Életmód

“Negyvenévesen nyertem életem első aerobikversenyét”

Van, aki negyvenévesen ment élete első aerobikversenyére. Van, aki agyhártyagyulladás, majd egy válás után változtatott az addigi életén, és van, aki egyszerűen csak csinos ruhákban akart járni. Életmódváltó nőket mutatunk be, akiknek bejött a változtatás.

Gödöllői Marica

Marica az aerobic előtt és után
Marica az aerobik előtt és után

A most 41 éves Gödöllői Maricát elbocsátották el az állásából – nála így kezdődött a váltás. Ma már úgy látja, ez volt a legjobb dolog, ami történhetett vele. „13 évig dolgoztam rendezvényszervezőként. Annyira szerettem a hivatásomat, hogy észre sem vettem, hogy a családon és a munkámon kívül nincs saját életem. Amikor megszűnt a munkaköröm, a saját kudarcomnak éltem meg. Három hónapot töltöttem otthon, közben próbáltam visszatalálni önmagamhoz. Lehetőség nyílt rá, hogy a volt középiskolámban létrehozzuk az Örökdiák Egyesületet, melynek alelnöke lettem.”

Marica végül munkát kapott az iskola titkárságán, aztán a fia egyik osztálytársának az anyukája megkérdezte, nincs-e kedve csatlakozni az aerobikos csapatukhoz. „Nagyon meglepődtem a felkérésen, mert az Óbudai WDSE felnőtt basic aerobik csapata akkor már évek óta sorra nyerte a versenyeket. A 40. születésnapom előtti napon életem első aerobikversenyén már én is a dobogó legmagasabb fokára állhattam. Korábban kosárlabdáztam, röplabdáztam, néptáncoltam, de a versenyszerű aerobikot még csak nem is ismertem.” A csapat most nyerte meg a Magyar Kupa döntőt, heti 2-3 alkalommal gyakorolták a csajok a koreográfiát. „Mindannyian dolgozó nők vagyunk negyvenen innen és túl, családanyák, akik megtalálták önmagukat az aerobikban. Hogy erőnléttel is bírjam, alakformáló edzésekre is járok, heti egyszer pedig kosárlabdázom, van végre »énidőm« is.”

Jachimiák Tünde

Tündén jól látszik a különbség
Tündén jól látszik a különbség

A most 36 éves Tünde a szülés utáni években nem foglalkozott a súlyával. Ekkor a mérleg 78 kilót mutatott. „82 kilóval hagytam el a kórházat, utána lement 4 kiló, de aztán évekig nem mozdult a mérleg nyelve. Próbálkoztam diétákkal, de a jojóeffektus miatt mindig visszahíztam. Végül megelégeltem, hogy nem tudok úgy öltözködni, ahogy szeretnék, és egyre erősödött bennem a tudat, hogy változtathatok ezen.” Tünde ekkor már évek óta minden télen hosszan elhúzódó légúti megbetegedésekkel küzdött. A neten böngészve rátalálta a paleolit diétára, amitől azt remélte, hogy segít kigyógyulni.

„Miután a legtöbb diéta kudarcot vallott nálam, nem is reméltem, hogy a fogyásban is segíteni fog, de már az első két hétben 10 kilóval lettem könnyebb, aztán fogytam még hármat. Minden előírást betartottam, magamnak készítettem el az ételeket. Később lazítottam a kereteken, kenyeret továbbra sem eszem, tésztákat is ritkán, a reggeli tejeskávé, és néha ebéd után egy lisztmentes desszert azonban belefér.” Tünde azt mondja, sokkal energikusabb is lett. „Minden reggel kidob az ágy, korán kelek és későn fekszem. Eleinte számomra is hihetetlen volt, hogy a sok próbálkozás után sikerült lefogynom. Büszke vagyok magamra, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam az elmúlt években.” 

Rakovits Patrícia

Patrícia magára talált
Patrícia magára talált

„Mindig ingadozott a súlyom. 2010 augusztusában agyhártyagyulladás gyanújával kórházba kerültem, ebben az időszakban egyáltalán nem figyeltem az étkezésre. Közben kialakult a pánikbetegségem is, gyakran fájt a fejem, szédültem, rossz volt a közérzetem – kezdi a történetét a 28 éves Rakovits Patrícia. – Közeledett az esküvőm időpontja, ezért október vége felé eldöntöttem, hogy valamit tennem kell. Ekkor találtam rá egy családias mozgásstúdióra, ahol eleinte a jógaórákra jártam. Korábban volt egy térdszalagszakadásom, ami miatt régóta nem mozogtam, és a térdemet sem tudtam teljesen behajlítani, ezeket hamar orvosolta a heti két jógaóra.” Patrícia végül lúgosításba is kezdett, és elmélyedt a pszichológiakönyvek világába.

Aztán Patrícia elkezdett fogyni, megszűntek a pánikrohamai, és már dinamikusabb órákra is el mert menni. „A júniusi esküvőmön bombaformában voltam, úgy érzem, ekkor érett meg bennem a nő. Egy ideig tartottam a 62 kilós versenyformámat, ám a következő év januárjában nagy fordulatot vett az életem, a házasságom véget ért – magyarázza Patrícia, hogyan került ismét mélypontra. – A magánéleti válság idején túlzásokba is estem, valóságos hősnek éreztem magam, hogy munka után kétszer 2,5 órát edzettem, és még beiktattam heti egy 1,5 órás body & mind tréninget is. Elhagytam a vacsorát és a munkahelyi nassolásnak is búcsút intettem. A súlyom nem változott, viszont izmosabb lettem. Azt hiszem, a sok edzés inkább pótcselekvésként szolgált, hogy ne kelljen otthon lennem.”

Patrícia most már megtalálta az egyensúlyt, mostanában a forró jógába szeretett bele. „Megnyugtató, hogy már tudom, mit kell tennem azért, hogy jó formába hozzam magam. Minden megtörténik, amikor meg kell történnie.”

Nyíri Andi

Andi megelégelte, hogy több, mint 100 kiló
Andi megelégelte, hogy több mint 100 kiló

A 36 éves Nyíri Andi két kisfia születése után, tavaly elégelte meg, hogy már több, mint száz kiló. „Úgy kezdtem, hogy se krumplit, se tésztát, se kenyeret nem ettem, és megváltam a cukros üdítőktől is. Pár éve praktikumból szereztem be egy kerékpárt, hogy a gyerekeket könnyebben vihessem. Onnantól, hogy meghoztam a döntést, miszerint lefogyok, mindenhová biciklivel jártam.” Andi az otthoni tornázással is próbálkozott, de aztán mindig kihagyott egy-egy napot, aztán már kettőt, vagyis hamar cserbenhagyta a lelkesedése.

„Rájöttem, hogy az én személyiségemhez túlságosan helyhez kötött és monoton. A bringázás azonban mozgásban tart, én pedig élvezem, ha zajlik az élet körülöttem. Sokáig otthon dolgoztam, így ez arra is jó volt, hogy ingereket gyűjtsek és valamiképp benne legyek az élet lüktetésében. A sok tekerés és a szénhidrát-csökkentés megtérült, mert valósággal olvadtak a kilók rólam.”

Nyáron aztán Andi az egész családját vitte biciklitúrákra. „Büszke vagyok arra, hogy jó példát mutathatok a fiaimnak. Most, hogy közeleg a tél, igyekszem majd nagyokat sétálni, ahová csak lehet, gyalog indulok majd. A szobakerékpár nem megoldás, a helyben tekerést lehangolónak tartom.” Andi egy év alatt 77 kilóra fogyott, és jobban érzi magát a bőrében, mint valaha. „Mindig volt súlyfeleslegem, de most nagyon élvezem, hogy a felszín, vagy mondhatjuk a háj alatt, megtaláltam önmagamat. Erősebb lettem attól, hogy végig tudtam csinálni, és olyan döntéseket hoztam meg, amelyeket évek óta halogattam. Úgy érzem, ha képes voltam lefogyni, mindenre képes vagyok.”

Balassa Piroska

A fogyása óta több ismerőse is életmódváltásba fogott.
A fogyása óta több ismerőse is életmódváltásba fogott

„Egy dolognak örültem kevésbé: sok ruhámat kellett elajándékoznom, mert túl nagy! Voltak közte kedvencek. Arról nem is beszélve, hogy a gyűrű is leesik az ujjamról!” – panaszkodik viccesen Piroska,

 Az elmúlt fél évben a Nők Lapja magazin olvasói közül húszan vágtak bele segítséggel a Nagy Életmódváltó Programba, köztük Balassa Piroska, benzinkutas, az eredményével elnyerte a dietetikusok különdíját!

pedig igazából nagyon elégedett. „A környezetemben sokan kérdezik, hogy hogyan sikerült így lefogynom. Amikor meghallják, hogy az okos diéta és mozgás a titkos fegyverem, látom sajnos az arcokon, hogy csalódtak, valami újabb csodadiétára számítottak.”

Piroska nemcsak az étrendjét változtatta meg, futni kezdett. „Van, hogy úgy pattogok, mint egy gumilabda, máskor úgy érzem, mintha súlyokat aggattak volna rám. Nem könnyű rávenni magam, főleg az első 15 percben küzdök azért, hogy ne adjam fel és menjek haza. Ha azonban ezen túllendültem, már élvezem. A testem teljesen átalakult.”  A 31 éves benzinkutas szerint a legkellemesebb érzés, hogy a környezetében lévő súlyosabb csajok, ha nem is mind nyíltan, de szintén diétázni kezdtek.

Simon Boglárka

Nem a fogyás,  hanem a vele járó pozitív hozadék miatt boldog
Nem a fogyás, hanem a vele járó pozitív hozadék miatt boldog

„Mindig erősebb testalkatú voltam, de az elmúlt években felszökött még néhány kiló. Mivel idén töltöttem be a harmincat, januárban eldöntöttem, hogy ideje változtatnom szokásaimon, mert ekkor már 82 kiló voltam – meséli Boglárka. – Eleinte heti két-három alkalommal futottam, ám ez nem hozta meg a várt eredményt, csupán 5 kilót sikerült leküzdenem. Tudtam, hogy az étkezés terén is reformokat kell bevezetnem, ezért megkérdeztem az egyik kolléganőmet, aki nagyon figyel mind a saját, mind a családja táplálkozására. Ő azt javasolta, hogy délelőtt csak gyümölcsöt fogyasszak, a többi étkezésnél pedig elsősorban zöldséget kevés hússal, a szénhidrátoktól és a cukroktól pedig tartsam távol magam.”

Bogi azt mondja, ő már egy hét után érezte, valami megváltozott. Úgy érzi, nem a leadott kilók, hanem a vele járó pozitív hozadékok miatt változott meg az élete. „Sok dicséretet kapok, nőtt az önbizalmam, és a párkapcsolatomban is jobban kiteljesedtem. Nőiesebben öltözködöm, és már a ruhavásárlás sem okoz bennem feszültséget, mint korábban. Még szeretnék 3 kilót leadni, tudom, hogy sikerülne, ha jobban figyelnék a mennyiségekre. Most jól érzem magam így.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top