Életmód

Apaság – Hogyan bánjunk egy kamasz lánnyal?

Az apa-lánya viszony gyökeres fordulatot vesz serdülőkorban, és ehhez mindkét félnek idomulnia kell. Ha a felnőtt erre elhidegüléssel válaszol, a tini lázadással követel figyelmet magának.

A korszakváltással járó változások nemcsak a gyereket, a szülőt is zavarba ejthetik. Új határok merülnek fel, amiket úgy kell kialakítani, hogy azok mindkét félnek elfogadhatóak legyenek, és a jövőre nézve az egészséges fejlődést szolgálják. Erikánál kamaszkorában a súlyprobléma okozott komoly lelki sérülést, amire a szülők csak rátettek egy lapáttal. „Tizenöt évesen felszedtem néhány kilót. A csípőmön megjelenő zsírpárnáktól rosszul lettem – meséli Erika. – Megpróbáltam vékonyabbnak tűnni. Két számmal kisebb nadrágot vettem fel, amit alig tudtam begombolni, és hosszú pólót húztam fölé, hogy elrejtsem a kényes testrészeket. A szüleim ezért kinevettek, és azt hiszem, ezzel kezdődött minden.”

Zavaró meztelenkedés
„Apu megpaskolgatta a fenekem, kedvesen le is kufferozta, én meg hisztirohamot kaptam tőle – mondja Erika. – Kellemetlen volt az is, ha olykor meztelenül járkált a lakásban, vagy rám nyitott a fürdőszobában. Amikor ezt megjegyeztem, ott termett anyu, és kiselőadást tartott, hogy a meztelenség természetes, miközben én pőrén ültem a fürdőkádban. Bár mindig ott volt a kulcs az ajtóban, mégsem mertem bezárni. Nem azért, mert utána szóvá tették, hanem mert furdalt a lelkiismeret. Apuval kezdtünk rosszban lenni. Idegesített, hogy óvodásnak néz, kritizál, és soha nincs ideje, hogy meghallgasson. Egyszer ráüvöltöttem, hogy a saját külsejével foglalkozzon. Erre megsértődött. Aztán eltávolodtunk, sokat dolgozott, ritkán volt otthon. Kezdett hiányozni, hogy megöleljen, vagy benézzen a szobámba, és mosolyogjunk egymásra. Vissza akartam csinálni mindent, de a kritikát nem bírtam. Úgy gondoltam, lefogyok, vékonyan minden jobb és könnyebb lesz.”

Apaság – Hogyan bánjunk egy kamasz lánnyal?

 

Árulkodó testképzavar
„Ekkor költözött Szilvi a szomszédba. Minden szabadidőnket együtt töltöttük. Ő folyton menni akart valahová, és közben soha nem evett, így én sem. Előfordult, hogy napokig csak egy-egy gyümölcsjoghurton éltem. Otthon kérdezgették, miért nem eszem, mondtam, hogy rossz a menza, és pálcikának hívtak, de ez nem zavart.
Szilvi 36 kilósan kórházba került. Engem meg elvittek a háziorvoshoz, aki azt mondta, ha még két kilót fogyok, mehetek a barátnőm után. Többé nem találkoztam Szilvivel, mert elköltöztek. Mi pedig elmentünk a családdal nyaralni, és sokat beszélgettem apuval. Minden olyan volt, mint régen, így gyógyultam meg.”

„Hiányzott, hogy megöleljen, vagy legalább benézzen a szobámba, és mosolyogjunk egymásra.”

A tabu hatalma
A pubertás idején jelenik meg apa és lánya kapcsolatában az ödipális tabu, amely abból fakad, hogy minden kislánynak az apukája az első szerelme. Ennek a kapcsolatnak a szexuális része azonban tiltott, s a tabu akkor erősödik, mikor a gyermek szexuális érése elkezdődik. „Ekkor már a verbális határátlépések is, mint a testére irányuló túlzott érdeklődés vagy épp kritika érzékenyen érinthetik a serdülőt – mondja dr. Gyomlai Éva pszichoterapeuta. – Továbbra is szükség van a gyengédségre, de az érintések kapcsán figyelembe kell venni, hogy egy fiatal lányról van szó, nem egy kisbabáról. Az erogén zónák érintése komoly lelki sérüléseket okozhat, hiszen tudattalan csábításként is érzékelhető. Észre lehet venni, amikor a gyerek inkább elhúzódik vagy hárít. Ha a serdülő azt éli meg, hogy figyelnek rá, az egy bensőséges viszony alapja lesz. Ilyenkor mindkét fél érzi, milyen fajta érintések esnek jól a másiknak. Fontos, hogy az apa kifejezésre juttassa: szépnek látja a lányát. De nem lépheti át a nőiességének privát szféráját, még jó szándékú bírálatokkal és kritikával sem. És komoly hiba, ha meztelenül mutatkozik előtte, vagy benyit a fürdőszobába, amikor a gyerek fürdik. A szülőnek el kell fogadnia tinilánya lelki érzékenységét, tiszteletben kell tartania a titkait.”

Anorexiás lázadás
„Bár a testképzavarokat direkt nem lehet levezetni az apa-lánya konfliktusokból, nem is mindig függetlenek attól – mondja dr. Gyomlai Éva. – Az anorexiás esetek hátterében családi rendszerzavar is húzódhat, amelyben a kontrolláló anya is fontos szerepet játszhat. Kérdés, az apa megvédi-e a gyerekét. Ha a lány egyszerre igyekszik az érzelmileg távol lévő, perfekcionista apának és a kontrolláló anyának is megfelelni, az hozzájárulhat testkép- vagy evészavar kialakulásához. Az anorexia sokszor a kontroll elleni küzdelemből ered, amit a legtöbbször a gyerek nyer, de ezt mindenki megszenvedi.” 

 

Ragadós szorongás
Ha az apa magával szemben is maximalista, nehéz tudomásul vennie egy túlsúlyos gyereket. „Mégis meg kell próbálnia tolerálni, nem kritizálva, inkább finoman presszionálva a lányt a mozgás felé – javasolja a pszichoterapeuta. – De nem szabad eltúlozni a visszajelzéseket, mert a gyerek úgy éli meg, hogy nagy jelentősége van a külsejének. Sőt az aggódó szorongást megérzi, és rajta is úrrá lesz.” Testképzavar esetén szakértő segítségét kell kérni. Ha viszont nem merül fel súlyos kórkép, csak kisebb, időszakos zavarokról van szó, akkor a laza, pozitív hozzáállás a legjobb segítség. És szorongás nélkül bízni abban, hogy a gyerek magára talál. Ahogyan Erika is.

Ahol segítséget kaphatsz:
• Dr. Gyomlai Éva pszichoterapeuta: www.pszichoterapiak.hu

Hasznos olvasnivalók:
• Harry H. Jr. Harrison: Apáról leányra – Életbölcsességek lányok neveléséhez (Park)
• Túry Ferenc: Anorexia, bulimia – Önsegítő és családsegítő kalauz (Print-X)

Apaság - Hogyan bánjunk egy kamasz lánnyal?Cikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.
A tartalomból:

  • A drogról tabuk nélkül – Szabó Győzővel és Csernus Imrével
  • Így kezeld a kamaszt! Interjú Tari Annamáriával és Vekerdy Tamással
  • Az eltűnt szex nyomában – Van visszaút, ha elmúlik a vágy?
  •  EQ – A 21. század legfontosabb képessége
  • Példamutató nagymamák

    Ha előfizetnél a magazinra, itt megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top