Életmód

Nyár, 2013 – Ismerd meg önmagad!

Ahhoz, hogy igazán kiteljesedjünk, érdemes néha "kinézni" magunkból, csatlakozni másokhoz, és együtt keresni saját utunkat. Válassz segítőket!

Önismereti és belsőerő-fejlesztő tábor

Úgy a férfi, mint a nő számára meghatározó az a tudatosság, amivel a kapcsolatában jelen van. A tábor célja az önismeret és a belső erő fejlesztése, a foglalkozások a megváltozott férfi-női kapcsolati és szerepmintákra és az ebből adódó nehézségekre koncentrálnak. Bár koedukált csoport lesz, ez korántsem azonos a párterápiával. Bárki jöhet egyedül, baráttal vagy barátnővel, de akár a párjával, kedvesével, rokonával is, a hangsúly nem a nemek arányán, de nem is a konkrét nemiségen van. Aki ott lesz, az dinamikusan, koncepciózusan felépített, kiscsoportos munkára számíthat, ahol az egyénre is odafigyelnek.

Vezetik: Soma Mamagésa; Sebestyén Erzsébet Tara kineziológus, családállító; Baranyai Balázs  koreográfus, táncos, művészetterapeuta
Helyszín, időpont: Zánka, 2013. július 29. – augusztus 4.

Ismerd meg önmagad a nyáron!

EgyüttLétÖröm tábor

A négynapos együttlét során számos gyakorlattal, programmal lehetőséged nyílik, hogy megéld a létezés örömét, az intim, szívtől szívig kapcsolódás gyógyító erejét és a közösség bátorító inspirációját. Érdemes jelentkezned a táborba, ha tartalmas nyári programra, izgalmas önismeretre vágysz, és ha szívesen kapcsolódsz össze hozzád hasonló emberekkel. Ízelítő a programokból: közös mozgás és meditáció, mesefejtés, bodywork, Integral Core gyakorlatok, művészetterápiás elmélyülés, kirándulás a komfortzónán túlra, közös főzés, éneklés a szabadban, tábortűznél

Vezetik: Bedő Nóra integrál tanácsadó, Kun Szilvi, Oros Andrea
Helyszín, időpont: Máriahalom, Biofalu, 2013. július 18–21.    

Intimitás és önismereti tábor

Ez a tábor neked való, ha foglalkoztat a saját boldogságod, és már tudod vagy sejted azt, hogy az nem a külső gazdagságtól és a körülményektől függ, hanem az intimitás megélésének képességétől. Ehhez viszont szükséges a személyiség tükrébe tekinteni és alaposan megjárni annak szintjeit, gyógyítani mindazt, ami nehezíti az utunk. Programok: ÉrintésJáték, mozgásmeditáció, önismereti gyakorlatok, érzékszerveink ébresztgetése, tantrikus szerelmi masszázs tanulása, szexuális energia átforgatása kreativitásba saját selyemkendő megfestésével, transztánc, kirándulások, jóga a szabadban.

Vezetik: Ferenci Gabriella és Szilasi Andrea
Helyszín, időpont: Anahita Jóga- és Szellemi Központ, 2013. július 11–14.  

Ismerd meg önmagad a nyáron!

A lélek ösvényein – Önismereti elvonulás

Szeretnél mélyebb kapcsolatba kerülni saját magaddal? Szeretnéd megnyitni a szíved mások felé és teret adni az érzelmeidnek? Szeretnél valamit elengedni az életedben, vagy épp beengedni?  Vagy csak egy nyugodt helyre vágysz, ahol feltöltődhetsz? Esetleg fontos számodra az önkifejezés, a csend, a meditáció… Erre ad lehetőséget ez az elvonulás.

Vezeti: Vadas Rita Deira
Helyszín, időpont: Dombay-tó (Pécsvárad közelében), 2013. július 19–21.

A szív gyógyítása – önismereti csoport

„A szív gyógyítása azt jelenti a csoportmunkában, hogy őszintén szembenézünk magunkkal, és elindulunk, hogy nyomára bukkanjunk szívünk érzéseinek. Gyakran találkozunk sajátunkhoz hasonló érzésekkel, és így a folyamatok felerősödnek, tanuljuk a valódi együttérzést” – írják erről a programról. A tagok egymást kísérik a csoportfolyamatban, miközben tisztelik  és tolerálják a másságot. Az imagináció, a rajzolás és a mozgás önkifejezési lehetőségeivel keresik azt, ami a szemnek láthatatlan. A csoportban természetesen nem tud minden megtörténni, de fontos folyamatokat lehet elindítani. Ez a program azoknak szól, akik már dolgoztak különböző formában érzésvilágukkal, ismerik az alapvető eszközöket.

Vezeti: Orosz Katalin klinikai szakpszichológus, transzperszonális terapeuta
Helyszín, időpont: Máriahalom, 2013. augusztus 17–20.

Kérjük, mielőtt jelentkezel, tájékozódj alaposan az adott kurzusról közvetlenül is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top