Fiúknál menő, lányoknak ciki a sok partner?

Tegnap fejeztem be Thilo Mischke: 80 numera a föld körül című könyvét.
Egy 29 éves német srác sztorija. Hét év után szakított vele a barátnője, és annyira belebetegedett, hogy a barátai kitalálták, menjen el egy világ körüli útra azzal a feltétellel, hogy ha lefekszik a néhány hét alatt nyolcvan nővel, akkor állják neki a számlát.
Roppant jól ír a srác (köszönet a fordítónak is), könnyed, stílusos, laza, de közben érzékeny, őszinte, nagyon emberi. Kicsit bemutatja a világvárosokat, izgalmas helyeket, és nem annyira a turistás oldalról, hanem egyéni látásmódján keresztül (megkedveltem őt olvasás közben). Izgalmas belekukkantani abba, hogyan gondolkodik nőkről, kalandokról, testiségről egy férfi – kicsit olyan, mintha a naplójában leselkednénk.

A végére persze jön a nagy csattanó (nem sütöm el). Amit igazából felhozott bennem a könyv, az az a kérdés, hogy vajon még mindig az van, mint a korábbi generációknál, hogy ha egy férfi lefekszik egy csomó nővel, az egy hódító, szuper bika, de ha ugyanezt teszi a nő, akkor rossz lány (kurva, luvnya, cafka, könnyűvérű cédula…)? Természetesen az egész abban gyökerezik, hogy a szex alapvető és lehetséges következményét a nő viseli (vagyis viselte eddig), ugyanis ő lehet várandós. Igen ám, csakhogy a fogamzásgátlás óriási változást hozott a nők/férfiak életébe! Óvszerrel-gyógyszerrel elkezdődhetett a viszonylag rizikómentes szex (nem sokkal utána megjelent az AIDS), és a generációk kiéhezettségét cipelő öntudatra ébredt nők enni kértek és kérnek, egyre nagyobb hévvel. Egy nőnek ugyanúgy gyönyör tud lenni a szex, mint egy férfinek. Ezt a nők évszázadok óta először élhetik meg ilyen szabadon. És meg is akarják. Ha az ember kellőképpen körültekintő és védekezik, akkor a szexuális vágyak megélésében szinte már csak a belső tanácsadó lehet a kapuőr.

Még is azon gondolkodtam, hogy vajon az hogy venné ki magát, ha ezt a könyvet egy nő írta volna? Ha ugyanez a helyzet egy nővel történik meg? Ugyanis így jelenleg ez egy alapvető férfihozzáállás. Mondhatni: tipikus fiatalbika-mentalitás. (Szerencsére kiderül a könyvből, hogy a fiúknak is van lelkük, és egy idő után nekik is legalább annyira fontos az érzelem, mint nekünk. Sőt felmerül bennem a kérdés, hogy mi van akkor, ha már fordult a kocka? Ha már eljött az a pillanat, hogy mi, nők, még inkább képesek vagyunk érzelmek nélkül szexelni, és a fiúkat kielégítő eszköznek használjuk?

Én több, mint 80 férfivel feküdtem le, mielőtt megismerkedtem a férjemmel, bár nem ilyen rövid intervallum alatt, mint az említett könyv főhőse. A motivációm is más volt (közel 20 évi terapizálás után ma már 100 százalékosan megértem magam), és egy idő után feljött belülről a tisztulás igénye. Megtisztulni attól a sokféle időnként zavaros energiától, a bent maradt hatásoktól. (A Tiszta szex című könyvemben konkrét tisztító gyakorlatot is átadok.) Erről Thilo is ír a könyv végén.

Nyilván nagyon sokféle hozzáállásból élhet valaki promiszkuális életet a kompenzálástól a hedonizmusig igen széles a skála. De valahogy azt érzem, hogy még mindig a fiúk felé hajlik a pozitív megítélés. És lehet, hogy joggal.
Lehet, hogy ők inkább arra vannak „kitalálva”, hogy minél több nővel lefeküdjenek, és tovább örökítsék a génjeiket, míg nekünk nőknek az az evolúciós szerepünk, hogy a kiválasztott egytől megtermékenyülve felneveljük a gyerekünket. A kérdés, hogy vajon mennyire mélyre került belénk az az információ, hogy a szex célja már nem csupán a gyereknemzés? Mert ha ez kellőképpen mélyre kerül, akkor szerintem zsigerileg is érezni fogjuk: úgy testben, mint lélekben, lényegileg épp olyan egy férfinek lefeküdni egy nővel, mint fordítva.
Tehát – mint mindennek – ennek a megítélése is fejben dől el. Aztán a sok egyéni hozzáállás majd kialakítja a nagy közöset. A lényeg szerintem nem azon múlik, hogy az illető férfi-e vagy nő, hanem azon, hogy miért teszi, amit tesz, mi hajtja és hogyan éli meg a szexuális együttléteit.