Életmód

Kiderült Beyoncé fogyásának titka

Az énekesnő terhessége után rendkívül gyorsan visszanyerte karcsú alakját. Az edzője most elárulta, hogyan csinálta.
Tartja a súlyát
Tartja a súlyát

Beyoncé közel 30 kilót hízott a terhessége alatt, ám a súlyfeleslegtől már-már gyanúsan hamar sikerült megszabadulnia: tavaly, egy hónappal a szülése után teljesen lapos hassal jelent meg a nyilvánosság előtt.

Az edzője, Marco Borges egy amerikai életmódmagazinnak adott interjújában most elárulta a fogyás titkát: annak idején ő maga javasolta az énekesnőnek a vegán étrendet.

A diéta igencsak szigorú, hiszen minden állati eredetű táplálékot – beleértve a tejtermékeket és a tojást is – kerülni kell, ám rendkívül hatékony. Amellett, hogy kiválóan fogyaszt, csökkenti a koleszterinszintet és a vérnyomást, valamint a szívbetegségek kialakulásának kockázatát is.

Az edző elmondta, hogy Beyoncé már a várandóssága alatt is egészséges, részlegesen vegán étrend szerint táplálkozott, majd a szülést követően teljesen vegán lett. Gyakran evett többek között szójababot, ecetes uborkát, zöldalmát és citromot, ebédre pedig mindössze fehérjeturmixot fogyasztott.

Borges hozzátette, hogy az étrend betartása mellett a táncpróbák, a futás és a kardioedzések is nagyban hozzájárultak a sztár fogyásához, illetve ahhoz, hogy azóta is tartani tudja a súlyát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top