Életmód

Hétéves versenyez a legszebb konyhakertért

Egy konyhakert nemcsak szép, de hasznos: egyre többen kísérleteznek vele a nagyvárosokban is. Nemsoká versenyezhetünk is a sajátunkkal – ha országos lesz a karcagiak kezdeményezése.

A legszebb konyhakertek versenyét indította el Karcag városa. Az ötlet az alpolgármestertől, Kovács Szilviától származik. „A mai gyerekeknek is tudniuk kell, honnan és mennyi munkával kerül az asztalra a gyümölcs és a zöldség – mondja az elöljáró. – Egy saját konyhakert kialakításával spórolhatunk és egészségesebben étkezhetünk. A rendezett kert ráadásul a szemnek is szép.” 
Eddig huszonketten jelentkeztek a versenyre, ami soknak számít, hiszen mint az alpolgármester elmondta, „nehezen kezdeményező vidéki emberek” laknak náluk.

További képekért kattints a képre!
További fotókért kattints a képre!

A versenyzők között egy hétéves kisfiú is feltűnt. Borsi Bencét a nagymamája segíti, de külön neveztek. A helyiek gyakran látják egyedül kapálni, gyomlálni a kisfiút a város központjában, ahol önkéntesen kertészkedik. A legidősebb jelentkező a 77 éves Szendrey Kálmán hagyományosnak számító udvarával: elöl, a parasztház előtt virágok, hátul a zöldségkert.

Hétéves versenyez a legszebb konyhakertértDe vajon mi adhat különbséget két konyhakert között? A bírák a biztonság kedvéért kétszer is megnézik a kerteket. „Számít a rendezettség, a megtermelt zöldség minősége, a kert tisztasága, gondozottsága – mondja Kovács Szilvia. – Az itteni kemény föld miatt nem könnyű szép paprikát, paradicsomot nevelni, így akinek magasabbra nőtt a növénye vagy zamatosabb a terménye, több pontot kap. Fontos még, hogy színes legyen a választék gyümölcsből, zöldségből, virágokból. A karfiol, a padlizsán nem terem meg Karcagon, de a retek, a saláta, a borsó, a fehér- és sárgarépa, burgonya és karalábé, cékla termesztése jellemző.”

Vidéken járva sok házon most is látni a „Tiszta udvar, rendes ház” táblácskát, amit az önkormányzatok ajándékozhatnak, ha kellően rendben tartott portát találnak, illetve népszerű a „Szebb, emberibb” környezetért kampány is. A karcagiak szerint a látvány mellett fontos a tartalom is – a Vidékfejlesztési Minisztérium országossá tenné az akciót.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top