Életmód

Szomszédok-túra: a legmenőbb program Budapesten

Idegenvezetős túra a gazdagréti lakótelepen. Ez valami rossz vicc? Nem, egészen komoly. Szociológus segítségével járhatjuk be a legendás sorozat helyszíneit, és még Kutya úr és Sümeghy kedvenc konyakjával is koccinthatunk.

Gazdagrét, január vége, szombat. Közel negyven emberrel állok majdnem mínusz tíz fokban a lakótelep postája előtt, amit a sorozatban jó néhányszor kiraboltak. Turistának jöttünk, pedig inkább mi vagyunk a turisztikai látványosságok: a helybéliek alaposan megbámulnak bennünket. Nem szokták meg, hogy a környéken egy idegenvezető csoportokat vezessen a lakóházak között. Az apropó, amiért ennyi ember összegyűlt: az első Szomszédok-séta, melynek során nemcsak jókat nosztalgiázhatunk Mágenheimék, vagy éppen Takácsék egykori sztorijain, hanem rengeteget megtudhatunk a magyar lakótelepek világáról és azok kialakulásáról.

További fotókért kattints a képre!
További fotókért kattints a képre!

Légy turista otthon!

Ezzel a jelmondattal szervezi túráit a Bupap (Budapesti Aszfaltprojekt), és szándékosan olyan helyekkel ismertetnek meg, melyek nem tartoznak a hagyományos turisztikai célpontok közé. Az egyik szervező, Lénárd Anna a szemléletüket A napfény íze című filmmel mutatja be: „Mi is a család, vagyis az átlagember szemszögéből, az ő sorsán keresztül próbáljuk bemutatni a történelmet, és ehhez a több mint háromszáz részt megélt Szomszédok kiváló apropót jelent.” Aki a fenti mondat után valami száraz, tudományos előadásra számít, nem is tévedhetne nagyobbat. Minden „Gazdagréten már igyekeztek változatos méretű épületeket építeni, hogy megtörjék a korábbi lakótelepekre jellemző monoton sivárságot”-ra jut egy „A sorozatban ezen a pályán játszottak papok és nyomdászok meccset”. (Aki még emlékszik: Vágási Feri, alias Nemcsák Károly ezen a ponton el is mondta a kamerába, hogy amúgy a Népstadionban lesz színészek az újságírók ellen meccs is, amire már lehet jegyeket vásárolni, nem túl burkoltan reklámozva a saját fellépését.) Idegenvezetőnk, Merker Dávid jó érzékkel váltogatja a szórakoztatást az ismeretterjesztéssel. Amikor például odaérünk a legendás buszmegállóhoz, ahol Vágási Ferit közel tucatnyi alkalommal támadták meg, nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy a lakótelepek közbiztonságáról alkotott képünket jelentősen befolyásolta a Szomszédok, és a helyzet azért korántsem volt olyan drámai, ahogy azt a sorozat bemutatta, hanem iPadeken megleshetjük azt is, amikor Takácsék és Sümeghy a maguk értő módján a lakótelepen elharapódzó bűnözésről osztják az észt.

 

Szomszédok kétszer

Támad a fagy, a szervezők szerencsére jó érzékkel váltogatják a szabadtéri és a beltéri megállókat. Nem sokkal az indulás után megérkezünk a házhoz, ahol először találkozott a Vágási család Bőhm bácsival, és itt rögtön megtudjuk, hogy az angol Eastenders című szappanopera ötletét átvevő sorozatot két házban is forgatták. Mivel eleinte nem volt biztos a siker, ezért csak bérelték a lakásokat, de amikor egy év után a részenkénti hatmilliós (Hol van ehhez képest ma bármilyen tehetségkutató?) nézettséghez 85 százalékos tetszési index társult, a stáb kérvényezte, hogy a forgatáshoz kapjanak saját, állandó lakásokat. Horváth Ádám némi önkormányzati és OTP-s hátszéllel elérte ezt, és innentől kezdve a széria már új helyszínen, új lakásokban forgott. Azonban hiába vagyunk az épület előtt, be már nem mehetünk. „A lakásokat eladták, és akkoriban hiába volt kiírva még a csengőre is például a Mágenheim vagy a Takács név, ma már mások lakják őket, és teljes átalakításon estek át. A lakók életét nem szeretnénk zavarni” – mondja erről Lénárd Anna.

Iskola és templom

A Csikihegyek Általános Iskola volt az a hely, ahol Vágási Jutka tanított, és a tanáriban folyton megbeszélték a napi politikai eseményeket. A nyílászárók lecserélését leszámítva itt megállt az idő. Még a tanári faliújságján is ugyanaz a Helyettesítések felirat látható, mint a sorozatban, húsz évvel ezelőtt.

Itt tudjuk meg, hogy mivel a lakótelepekre főként fiatalok érkeztek, az első években óriási szükség volt az iskolákra, de a lakosság elöregedésével egyre nagyobb problémát jelent az egyre kevesebb gyerek a sok óvodára és iskolára. Az egyik tanteremben még egy korabeli Nők Lapjából is felolvasnak egy cikket (a lap egyébként később is előkerül Gorbacsov asszony gazdagréti látogatása kapcsán), melyben leírják, hogy milyen volt az élete egy gyesen lévő nőnek a lakótelepen. Mivel a lakók nagy része vidékről jött, és a gyerek miatt munkát se vállalhatott, ráadásul a panelekben hiányoztak a közösségi terek, ismerősök, család és barátok nélkül rengetegen szenvedtek depressziótól és számos házasságot tett tönkre ez az új helyzet. Az iskola után a helyi – enyhén félkész – templomba is ellátogatunk. Templom a Szomszédokban? Igen, jól emlékeznek, nem volt ilyen, viszont az alapkőletételt láthattuk a szériában, ahol még pénzt is gyűjtöttek a megépítésére. Az adománygyűjtő koncerten még maga Sümeghy úr, vagyis Palócz László is fellépett.

Egy presszó mind fölött

Nem, a Muskátli presszó nem az a hely, ahol Alma dolgozott, mégis rengetegszer szerepelt a sorozatban. Ide jártak a szereplők italozni, ha nem volt kedvük kimozdulni Gazdagrétről. Kutya úr és Sümeghy törzshelye semmit se változott, még a tulajdonos is a régi.

A csapos szerint máig azzal hozzák ide az új vendégeket, hogy itt forgott a Szomszédok, és őt is folyton kérdezgetik a sorozatról. Bár a káros szenvedélyeket (a cigarettát gyakran koporsószögként emlegették, a drogról meg csak annyit, hogy reméljük, mindenki emlékszik még a marihuánát belövő fiatalok halálára az erdőben…) a Szomszédok elítélte, az alkohollal nagyon is kegyesen bántak. Lenke nénit is beleértve nem volt egyetlen olyan szereplő sem, aki a több mint háromszáz rész során legalább egyszer ne rúgott volna be úgy istenesen. Bár a sorozat igyekezett a köz szolgálatában állni (számos szervezet, többek között az Országos Mentőszolgálat hívta fel problémáira a figyelmet a Szomszédokon keresztül), úgy tűnik, az alkoholt nem tekintették társadalmi problémának…

Ami hiányzik

Mivel a séta Gazdagrétre korlátozódik, a budafoki piac, ahol Etus rendszeresen vásárolt Józsitól, sajnos kimaradt a programból, ahogy Alma presszója is, amit ugyan azóta eléggé átalakítottak, de az Alkotás úton található. Etus házát is a földdel tették egyenlővé az elmúlt években, Lenke néni közértjét pedig már a sorozat idején átalakították önkiszolgálóvá. A Bupap folyamatosan alakítja és fejleszti a túrát, és szó van arról is, hogy a szerencsés időpontra jelentkezők akár valamelyik szereplővel, vagy magával a sorozat atyjával, Horváth Ádámmal is találkozzanak. A túra viszont nélkülük is pokolian szórakoztató, még mínusz tíz fokban is.

Eladó Taki bácsi és Lenke néni lakása
Szomszédok: Azóta se találtak ki jobbat

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top