Életmód

Így trükköznek az árakkal a boltok

Érdemes odafigyelni, mert a boltok felében trükköznek az árak kiírásával a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálata szerint.

A kisebb élelmiszerboltokban és a hentesnél leselkedik ránk a legnagyobb veszély, a hatóság vizsgálata szerint azért a piacokon, a pékségekben és a barkácsboltokban is figyeljünk oda. Az utóbbiakba talán ritkán járunk, de az előbbiek mindegyikébe betérünk, van úgy, hogy naponta többször. A könyves- és a cipőboltok a legbiztonságosabbak, legalábbis a vizsgálat szerint ott verik át legkevésbé a vásárlókat.

Az eladási ár feltüntetésével minden negyedik ellenőrzött termék esetében gond volt: nem volt ráírva egyáltalán, vagy a pénztárnál kiderül, hogy nem is annyiba kerül. Minden harmadik ellenőrzött boltban volt probléma az egységárakkal, pedig ennek pontos feltüntetésére törvény kötelez. Van, ahol azt mondták, azért nem írják ki, mert összezavarja a vásárlókat…

Így trükköznek az árakkal a boltok!

Sokszor a pénztárosok hibáznak: nem veszik figyelembe a kedvezményeket, rosszul kerekítenek vagy adnak vissza. Átlagosan 72 forinttal rövidítik meg a vásárlókat a fogyasztóvédők ellenőrzése szerint.

Mielőtt azonban szakítunk az összes bolttal, van jó hír is: ahova ritkán járnak az ellenőrök, vagy eddig még sohasem voltak, ott találták a legnagyobb problémákat. A hatóság szerint ahol már voltak, ott jobban odafigyeltek a szabályok betartására.

 

Ohan nem hagyja, hogy átverjék, a közelmúltban például a kiírtnál magasabb árat akartak számlázni neki egy hipermarketben: így történt az eset.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top