nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Tükörképem a párom – Szendi Gábor írása

Tükörképem a párom – Szendi Gábor írása

Sokan beleesünk abba a hibába, hogy hanyatló kapcsolatunkért a párunkat hibáztatjuk. Pedig ha ráébredünk, hogy a másik csak egy tükör, és megértjük, mi az, amiben változnunk kellene, a házasság nem csapda lesz, hanem lehetőség a fejlődésre.
Szendi Gábor írása
f Ajánlom

Sokáig őriztem egy nyomatot, amelyen az állt: „Minden pár megérdemli egymást.” Aztán egyszer odaajándékoztam egy fiatal páciensnőmnek, aki nagyon furcsa házasságban élt egy idős emberrel. Nem tudom, van-e mindenkire alkalmazható elmélet arról, miért is választják egymást az emberek. Sok teória született már a házasságokról. Az elméletek egyik csoportja a hasonlóságot, egy másik a kiegészítő jelleget, a harmadik az ellentétes tulajdonságokat hangsúlyozza. A lényeg, hogy mi választottunk, és a házasság egyik értelme, ha rájövünk, miért éppen őt. Amíg elutasítjuk azt a gondolatot, hogy választásunk nagyon is minket fejez ki, addig a romló házasságot úgy éljük meg, hogy „nem ilyen lovat akartunk”.

Tükörképem a párom - Szendi Gábor írásaHázasság mint kihívás

Mit jósol a kognitív disszonancia arra az esetre, ha valaki szembesül egy rossz tulajdonságával? Azt, hogy vagy külső tényezőkkel fogja magyarázni, vagy azt állítja, hogy a rossz tulajdonság nem is rossz. Mit jósol a kognitív disszonancia arra az esetre, ha valaki a kapcsolatában mint tükörben szembesül megtagadott választási szempontjaival? Azt, hogy a tükör torzít. Az életünk eseményeit én úgy szoktam tekinteni, mint kihívásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy fejlődjünk. Ha egy házasságban elégedetlenek kezdünk lenni a másik féllel, az biztos jele a változás szükségességének. A házasságot tekinthetjük fejlődési lehetőségnek. Aki él ezzel, az harmonikus és boldog kapcsolatot teremthet, aki viszont a hibáztatás útját járja, az csak felelőst keres balsorsáért. Sok ember sajnos ez utóbbi lehetőséget választja, a végtelen önigazolások útját, amelyben nem fejlődni akar, hanem önmagát áldozatnak, a másikat pedig elveszejtőjének beállítani. De most komolyan: tönkre lehet tenni valakit, ha ő azt nem akarja?

Vonzások és választások

Úgy tűnik, mintha azért választanánk társunkat, mert megoldandó feladatunk van vele. Ennek az a magyarázata, hogy bizonyos családban felnőve bizonyos tulajdonságokkal felruházott szülők nevelnek minket. Születésünktől kezdve őket szeretjük, őket látjuk szépnek, vonzónak. Sok kislány álmodozik arról, hogy majd nagykorában apukájához megy feleségül, a kisfiúk pedig anyukájukat akarják elvenni. Mélyen belénk égnek ellenkező nemű szülőnk fizikai és lelki sajátosságai, és felnőtt korunkban ösztönösen ilyen partnerekhez vonzódunk leginkább. Együtt élve viszont megtapasztalhatjuk, milyen lehetett a házasságuk. Ha boldogságban éltek, valószínűleg nekünk is könnyebb dolgunk lesz, bár lehet, hogy meg kell majd oldanunk azt, amit ők is megoldottak a boldogságért, csak mi erről mit sem tudtunk. Rosszabb a helyzet, ha a viszonyuk csapnivaló volt, mert könnyen lehet, hogy a miénk sem lesz más. A feladatunk tehát, hogy élhetővé tegyük azt a kapcsolatot, amihez ösztönösen vonzódtunk. Az alábbiakban egy kapcsolattípuson keresztül mutatom be, mit gondolok annak fejlesztő hatásán, és hogy néz ki az, amikor felismerjük rejtett választási szempontjainkat.

„Sok ember nem fejlődni akar a házasságban, hanem önmagát áldozatnak, a másikat pedig elveszejtőnek beállítani.”

Amazonok kontra papucsok

Vegyük annak az asszonynak az esetét, aki azzal szembesül, hogy férje papucs. Vajon az udvarlási időszakban az asszony nem vette észre, hogy a férfi nem a megtestesült határozottság? Bizonyára észrevehette, de akkor még annak irányíthatósága, kezessége és rajongása volt a vonzó. Az asszony igazi uralkodó típus. És íme, máris látjuk, hogyan választ a nő rejtett szükségletei szerint. Aki szeret uralkodni, vonzódni fog az irányítható emberekhez. Később viszont, mivel csak a hatalmat és az erőt tudja értékelni, lenézi majd a másikat gyengesége miatt. Egy ilyen uralkodó típusú nőpáciensemet, aki már torkig volt az ő „nagy macijával”, mert egy szöget nem tudott beverni a falba, megkérdeztem, miért őt választotta. Azt felelte: „Mert engem még senki nem szeretett így.” Íme a lép, amire rászállnak a madarak, és ott is ragadnak. A papucsok azonban nem feltétlen papucsnak születnek, hanem a kapcsolatban válnak azzá. A cirkuláris okság működik: egy elnyomó viszonyban gyengének bizonyuló ember más kapcsolatokban nagyon is önálló tudna lenni. Itt van például a Milton H. Erickson amerikai pszichiáter által kezelt étterem-tulajdonos pár. Erickson változást idézett elő a házasságukban, és kiderült, hogy a mulya férj remekül ellátja az étterem vezetését, csak hagyni kellett őt kibontakozni. Egy házasság persze mindig két házasság, a férfié és a nőé. Hiszen nemcsak a nő ment hozzá egy papucshoz, hanem a férfi is elvett egy amazont. Mit jelöl ki feladatként ez a kapcsolat a nőnek, és mit a férfinak? A nő uralkodó típus. Hogy miért, részletkérdés. Lehet, hogy férfias az agya, lehet, hogy rideg családban nőtt föl. A lényeg, hogy korábbi élete során nem tanulta meg az együttműködést, hogy teret tudjon adni másoknak is. Az önigazoló kognitív disszonancia miatt nem veszi észre paradox viselkedését, miszerint ő csinál papucsot a férjéből, hogy aztán viszolyogva elforduljon tőle. Valószínűleg ez volt az anyja problémája is. Úgy látja, vele minden rendben van, csak a férje ne lenne olyan nyuszi-muszi. Az ilyen nők az évek során magukhoz kaparintanak minden feladatot, mert nem tudnak a másikban megbízni, aztán meg azzal vádolják őt, hogy képtelen bármit elintézni. Hogyan szabadulhat meg egy ilyen amazon az átoktól? A „viselkedj úgy, amilyen lenni szeretnél!” elv alapján fel kell építenie egy kooperáló vagy akár egy támaszra szoruló nő szerepét. Szerepről beszélünk, mert nem várunk belátást, szembesülést, katarzist. A változáshoz megváltozott viselkedés kell, nem gyónás és önmarcangolás. Ezt a viselkedést huzamos ideig fenn kell tartani, hogy a férj fel tudjon nőni az új szerepéhez, amiről éveken át leszoktatták. Amikor pedig az önállósága visszatér, a nőnek meg kell tanulnia értékelni ezt.

Tükörképem a párom - Szendi Gábor írásaCikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.
A tartalomból:
  • Érzelmek rabjai
  • Fogbetegségek lelki üzenetei
  • Terézapu története
  • Visszakapott szenvedély
  • Féltékenység – A szeretet vagy az önzés jele?
  • Gondtalan generáció – Hogyan neveljünk boldog gyereket?
  • A csend hangjai – Háromnapos elvonuláson jártunk

Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt és most megteheted!

Megosztás Facebookon