Életmód

Csak 30 évesen leszünk felnőttek

A nagykorúság elérése ma már nem egyenlő a felnőtté válással: sokak szerint inkább 30-nál kéne meghúzni a határt, nem pedig 18-nál vagy 21-nél.

Míg néhány évtizede a 21. életévüket, vagyis az angolszász országokban a nagykorúság határát betöltött fiatalok már érett, felnőtt embernek érezték magukat, addig a mai hasonló korban lévők közel fele nem tudja eldönteni, hogy megkezdődött-e már a felnőttkora, 13 százalékuk pedig egyenesen tiltakozik az ellen, hogy felnőtt legyen – derül ki egy friss, ausztrál tanulmányból.30 évesen leszünk csak felnőttek

A kutatás – melyben 1990-ben született, Melbourne városában élő fiatalok vettek részt – alátámasztja, hogy a mai huszonévesek több időt szánnak önmaguk keresésére, tovább tanulnak, akadnak, akik egy-két évet utazgatással vagy épp önkéntes munkával is külföldön töltenek, mielőtt belépnének a munka világába és anyagilag függetlenednének, ezért a felnőttkor küszöbe is kitolódott, nagyjából 30 éves korra.

Mint Janet Taylor, a kutatás vezetője egy ausztrál lapnak nyilatkozva elmondta, az életkornak ma már egyértelműen nincs akkora jelentősége, mint korábban. A 21. születésnap a többség számára csupán csak egy ok a bulizásra.

Ehhez képest az, hogy nálunk már 18 éves korban felnőttnek számít egy tinédzser, még inkább korainak tűnik. Felnőttként kell felelnie tetteiért, felnőtt büntetésekre számíthat, ihat, dohányozhat korlátlanul. Holott sokszor még egy nagy gyerek…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top