Életmód

Szülés előtt két nappal még fejen álltam

Kecskés Karina mindkét gyerekével végigjógázta a terhességet, ami a szülésnél is segített neki. Összesen öt nőt mutatunk be, akik mind egy-egy különleges jógafajtát gyakorolnak.

Fotós: Pitrolffy Zoltán
Fotós: Pitrolffy Zoltán

Kecskés Karina: iyengar jóga

„Hat évvel ezelőtt kezdtem el iyengar jógára járni, amikor annyira fájt a térdem, hogy már nem tudtam futni. Ez a jógairányzat azért lett a szívem csücske, mert itt lehet segédeszközöket használni, ha mondjuk nem ér el bal kezem a hátam közepéig – mesélte Kecskés Karina az első találkozásról. – Vannak téglák, kötelek, és ezek mind arra szolgálnak, hogy segítsenek nyújtani.” A színésznő több tanárt végigjárt, mire megtalálta azt, aki pontosan adja át a tudást és végtelenül maximalista, így neki köszönhetően még a kislábujjában is tudja, minek kell feszülnie. A jógával ahhoz az önfeledt mozgáshoz tért vissza, ami gyerekként még természetes volt, de azóta elfelejtette a testünk, mint például a cigánykerekezést.

„Bár kívülről nézve az iyengar jóga is passzív dolognak tűnik, valójában egy folyamatos belső harc, amiben mindig átlépem önmagam határait. Önfegyelem szükséges a fájdalom elviseléséhez és az, hogy el tudjam engedni magam – magyarázta. – Egész életemben sportoltam, de a mai napig izomlázam van az edzések után, és olyan izmokat fedeztem fel a testemben, amikről azt sem tudtam, hogy léteznek. Mind a két gyerekemmel végigjógáztam a terhességemet, most a második babámmal két nappal a szülés előtt még fejen álltam.” Az oktatója indiai mesterének lánya ugyanis kifejlesztett egy női iyengar jógát, amit terhesség és menstruáció alatt is biztonságosan lehet csinálni.

A terhesség és a szülés alatt is sokat profitált abból, hogy jógázik. „Megtanultam befelé figyelni, és a szülési fájásoknál tudtam, hogy nem szabad kapkodni a levegőt, hanem le kell szívni mélyre – mondta a színésznő. – A szülésnél így jobban oda tudtam figyelni magamra és a gyerekemre. Egyébként elég pörgős életet élek, és a jóga engem lenyugtat. Utána remekül tudok aludni és számomra ez az a mozgás, amiben örömömet lelem.”

Vera: acro jóga

Szülés előtt két nappal még fejen álltamVera az izgalmasabb jógatípusokra bukik, ezért először ashtanga jógára kezdett járni, ami kicsit az aerobikhoz hasonlít, mert a legtöbb jógával ellentétben nagyon dinamikus. Az acro jóga viszont attól különleges, hogy több ember áll össze egy-egy gyakorlathoz, és ezért nagyon látványos. Bár ez nehéznek tűnik, ha ez ember megtalálja az egyensúlyt, akkor nem izomból kell tartania magát és a másik embert.

„Számomra egészen meglepő érzés volt ezt megtapasztalni, mert nagyon erősen rombolja az emberbe beletáplált előítéleteket azáltal, hogy egy vadidegen ember testét használod – mesélte. – Ehhez le kell küzdenünk a bennünk lévő távolságtartást.” Ez a jóga a tapasztalatai szerint inkább fejben fejleszti az embert. „Lerombolsz magadban egy csomó gátat, megtanulod elengedni a félelmeidet, és bízni a másikban, mivel át kell adnod magad neki anélkül, hogy ismernéd” – mondta.

Akár párkapcsolati terápiaként is működhetnek ezek a gyakorlatok, mert észrevétlenül fejlődhet a felek között a bizalom, anélkül, hogy mondjuk egy pszichológus előtt kellene vallaniuk. „Amellett, hogy ez egy intenzív szellemi gyakorlat, nagyon játékos is – mesélte Vera. – Általában végig kacagunk, és nagyon jó, lebegő érzés, amikor mások felemelnek. A végére teljesen kicserélődik az ember, és az egész csapat összekovácsolódik.”

Kata: antigravity jóga

Szülés előtt két nappal még fejen álltamKata rengeteget sportolt gyerekként, versenyszerűen vitorlázott, síelt, teniszezett, úszott, aztán 23 évesen végigkacarászott egy jógaórát a barátnőivel, majd tíz év szünet következett. Ezalatt tíz kiló felesleg is felkúszott rá. „Egy sugallat jött, hogy jógázzak” – mesélte, hogyan kezdett újra mozogni, a hagyományos jóga viszont neki vontatott és unalmas, ezért kipróbálta az antigravity jógát. Itt egy függőágyhoz hasonlóan fellógatott kendő segítségével végzik a gyakorlatokat.

„Kipróbáltam, és teljesen beleszerettem – mondta. – Úgy éreztem magam, mintha egy játszótéren lennék, a fejenállást is meg tudtam csinálni, ami különben sosem ment volna, így iszonyatos sikerélmény volt. Óriási segítség ez a kendő, a mérlegállásnál is ez tart egyensúlyban.” Számára a legnagyobb élményt azok a gyakorlatok jelentik, amikor fejjel lefelé lóg, ilyenkor szinte euforikus állapotba kerül. Ezért már otthonra is beszerzett magának egy kendőt, hogy bármikor gyakorolhasson.

Ez volt az egyedüli mozgás, amit felnőtt fejjel elkezdett, és utána folytatta is, ráadásul abban is segített, hogy képes legyen néha kiszállni a hajtásból. „Jöhetett áfabevallás vagy külföldi ügyfél, mindent lemondtam az edzésért” – mondta. Ráadásul a fogyásban is segít neki az antigravity jóga, a végére leizzad rendesen, főleg hogy itt is felfűtik a termet, és óra után már sosem éhes. Ezt a jógafajtát azoknak ajánlja, akik nem bírják az ugrabugrálást, mégis aktív mozgásra vágynak.

Edina: bikram jóga

Szülés előtt két nappal még fejen álltamEdinát a bikram jóga szippantotta be, de inkább edzésként tekint rá, mint belső élményként. „Spirituális megvilágosodásom nem szokott lenni, általában gondolkodni sem tudok, annyira küzdök a túlélésért közben – számolt be az élményeiről. – Negyven fokra felfűtik a termet, pici hősugárzókkal nyomják a meleget, és nem jöhetsz ki. Persze ha rosszul vagy, az más, de akkor is inkább azt javasolják, hogy feküdj le, és ne nyitogasd az ajtót.”

Aki kipróbálná, annak azt javasolja, hogy vigyen magával másfél liter vizet, mert annyi fogy a hőségben, hogy a félliteres semmire sem elég. Törölközőből is érdemes duplán pakolni. „Az egyiket úgy összeizzadod, hogy a másikba már nincs gusztusod beletörölközni. Az óra végére a hajam is csuromvíz lesz” – mondta, és azt is megjegyezte, hogy jobb, ha nő mellett foglal helyet magának az ember, mert a férfiak körül méretesebb tócsák keletkeznek. A bikram jógát azért szereti, mert szálkásít, hiába nem mozog annyira sokat az ember, és ha tele van a feje zavaró gondolatokkal, akkor a végére azok biztosan elszállnak.

Zsuzsi: Freedman-kismamajóga

Szülés előtt két nappal még fejen álltamZsuzsi a terhessége előtt hatha jógára járt, és bár a Freedman-kismamajógáról azt mondják, hogy nem olyan megerőltető, sikerült megtalálnia a tanárt, aki kellőképp kifárasztotta. „Olyan gyakorlatokat végeztünk, amikről tudtam, hogy várandósan is csinálhatom, és biztonságot adott. Nagyon jó élmény volt, hogy teljesen megmozgatott és a terhesség alatt végig sikerült fittnek maradnom” – mondta a kismama, aki három hete járt utoljára órán, mivel másnap megszületett a babája.

„A szülésnél elviselhetőbbé tette a fájásokat, hogy a légzésemre figyeltem, és a szülésznők megdicsértek, hogy jól sikerült azt tennem, amit a testem szeretett volna. Tehát összpontosításban, tudatosságban biztosan segített a jóga” – mesélt a pozitív hatásokról. Emellett a jógatanárához járt szülésfelkészítő órákra is.

„Számomra a kismamajógán az első meditáció volt a legkiemelkedőbb élmény, akkor éreztem, hogy tényleg kapcsolatba lép velem a baba. Korábban kevésszer éreztem a mozgását, mert viszonylag nyugodt volt, csak a legvégén mocorgott” – mesélte Zsuzsi, aki a szülés után hat héttel majd újra szeretne jógázni, csak még körül kell néznie, hol talál jó baba-mama jógát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top