Életmód

16 nap alatt, de teljesítette a maratont a lebénult anyuka

Az elszánt édesanya élete legnagyobb kihívását teljesítette. Nemcsak önmagáért, hanem azért is, hogy másoknak segíthessen.
Célba ért
Célba ért

A 32 éves Claire Lomas lábai 2007-ben, egy lovasbaleset során szerzett gerincsérülés következtében bénultak le. A nő évekig kerekes székben ült, majd egy úgynevezett bionikus ruha segítségével újra lábra állt. Első lépéseit épp akkor tette meg, amikor most 13 hónapos kislánya is járni tanult.

A különleges öltözék segít mozgatni a lábait, így nagyon lassan és mankókra támaszkodva ugyan, de képes használni az alsó végtagjait. Az asszony úgy döntött, hogy idén ebben a felszerelésben elindul a híres London-maratonon. Április 22-én, a többi versenyzővel együtt indult neki a 42 kilométeres távnak. 16 nappal és néhány órával később a férje kíséretében, kitartó szurkolók és összesereglett bámészkodók gyűrűjében pedig sikerrel átszakította a direkt számára kifeszített célszalagot. „Erre tényleg nem számítottam. Ez lélegzetelállító” – nyilatkozta a helyszínen könnyeivel küszködve a Daily Mailnek.

„Voltak pillanatok, amikor kétségeim voltak, hogy végig tudom-e csinálni. De ha már egyszer elkezdtem, hagytam, hogy menjenek a dolgok a maguk útján” – idézte fel az embert próbáló momentumokat Claire, akinek saját bevallása szerint a talaj egyenetlenségei jelentették a legnagyobb problémát útja során.

A megérdemelt éremmel

A megérdemelt éremmel

Képek: dailymail.co.uk 

A nő naponta átlagosan 2,6 kilométert tett meg, éjszakánként egy szállodában pihent, majd reggel visszavitték ugyanoda, ahol előző nap tartott, és onnan folytatta a maratont. Bár azt mondta, ez volt élete legnagyobb kihívása, nem csupán azért vállalta, hogy önmagának és a szeretteinek bizonyítson, hanem azért is, hogy pénzt gyűjtsön egy gerincsérülésekkel foglalkozó jótékonysági szervezetnek. Akciója során végül 90 000 font, azaz mintegy 32 millió forintnyi adományt sikerült összeszednie.

Bár a maraton szervezői ragaszkodtak ahhoz, hogy érmet csak az kaphat, aki a verseny napján képes lefutni a távot, az egyik érmes futó, Jacqui Rose a rendkívüli teljesítmény elismeréseképpen Claire nyakába akasztotta a saját érmét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top