Életmód

Fogyaszt és boldoggá tesz. Mi az?

Ne legyen többé monoton kínszenvedés az edzés! Itt az ideje, hogy olyan mozgásformát válasszunk, ami nem csak az izmainkat, hanem a lelkünket is boldogítja.
Fogyaszt és boldoggá tesz. Mi az?

A rendszeres testmozgás egyértelműen jót tesz a kedélyállapotnak, hiszen a fokozott fizikai igénybevétel endorfint és adrenalint szabadít fel a szervezetben, amitől boldogabbnak is érezzük magunkat. Vannak azonban mozgásformák, melyek esetében ez a kellemes „mellékhatás” még inkább érvényre jut! Ezeket szedtük most egy csokorba, azok kedvéért, akik nehezebben szánják rá magukat a rendszeres mozgásra lelkesedés, vagy épp idő hiányában!

Fogyaszt és boldoggá tesz. Mi az?Salsa

Önbizalmat adó zsírégetés

Ha nem vagyunk elégedettek a megjelenésünkkel, vagy akár a testsúlyunkkal, az rendre önbizalomhiánnyal és sokszor magánnyal is párosul. Ha ezt érezzük, a salsa az, amit nekünk találtak ki. Ez a napjainkban nagyon is népszerű latin tánc, amellett, hogy egy óra alatt alaposan megizzaszt bennünket, érvényre juttatja a lelkek nőies-férfias oldalát, a mozdulatok már-már terápiaként segítenek előcsalogatni belőlünk azt, akik igazán vagyunk. A salsa páros tánc, könnyen megtanulható alaplépésekkel, rendszeres gyakorlása során csak úgy olvadnak lefelé a plusz kilók, s ezzel együtt a komplexusok is. Ráadásul az órákon igazi buli-hangulat van! A lelkes salsa-hívek szerint ez a tánc varázserőt hordoz: gyógyírként hat a lelki problémákra és az önbizalmat erősítve boldogít.

Argentin tangó

Karcsúsító harmonizálás

Az Argentin tangó az egymásra utaltság harmóniájában keresi a legszélsőségesebb érzelmek rejtélyes világát. Ez az a mozgásforma, amire érdemes a párunkat is rávenni, ha már úgy döntöttünk, áldozunk az egészségesebb élet oltárán, mert a tangó hatására a kapcsolatunkban is igen pozitív változások állhatnak be. Ez a táncnem ugyanis rendkívül őszinte, dinamikus, olyan szexuális üzeneteket hordoz, melyek rendszeres gyakorlás mellett képesek vágyat ébreszteni, újbóli érdeklődést kelteni bennünk a párunk iránt. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy egy-egy óra végén az alsóneműnkből is csavarni lehet a vizet, ez által fogyaszt! Ráadásul tangózás közben megélhetjük a saját nőiességünket, amit alaposan elnyom a mai, alapvetően férfias világunk. Változik a kisugárzásunk, mosolygósabbak, magabiztosabbak leszünk és az élet kénytelen lesz visszamosolyogni ránk!

Fogyaszt és boldoggá tesz. Mi az?Pilates

A koncentráció csodája!

Ma már 11 millió gyakorlója van világszerte a Joseph Pilates által kifejlesztett komplex mozgásformának, amely ötvözi a nyugati világ anatómiai ismereteit a keleti mozgáskultúra eszközeivel. Nem véletlenül! A pilates nem kifejezetten izzasztó, ám annál fárasztóbb és hatalmas koncentrációt igénylő edzésforma, hiszen a gyakorlatokat csakis teljes testi-lelki jelenlétünkkel lehet tökéletesen kivitelezni. És épp ez a kulcs: annyira figyelünk a mozgásra, hogy képesek vagyunk az edzés idejére teljesen kirekeszteni az elménkből minden mást. A testünk, az izomzatunk a balerinákéhoz hasonlóan feszessé válhat, a lelkünk pedig végre levetheti a nap, mint nap cipelt terheket – persze csak rendszeres gyakorlás mellett. Minden pilates óra vége egy kisebb újjászületés! Hirtelen a gondok egyszerűbbnek tűnnek, a világ már nem látszik annak a sötét helynek, mint korábban, és a problémáink megoldására önmaguktól kezdenek áramlani a gondolatok az elménkbe.

Krav-maga

Acélos test, hit és akarat!

Eredetileg az izraeli hadsereg közelharc technikája volt a krav-maga, amit mára harcművészetté és egyben önvédelmi rendszerré fejlesztettek a módszer csúcsedzői. A krav-maga gyakorlatok a pilateshez hasonlóan magas koncentrációt igényelnek, s noha a gyakorlatok kevésbé nőiesek, növelik az állóképességet, alaposan izzasztanak, szép szálkás, vékony izmokra tehetünk szert velük. Ami pedig a legfontosabb: fejlesztik a testtudatunkat, javítanak a tartásunkon, növelik az önbizalmunkat, a lelkünkben pedig a harcművészetekre jellemzően erősítik a hitet és a kitartást – nem csak az edzőteremben, hanem az életünk bármely területén. Ami pedig fontos bónusz: a megtanult önvédelmi technikáknak köszönhetően ügyesen kivédhetünk egy esetleges utcai támadást!

Víz és természet varázsa
Ha az időbeosztásunk miatt képtelenek vagyunk sport vagy táncklubokhoz igazodni, a legjobb, amit a lelki harmóniánkért tehetünk, ha olyan mozgásformát választunk, amit a természetben végezhetünk. A futás és az úszás ilyenek – ráadásul az előbbi független az időjárási körülményektől és bármely napszakban beiktatható. A heti három-öt alkalommal, a természetben végzett sport felfrissíti az elmét, jót tesz az immunrendszerünknek, méregtelenít, és hatékony fegyver az elhízással szemben is. A futás és az úszás monotonitásának köszönhetően szabadon szárnyalhatnak a gondolataink, elengedhetjük a szorongásainkat, kiűzhetjük önmagunkból a stresszt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top