Életmód

Ezt teszi az arcbőrrel az alkohol

A napi, heti rendszeres alkoholfogyasztást megsínyli a bőr, a teljes absztinencia azonban akár tíz év mínuszt is jelenthet.

Sokan tudják, milyen jó érzés egy átdolgozott, stresszes munkanap után meginni – nem több, mint – egy pohár bort vagy sört. Pár percen belül az ember ellazul, feloldódik – aztán lehet, hogy másnap és harmadnap megint megteszi, és idővel a mindennapok részévé válik ez a szokás. Így volt ezzel a képen látható kétgyermekes édesanya, Laura is, aki az első képen még hetente nagyjából 5 pohár bort fogyasztott, majd teljesen száműzte életéből az alkoholt.  

Így alakul át az arcod, ha nem iszol alkoholt

Az első képen még heti 5 nagyobb pohár bort fogyasztott,
a középső kép a teljes absztinencia második hetén,

a harmadik kép a negyedik héten készült
Fotó: Daily Mail

Az első képen a fiatal nő arca és dekoltázsa pirosas és picit duzzadt volt, homloka és orra csillogott, arca két oldalán ugyanakkor száraz foltok jelentek meg. A kétgyermekes édesanya régóta fogyaszt rendszeresen alkoholt, melynek hatása a fehér bőrén előbb meglátszik. A szeszes ital hatására a bőr pirosas lesz, ám pár hét alkoholmegvonás elegendő lehet ahhoz, hogy az erek összehúzódjanak, a pirosság pedig eltűnjön. A négy hét alkoholmegvonás járulékos eredménye lett, hogy elmaradtak a bort kísérő rágcsák, a fiatal anyuka leadott pár kilót.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top