Életmód

Sikert arattak a szőrös kirakati babák

Többen mennek be az üzletbe, mint korábban.

Nemrégiben mi is írtunk arról, hogy kivillanó intim szőrzetű, fehérneműs kirakatai babákat állított az egyik New York-i üzlete kirakatába az American Apparel divatcég. „Az American Apparel olyan cég, mely ünnepli a természetes szépséget, a Lower East Side-on látható Valentin-napi kirakat is ennek jegyében készült. Azért hoztuk létre, hogy  a járókelők elgondolkozzanak azon, mi a szexi, és fontolóra vegyék, hogy a természetes női testszőrzet is lehet az. Ugyanezen az ötleten alapulnak a hirdetéseink is, melyek mentesek a rengeteg photoshoptól, a divatipar retusált szabványaitól. Eddig pozitív visszajelzéseket kaptunk azoktól, akik elmondták a véleményüket, és nagyon várjuk, hogy még több álláspontot hallgathassunk meg” – áll a divatmárka közleményében.

Azóta már az is kiderült: jó ötlet volt a szokatlan bábuk alkalmazása, ugyanis – a Business Insider beszámolója szerint – azóta, hogy ezek állnak a kirakatban, 30 százalékkal több vásárló megy be az üzletbe, mint korábban. Bár nem tudni, hogy közülük hányan gondolkoznak el azon, hogy a természetes testszőrzet is lehet szexi, a forgalomnak mindenesetre jót tett a figyelemfelkeltő újítás.

Sikeres lett a szőrös kirakati baba

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top