Életmód

43 éves korukra nőnek fel a férfiak

A nők 11 évvel korábban "nőnek fel", mint a férfiak.

Tízből nyolc nő szerint a férfiak sosem szoknak le teljesen a gyerekes dolgokról: hangosan böfögnek, szellentenek, hajnalban is előszeretettel esznek gyorskaját és videojátékokat játszanak. A nők szerint az éretlenség jelei továbbá, hogy a viták során inkább hallgatnak, egyszerű ételeket sem képesek megfőzni, nem szeretik a zöldséget, ugyanazokat a történeket, vicceket mesélik el állandóan, túl gyorsan vezetnek és hangos zenét hallgatnak közben… a panaszáradat végtelen (engedjük meg: kicsit azért sztereotip).

43 éves korukra nőnek fel a férfiak

Egy Angliában készült felmérés szerint a férfiak átlagosan 43 éves korukban válnak teljesen érett felnőtté, míg a nőkkel ez már 11 évvel korábban, 32 éves korukban megtörténik.

A nők egynegyede érzi úgy, hogy ő hozza meg  fontos döntéseket a párkapcsolatában, ugyanakkor vágyik arra, hogy a párja gyakrabban beszéljen magáról és az érzéseiről. A nők 46 százalékának volt már olyan párkapcsolata, amiben inkább a partnere anyjának, mintsem a párjának érezte magát. Tízből három nő szakított is már amiatt, mert a partnere túl éretlenül viselkedett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top