nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Jókedv receptre – nevetőjógán jártunk

Jókedv receptre – nevetőjógán jártunk

Vajon mennyi nevetés szükséges a kiegyensúlyozott és boldog élethez? Ennek jártunk utána a nevetőjóga-foglalkozáson.
Pallang Gabriella írása
f Ajánlom

Kis családommal együtt kíváncsian indulok útnak, hogy velük együtt tapasztaljam meg a nevetőjóga élményét. Eddig úgy gondoltam, jól haladok az önismeret útján. Ezen a foglalkozáson azonban szembe kellett néznem az igazsággal, hogy a szívem legmélyén fájdalomkövekből épült falak rejtőznek, melyeket itt az ideje feloldani. A csendes utcácskában lévő gödöllői jógastúdió kapuján belépve egy virágzó tündérkertben találom magam, ahol mosolyogva vár minket Braun Katalin nevetőjóga-oktató és életvezetési tanácsadó, valamint Anna, a stúdió háziasszonya. Néhányan egyedül érkeznek, ám nemsokára egy másik kedves családot is felfedezek, ahol a kislány még csak másfél éves. Óvodáskorú fiam kissé feszeng az új környezetben, és az apja karjaiban keres menedéket.

Jókedv receptre – nevetőjógán jártunk

 

Honnan ered a módszer?

A nevetőjógát dr. Madan Kataria indiai orvos ismertette meg a világgal, amikor 1995-ben négy vállalkozó kedvű ismeretlennel együtt hahotázni kezdett egy parkban. A kis csoport létszáma néhány nap alatt ötven főre duzzadt. Dr. Kataria és jógaoktató felesége, Madhuri kifejlesztett egy sor nevetésgyakorlatot, vegyítve ezeket szerepjátékokkal és jógagyakorlatokkal – természetesen szem előtt tartva a gyermeki játékosságot. Mára ez a módszer az egész világon elterjedt, több mint hatvan országban megtalálható, hatezer klubban. Magyarországon hét-nyolc klub működik.

 

A nevetés a lélek tánca

Katalin az óra elején beavat minket a mai kor sajnálatos tényeibe. „A gyermekek egy nap alatt csaknem négyszázszor nevetnek, míg a felnőttek többsége alig tizenötször. Ahogy cseperedünk, úgy befolyásol minket egyre jobban a csoportnorma. Minél inkább be akarunk illeszkedni, annál inkább hagyjuk figyelmen kívül gyermeki énünk szárnyalását, mely a mosollyal és a kacagással együtt az életünk elixírje is lehetne.
Való igaz – fűzi hozzá –, a nevetés mimikai ráncokat eredményez, mégsem öregít. Miközben megmozgatja a nyirokrendszert, oxigénnel látja el a szerveinket, és immunrendszerünk működését is pozitívan befolyásolja. Sejtjeink felfrissülnek, arcbőrünk, a vér gyorsabb áramlása miatt, kipirul, és egészséges színt kap, szemünk csillogása pedig magáért beszél.”

Katalin megkér bennünket, hogy a gyakorlatok végzése közben nézzünk egymás szemébe. „Amikor mellettünk nevet valaki, az a mi hajlandóságunkat is növeli a vidámságra, míg a szemkontaktus erősíti a kapcsolódást. Kezdeti, esetleg színlelt mosolyunk hamarosan át fog alakulni szívből jövő, természetes nevetéssé. Testünk fizikai szinten nem tesz különbséget, így mindkettő jótékonyan fejti ki hatását.”

Ezt nemsokára saját bőrömön is érzékelem, amikor ütemes tapsolással egybekötött „hoho- ha-ha-ha” felkiáltásokkal – egymás tekintetét keresve – járkálni kezdünk a teremben. A felnőttek még picit zavarban, a gyerekek viszont oldottan, jókedvűen közlekednek körbe-körbe. A következő feladatnál nevetgélve kezet kell fognunk mindenkivel úgy, hogy végig tartjuk a szemkontaktust. Egyszerű gyakorlatnak tűnik, mégis kiborulok – már az első embernél. Nemhogy nem tudok nevetni, de legszívesebben elsírnám magam. Nem értem, mi történik velem. Megyek tovább – a következő kézfogásnál már nem kell sírnom, de nevetni még mindig nem tudok. Aztán lassan megnyugszom, és percről percre fesztelenebbé válok.

Ne gondoljuk, hogy a sírás itt kevésbé helyénvaló – mondja Katalin –, a feszültségoldás ugyanúgy megtörténik, csak engedjük szabadjára az érzéseinket. A mélyen eltemetett sérülések és fájdalmak utat törnek maguknak, hogy megtisztuljanak. A gyermeki huncutságot felszínre hozó gyakorlatok gyorsan megemelik az energiaszintet, telepumpálva szervezetünket boldogsághormonnal, azaz endorfinnal. Ez pedig növeli az optimizmusunkat, az önbizalmunkat és az önértékelésünket.”

Jókedv receptre – nevetőjógán jártunk

 

A NEVETŐJÓGA JÓTÉKONY HATÁSAI:

• javítja a testi-lelki egészséget, erősíti az immunrendszert, növeli az energiaszintet, fiatalít
• csökkenti a negatív gondolatokat és érzelmeket
• segít kapcsolatba kerülni belső énünkkel
• támogat a megbocsátásban, a nagylelkűség és segítőkészség fejlesztésében
• segít az elengedésben és a meg nem élt érzelmek felszabadításában
• csökkenti a depressziót
• rávezet, hogyan kell a jelenben élni
Bővebben a témáról:
www.nevetojoga.hu 

Kacagás kötetlenül

Azt tapasztalom, hogy a játékos feladatok közben egyre oldottabb a hangulatom. Ekkor azonban egy pantomimes feladat következik, amelynek során olyan, többünk számára nehezen megélt helyzetekben kell nevetnünk, mint például amikor a hónap végére elfogy a pénzünk. Miközben azt imitálom, hogy nincs egy fillérem sem, egyszer csak elönt a szégyen, és érzem, megint sírnom kell. A feladat végére szedem össze magam, azon gondolkodva, hogy ezek az érzések vajon honnan jönnek. „Ezzel a gyakorlattal – magyarázza Katalin – a helyzethez való hozzáállásunkat változtatjuk meg, hiszen minden fejben dől el. Ha tudunk a nehéz pillanatokban is nevetni, akkor nyitottabbá válunk olyan megoldások felfedezésére is, melyeket talán meg sem látunk, mikor bezáródunk a félelem, az aggodalom és a szégyen miatt.”

Kisvártatva körben leülünk a földre a nevetésmeditációhoz, amely – mint nemsokára kiderül – minden, csak nem csendes. Katalin halkan kuncogni kezd, szemével bennünket, többieket is erre késztetve. Nemsokára jókedvű viháncolás tölti meg a teret, mostanra már mindenki igazán jól érzi magát, nyoma sincs az óra elején tapasztalt visszafogottságnak. Jázmin, a másfél éves kislány kacagva szaladgál a teremben.

Pozitív érzésekkel feltöltődve

A programot a „jóga nidrá”, azaz a jógi alvása teszi teljessé, mely egy mély relaxációs gyakorlat. Most már nem nevetünk, hanem csukott szemmel hanyatt fekszünk a földön. „A nevetésmeditáció után az energiaszint már meglehetősen magas – mondja Katalin –, így az egyensúlyi állapotot ezzel a feladattal állítjuk vissza. Lélegezzetek mélyeket, miközben könnyedén figyeljétek meg érzéseiteket, gondolataitokat, ítélkezés nélkül.”

Gyermekem – a jógaórától elpilledve – rajtam pihen. Mosolyogva ellazulok, még ha nem is tudom teljesen nyomon követni a gyakorlatot. Befelé figyelek, lelkemet górcső alá véve. Örömmel nyugtázom, hogy önmagammal kapcsolatos érzéseim sokkal tisztábbak és világosabbak, és ami a legfőbb – pozitívabbak. Nyugodtan veszek pár lélegzetet, miközben azt érzem, hogy szívemmel átölelem a világot.

 

Miniteszt - Tudj meg többet magadról! Cikkünk a Nők Lapja Psziché korábbi számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalomból:

 

  • A lelkünkben élő férfi
  • Sárkányanyák és kicsi papucsfiaik
  • Nézd meg az anyját, kezeld a fiát! – interjú Novodomszky Évával és Papadimitriu Athinával
  • Égnek áll a hajad a stressztől?
  • Férfiélet, női sors – Müller Péter írása
  • A nőiesség segélykiáltása – PCOS szindróma
  • Szabadság, szerelem – teszt
  • Gyógyító irodalom

Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!

Megosztás Facebookon