Életmód

Család rejtélyekkel

Családi titkokról, önbizalom-erősítésről, a női hiszti lélektanáról és leggyakoribb fóbiáinkról is olvashatsz a legfrissebb Nők Lapja Pszichében, melyet Akovács Éva főszerkesztő ajánl.

Család rejtélyekkel„Gyereke lesz a lányomnak” – közölte váratlanul a mellettem utazó nő. Boldogan gratuláltam, kevés jobb hírt hallani egy borús délutánon. Amikor azt mondtam, biztos nagyon örülnek a szülők, meglepett a válasza: „Az apának nem mondjuk meg. Nem érdemli meg.” Nehéz erre mit mondani. Mit követhet el egy férfi , hogy nem tudhatja meg, nemsokára gyereke születik? Ha most belekérdezek, talán olyan sztorit hallok, hogy nem tudok leszállni a következő állomáson. Az azért érdekelt, mégis hogyan képesek eltitkolni, hiszen évekig együtt éltek, egy városban laknak továbbra is… Útitársam közölte, hogy alaposan átgondolták a lányával: a jövendő anyuka szakított a férfival, mielőtt domborodott volna a hasa, egyértelműen megmondta neki, hogy soha ne keresse, telefonszámot változtatott, és elzárkózik minden találkozástól. Mert a babát akarja, de az apukát nem.
Még emésztettem az információkat, amikor el kellett búcsúznunk, és többé nem is láttam a hölgyet. Sokáig foglalkoztatott ez a találkozás, kíváncsi vagyok, mi lett velük. A gyerek most óvodás lehet. Meg tudták őrizni a titkot? Mit mondanak a kicsinek, amikor az apjáról kérdez? Összefutottak valaha a nő és a régi szerelme? Volt ereje letagadni, hogy van egy közös gyerekük?
Valahogy így kezdődik minden családi titok. Valaki eldönti, hogy a család többi tagját kizárja az információból, mondjuk elfelejti közölni, hogy van egy apja néhány utcányira. Amiből aztán olyan történetek, sérülések fejlődnek ki, hogy ember legyen a talpán, aki helyrehozza. Amikor elkezdtük gyűjteni a családi titkokat, elgondolkodtató történetekkel találkoztunk – ezeket osztjuk most meg, mindenki döntse el maga, mi a jobb: titkolni vagy elmondani.

Ha hasonló problémád van, orvost, lelki kapaszkodót keresel, írj nekünk a psziche@sanomamedia.hu e-mail címre, segítünk!
Kövess minket a Facebookon is: www.facebook.com/pszichemagazin!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top