Életmód

Kiment a divatból a hajmosás

A New York-i nők már nem vesződnek otthon sem samponozással, sem szárítással. Van, amelyikük nem emlékszik, mikor mosta meg utoljára a saját haját.

„Nem emlékszem, mikor mostam hajat utoljára otthon” – nyilatkozta Kristin Breen, aki dollárezreket költ évente csupán arra, hogy megmossák és beszárítsák a haját. „Már öt éve hetente kétszer járok fodrászhoz, kicsit megszállott is lettem” – tette hozzá az amerikai nő, aki saját bevallása szerint azért nem mer a hajához nyúlni, mert fél, hogy akkor borzasztóan fog kinézni. „A cipőmet még nem szólta le pasi, de a frizurámra rengeteg pasi beszólt még korábban, hogy borzasztó.”

Kiment a divatból a hajmosás

A drybarok egyre népszerűbbek a tengeren túl, vagyis az olyan fodrászatok, ahol nem vágnak, nem festenek, csak mosnak és szárítanak. Sok New York-i nő úgy gondolja, csak akkor menő a haja, ha fodrász szárítja be. Hát mi sem lennénk boldogtalanok, ha nem kéne otthon hajat mosni, de egy fokkal boldogabbak lennénk, ha mondjuk a személyes fodrászunk mindennap házhoz jönne, és nekünk a kisujjunkat sem kéne mozdítanunk egy álomfrizuráért.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top