Az anyaságról tabuk nélkül

Éppen ma három hete, hogy megszületett a kisebbik lányom. Az első pillanatban, amikor kiderült, hogy várandós vagyok, pánik lett úrrá rajtam: kész vagyok én egy újabb gyermek fogadására? Pedig nagyon is akartuk őt – és mégis. Úgy éreztem, attól a pillanattól kezdve, hogy megfogant bennem Nóri, a Jóisten tenyerében vagyok: míg ki nem bújt a méhemből, végig ott volt az a bizonyos zabszem. Valóban megadatik, hogy újra ép és egészséges gyermekem szülessen? Megadatott. És most jön a java: az éjszakázás, a testvérféltékenység, az oviból hazahozott vírusok, a munkám összeegyeztetése a családdal, a párkapcsolatom egyensúlyának megbillenése. Egygyerekesből kétgyerekes családanyává válni akkora változás, mintha egyszerre váltanék lakhelyet, munkát, nevet. De ezt akartam, és boldog vagyok tőle. Ám közben a felelősség súlya akkora, mintha a gázgyár esett volna rám. Beszélni azonban csak az anyaság csodás részéről illik, hogy milyen szép a baba, és hogyan teljesedett ki tőle az életünk. A fáradtságról, a bezártság elhatalmasodó érzéséről, a szorongásról, a sebesre szívott mellbimbókról, a kimerültség miatt fellépő agresszióról, a test változásáról és a párkapcsolat próbatételeiről nem illik szót ejteni.

Mondd el nekünk, amit senkinek sem mersz!
Ezért hirdettük meg idén a Terézanyu pályázatot ezzel a címmel: Hogyan változott az életed az anyasággal? – és azt kértük a pályázóktól, hogy ne kerteljenek, őszintén írjanak az élményeikről. Egy hónap alatt négyszáz nő vallott az anyaságélményéről: szinte minden ezzel kapcsolatos tabut ledöntöttek. A díjátadón közel kétszázan voltunk. Felemelő és felszabadító érzés volt – mondták a legtöbben utána –, hogy végre ki lehetett mondani: az anyaság a semmi máshoz nem fogható öröm mellett az egyik legnehezebb feladat is a világon. A történetekben a legszembetűnőbb az volt, ahogyan a nők a gyerekekkel kapcsolatos összes felelősséget felvállalták, mintha senki másnak nem lenne köze a neveléshez. Tökéletesen kell teljesíteniük – vallják –, a megfelelni szó szerepelt a leggyakrabban az írásokban. A megfelelési kényszerrel valószínűleg szorosan összefügg a férfiak hiánya. Szívszorítóak voltak azok a művek, amelyekben az apa, a társ, a férj említésre sem kerül, vagy ha mégis, nem támaszként, hanem inkább teherként jelenik meg.

„Az apaság a legjobb extrém sport!”
Nem csoda, hogy nagy öröm volt olvasni az egyetlen férfi, a negyvenéves Károlyfi Csaba pályázatát, aki Jászalsószentgyörgyről küldte el szerelmes levélnek is beillő művét. „A szülés napjáig is tiszteltem a gyengébbik nemet, de mióta megtapasztaltam ezt a csodás női kiváltságot, ezt az örök misztériumot, azóta még inkább becsülöm őket. Mentőápolóként, a gyakorlatok során láttam már szülést, de a feleségemé semmihez sem fogható közös élmény volt. Az idő megállt, mi sírva egymásra néztünk, és tudtuk, hogy a teljességnek ez az érzése soha nem ismétlődik meg” – írta a lányuk születéséről Csaba. Együtt nevelik párjával a felesége előző kapcsolatából származó két nagyfiát és a várva várt, nem remélt kislányt, aki megváltoztatta az életüket. „Egy percet nem bírok meglenni az én csajaim és a fiúk nélkül. Az életterünk beszűkült, mégis gazdagabb lett. Megtapasztaltam, hogy az ember sokkal erősebb, mint hinné. Az apasággal kitágulnak a fizikai-pszichés határai. Két állásban kell dolgoznom, de be-beugrom egy csókért, ebédre és az altatásra a lányokhoz. Az apaság a legjobb extrém sport!” Csaba azt is megfogalmazta, hogy férfitársai nem értékelik kellőképpen az anyák, feleségek teljesítményét. Szerinte ez nagy hibája a saját nemének, és a legtöbb kapcsolat megrontója.

Visszatalálni a régi harmóniához
Csaba története kapcsán megkérdeztük dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológust, hogy a gyermek születésével érkező változások közül mivel boldogulnak legnehezebben a férfiak. A szakember szerint ilyenkor mindenki a babára és a mamára összpontosít, és az apák egy része ebben az időszakban kirekesztve érzi magát. Mivel tisztában vannak azzal, mennyit tesz a párjuk a kicsiért, nehéz kimondaniuk, hogy ők továbbra is vágynak odafigyelésre, gondoskodásra, és később a nőies partnerre is. Hiszen nem szeretnék elveszíteni a baba születése előtti harmóniát. „Itt tehát van egy veszteség – mondja a pszichológus –, mert már soha nem lesz úgy, mint azelőtt. Amíg ki nem alakul az új, jól működő munkamegosztás és ritmus, addig számos frusztrációt élnek meg. Ha a társak képesek arra, hogy folyamatosan éreztessék a másikkal, mennyire értékelik az erőfeszítéseit, gesztusait, és átsegítik egymást ezen a nehéz időszakon, akkor nem vesznek el a meghitt pillanatok.”

„Nem az vagyok többé, aki voltam”
A 31 éves Pap Ágota pályázatában így fogalmaz a párkapcsolati buktatókról: „Nekem itt senki ne papoljon arról, hogy egy gyerek házasságot tart össze. Ennél nagyobb kapcsolati próbatételt el sem tudok képzelni!” A Budakeszin élő kismama szerint a szexualitás is sokat változik a kicsi megérkezésével. „Ma este elnapoltam a szeretkezést. (…) A párom nem dühöng, csak mondogatja, hogy a mellem már úgy is jó ideje a fiunké, a többiről is megtanul lemondani.” Mivel Ágota tíz hónapja és két napja, mióta a fiuk megszületett, nem aludta ki magát, gyakran mogorva, türelmetlen, és ez sem használ a kapcsolatuknak. Erről a jelenségről – hogy a kimerültség akaratuk ellenére hogyan sárkányosítja el a nőket – nagyon sokan számoltak be: nem az vagyok többé, akinek megismertem magam. Hova tűnt az a kedves, készséges teremtés, akit oly könnyű volt szeretnünk? – kéri számon a változást a környezet is, tovább tetézve az anya bűntudatát. Pap Ágota azt sem rejti véka alá, hogy bár a férje kész lenne rá, ő nem érzi reálisnak az újabb gyermek vállalását, és néha elemi erővel tör rá a mehetnék – babakocsi és legfőképp felelősség nélkül. „Bárhová, bárkivel, csak legyen benne kávé, tömeg, sok-sok ember, ismerősök, és legyek szép, csinos, dögös – vagy ahogy tetszik, de nő!”

Egy csapatban játszunk
Dr. Almási Kitti szerint az édesanyákban csalódásként rögzülhet, hogy amit annyira örömtelinek gondoltak, az ennyire nehéz, és a társuktól várják a felszabadítást, a töltekezést. A kezdeti időszakban a legtöbben olyan kimerültek és labilis hangulatúak, hogy képtelenek feleségként, háziasszonyként is megállni a helyüket. Ez fokozza a szorongásukat, önbizalomhiányukat, és ezt a férj nem tudja pótolni. „A harmónia akkor állítható vissza – mondja a szakértő –, ha a társak igyekeznek megérteni a másik szokatlan reakcióit. A folytonos elégedetlenség és hibáztatás helyett azt kell éreztetni egymással , hogy egy csapatban játszunk. Meg kell fogalmazni a másiknak, hogy miben segíthetne az új életmódra való berendezkedésben. Így a nehézségeket háttérbe szoríthatja az összetartozás, összefogás érzése, és kialakul a biztonságot nyújtó család.”

Család születik
Ezt a frázist nagyon gyakran hallhatjuk, amikor megérkezik a gólya. De ahogyan nem ő hozza a babát, úgy a család sem születik: senki nem nőtt még fel önmagában attól, hogy gyereke született. Márpedig egy jó család megteremtéséhez a szülőknek fel kell nőniük. Akadnak szerencsések, akiknek ez pikk-pakk megy, és nem érzik lemondásnak az ezzel járó feladatok sorát. Nekem nehéz egy négyéves, önálló óvodás mellett elfogadni azt, hogy ismét nem vagyok ura a testemnek, az időmnek – mert mindent alárendelek egy hatvancentis emberke igényeinek. Például a párkapcsolatunkat is. Ez az egyik legkeményebb feladvány, hogy ebben a kevéske közös időben olyan új játékszabályokat állítsunk fel és tartsunk be a férjemmel, amelyektől mindannyian jól érezzük magunkat. Persze nem kérdés, hogy a legklasszabb hely, ahol élni lehet, az egy jó család.

Cikkünk a Nők Lapja Psziché Gyerek különszámában jelent meg.  Már kapható a magazin szeptemberi száma.  A tartalomból:

• Nem kívánt szerelmek
  
• A hűtlenség mint kapcsolatépítő
  
• Szabadulni a függőségtől
  
• Kipróbáltuk a táncterápiát
  
• Megosztani vagy megélni – Dr. Szondy Máté írása

  Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!