A hűtlenségről – férfiszemmel

Sokat olvashattunk már arról, hogy a hűtlenség kiindulópontja lehet egy új kezdetnek. Hiszen felrázza a párt, amelyiknek ki kell lépnie a megszokott sémákból, és ha ügyesek a felek, egy magasabb szinten folytathatják a kapcsolatot. Megnyilvánulhat itt szeretet, akaraterő és megbocsátás, méghozzá olyan mértékben, hogy az ember szinte kedvet kap egy kis megcsaláshoz, hogy így javítson a kapcsolatán. Persze más az elmélet és más a gyakorlat. Egy ilyen helyzetben mindenki cudarul szenved, amit pár okos mondattal nem lehet érzékeltetni. Az azonban tény, hogy akik számára tényleg fontos a kapcsolatuk, azok előbb vagy utóbb képesek lesznek azt rendbe hozni. Az őszinte megbocsátás itt valóban kulcsmozzanat, és akinek van egy csöpp esze, az esetleg háborgó érzelmei ellenére tudatosan is törekszik erre. Hogy azonban az elárultság-becsapottság miatt a lelkébe beszúrt tüske mikor távozik el végleg – ha egyáltalán –, azt nem lehet megjósolni. Ami történt, megtörtént, nem lehet semmissé tenni. Szóval, a hűtlenség nem a legjobb módszer egy kapcsolat felpezsdítésére, szerencsésebb, ha mással próbálkozunk.

Nem tudják, mit cselekszenek

A bibliai időkben még halállal büntették a házasságtörést, a középkorban kiközösítéssel. A történelmi időkben az emberek pontosan tudták, hogy mire számíthatnak a házasságban, mik a férj és mik a feleség kötelességei. Ma, amikor a párok jelentős része házasság nélkül él együtt, kis túlzással senki sem tudhatja, hogy mire számítson. A problémával rengeteg könyv és cikk foglalkozik, olyan címekkel, hogy 10, 20, 30 vagy 100 kérdés, amit mindenképpen tisztáznotok kell, mielőtt összeköltöztök. A jó tanács ellenére persze az összeköltözők nem tisztázzák, és ekkor jönnek a meglepetések. Ilyen átbeszélendő kérdés lenne a hűséghez való hozzáállás. Mert hiába minden „ráutaló magatartás”, meg az „Én azt hittem, hogy ez evidens!” típusú feltételezés – aki sosem mondta ki, hogy hűséges lesz, attól nem is lehet elvárni. Általában nők szoktak beleesni abba a hibába, hogy ha ők mindenüket átadják a férfinak, és monogám életre rendezkednek be mellette, akkor abban bíznak, hogy a férfi is ugyanezt fogja csinálni. Ez egy olyan kegyes óhaj, amire semmi biztosíték nincs. Nem lenne szabad abba az alapvetően zsarolási pozícióba helyezkedni, hogy ha én neked adom mindenemet, akkor neked is kutya kötelességed nekem adni mindenedet. Ha egy férfi képtelen kimondani, hogy hűséges lesz, és egy életen át kitart a partnere mellett, akkor azt nem is lehet tőle elvárni. Hiába adja át magát valaki teljesen a társának, lehet, hogy annak erre nincs szüksége, és ha ezt nem tisztázták előre, akkor nem is lehet számon kérni rajta. A férfiak jelentős része ebben a kérdésben meglepően tisztességes, egyáltalán nem rejti véka alá, hogy esze ágában sincs megnősülni és egy életre elköteleződni, csak a nők ezt valamiért nem veszik komolyan. Abban a hitben élnek, amiről az előbbiekben beszéltünk, aminek sokszor keserű csalódás a vége.

Csak egy ártatlan mosoly

Azokkal a férfiakkal és nőkkel, akik tudják, hogy amikor hűséget ígérnek, nem mondanak igazat, nem is érdemes foglalkozni. A hazugság csúf jellemhiba, ami úgyis kiderül. De vannak, akik őszintén akarnak örök hűséget fogadni egymásnak, mégsem tudják betartani. Vajon miért van ez így? A szerelemvágy az emberben örök. Senki sem tekintheti immúnisnak magát tőle. Sőt azok szoktak a legjobban meglepődni, akik azt képzelik, hogy ők (már) nem lesznek szerelmesek, mert házasságban élnek, vagy mert soha nem is voltak képesek rá. Aztán jön egy letaglózó érzés, és azt gondolják, hogy minden, ami eddig volt, értelmét veszíti. Ilyenkor szoktak abszolút megalapozottnak tűnő házasságok felborulni, mert az egyik fél úgy véli, ha ő ilyen érzelmekre képes, akkor eddig hazugságban élt. A hibát ott követte el, hogy nem volt felkészülve egy szerelem lehetőségére, mert boldog házasságban él, van két gyereke, így ő már nem tényező a nagy szerelem/szex társasjátékban. Leengedte a védőpajzsokat, kikapcsolta a vészjelzőt, és csodálkozik, amikor valaki berepül a radar alá. A dolog általában ártatlanul szokott kezdődni. Egy frivol szexuális ajánlatot ugyanis viszonylag egyszerű visszautasítani. Egy kiegyensúlyozott ember, akinek fontos a hűség, ilyenkor hamar felismeri, hogy mi forog kockán, és könnyű szívvel tud nemet mondani – a kísértés nagysága ellenére. A szexuális hűség megtartása nem ördöngös dolog. Természetesen ilyenkor nem jó tanácsadó az alkohol vagy más tudatmódosító szer, amelyek – bár nem láttam még ilyen statisztikákat – valószínűleg az alkalomszerű szexuális megcsalásokban meghatározó szerepet játszanak. A szerelem egyébként maga is módosult tudatállapot, ami a kábítószerhez is hasonlítható, akár függőséget is okozhat, ezért van értelme olyasmiről beszélni, hogy valaki „szerelmes a szerelembe” – erről később még szót ejtünk. De most térjünk vissza oda, hogy miként lesz hatalmas dráma egy ártatlan mosolyból. Mert minden egy ártatlan mosollyal kezdődik, ami először személytelen, a helyzetnek szól, és nem a másik embernek, egy kedves gesztus. Aztán a hetek, hónapok, talán évek során ez a mosoly rengetegszer megismétlődik, és a millió ember közül egy esetében varázsos átalakuláson megy át: a személytelen, udvariassági gesztus személyessé válik. Érzelmekkel telítődik, az ember már várja, készül rá, na, nem komolyan, csak a szíve csücskében, az agya valamelyik eldugott szegletében. Ez az átalakulás észrevétlenül történik, és nincs rá magyarázat, hogy miért pont annak az egy embernek az esetében. Nos, a tapasztalatok azt mutatják, hogy ekkor kellene a szirénáknak bekapcsolni, és a hűséget fontosnak tartó, tudatos énnek közbelépnie. A legkézenfekvőbb megoldás az őszinteség. Odaállni hűséges társunk mellé, és elmondani, hogy valaki kezd fontosabbá válni számunkra, mint azt szeretnénk, és mint ami megilletné. Egy kapcsolat tesztje is ez, hogy vajon vagyunk-e olyan viszonyban, hogy ezt el tudjuk mondani a párunknak. Ha igen, és az őszinteségre nem elutasítás és harag a válasz, hanem hála és megértés, akkor az a kapcsolat csak erősödni és nemesedni fog ettől a megpróbáltatástól.

„A jó hír az, hogy egy nem kívánt szerelemnek egy éven, de maximum 18 hónapon belül vége.”

Mindig van remény

De sosincs veszve végleg semmi, még akkor sem, ha esetleg már lángra lobbant az új szerelem. Ismertem egy párt, akik együtt sírva és egymást támogatva küszködték végig azt az egy évet, amíg az egyikük szerelmes volt. Mert a jó hír az, hogy egy ilyen nem kívánt szerelemnek egy éven, de maximum 18 hónapon belül vége van! Természetanyánk ugyanis úgy rendelkezett, hogy az a hormon, ami a mindent felforgató, őrült szerelemért felelős, a PEA (feniletilamin) maximum másfél évig van jelen az agyban, a termelődése utána leáll. Ami az emberi egyedek saját érdekében történik, ugyanis fülig szerelmesen, a kötelességeinket elhanyagolva, rózsaszín ködben lebegve rendkívül leromlanak az életkilátásaink. Persze vannak, akik imádják ezt a „bekábítószerezett” állapotot, és folyamatosan ezt keresik. Amikor pedig drasztikusan csökken vagy leáll a PEA-termelődés, azt élik meg, hogy elmúltak az érzelmek, és a kapcsolatot így már nem érdemes fenntartani. Ők a párkapcsolati pillangók, akiknek egyetlen viszonyuk sem tart tovább másfél évnél. De ugyanez adhat reményt minden nem kívánt szerelemtől szenvedő párnak, akik elkötelezettek egymás mellett, hogy 6, 8, 10, 12, de maximum 18 hónapot kell csak kibekkelniük, és győztek. Ez talán soknak tűnhet, de egy aranylakodalom (50 év) távlatából egyáltalán nem olyan vészes. Hát még az örökkévalóság perspektívájából…

Cikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.
A tartalomból:

• Nem kívánt szerelmek
  
• A hűtlenség mint kapcsolatépítő
  
• Szabadulni a függőségtől
  
• Kipróbáltuk a táncterápiát
  
• Megosztani vagy megélni – Dr. Szondy Máté írása

  Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!