.

Most egy, az argentin labdarúgó-bajnokság hatodosztályában induló csapat nevezte el magát a pápáról, hivatalosan Club Deportivo y Social Papa Franciscónak. Azért a pápára esett a választásuk, mert egyetértenek az egyházfő céljaival. Jorge Ramírez, a klub elnöke a La Tercera című lapnak azt mondta, az egyházfő fellépése és céljai győzték meg arról, hogy az egyesületet a katolikus vezetőről nevezze el, ne pedig a Real Madridról Real Buenos Airesnek, ahogy azt korábban tervezte.

A Ferenc Pápa Futball Egyesület elsősorban az utcagyerekekért akar tenni. Az elnök reméli, hogy a klub révén a helyi gyerekeknek nem kell nagy távolságokat megtenniük, ha sportolni akarnak. A Ferenc pápa csapat eddig két felkészülési mérkőzést játszott, az elsőt 6-0-ra megnyerte, a másodikat viszont 3-0-ra elvesztette. A Ferenc pápa csapatnak működik már egy röplabdacsapata is, és gyeplabdaedzéseket is tartanak.

Nézd meg a pápa leglazább pillanatait!

Megnézem
Összes kép (1)

   

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top