Életmód

Izmoktól dagad a 75 éves szupernagyi – videó

Valószínűleg a világ legidősebb testépítője az az amerikai nagymama, aki fiatalokat megszégyenítő napi programmal tartja karban magát.

Mit szólnál ahhoz, ha a nagymamádból hirtelen csupa izom testépítő válna? Nem hinnél a szemednek. Pedig a legidősebb testépítő, aki rangos versenyeken is részt vesz, nem kevesebb, mint hetvenöt éves! Ehhez képest Ernestine Shepherdnek olyan kisportolt a teste, amilyennel még húszévesek is ritkán büszkélkedhetnek. Minden izma látszik, és persze nincs rajta egy gramm zsír sem.

Az amerikai hölgynek hihetetlen akaratereje és kitartása van (na ez az, ami még belőlünk is hiányzik sokszor, amikor tornára kéne menni…); négy éve elhatározta, hogy minden nap fél háromkor felkel, lefut tizenhat kilométert és fél napra „beköltözik” a konditerembe. Azóta így telik minden napja, ami meg is látszik rajta. Szerinte az életkor „nem más, mint egy szám”. Erre ő az élő bizonyíték.

A szupernagyi, amikor éppen nem versenyeken pózol, hölgyeknek tart tornaórát. „Az életcélom az, hogy megmutassam, hogyan lehet egészségesen és vidáman élni” – mondja mosolyogva.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top