“Őszinte leszek: szarul főzöl!” – Csernus az őszinteségről

Olvastam egy újságíróról, aki fejébe vette, hogy egy héten keresztül, ha fene fenét eszik is, nem hazudik. Mindenben az igazat, csakis és kizárólag az igazat mondja. A kísérleti hétnek az lett az eredménye, hogy a felesége háromszor akarta beadni a válópert, a férfi ugyanis leszarozta a nő paradicsomlevesét, és színt vallott, hogy mit gondol az öltözködési stílusáról; de azt is sikeresen elkottyintotta, hogy a legjobb barátja szeretőt tart. Sok embernek okozott nagyon-nagyon rossz perceket.

Az emberek napi rendszerességgel lódítanak, ferdítenek, hazudnak. Pácienseimnél is gyakran találkozom ezzel. Gyakran előfordul, hogy megkérdem: Hogy van ma? A válasz meg csuklóból az, hogy: Köszönöm, jól! Erre visszakérdezek: Akkor mégis miért jött el hozzám? Ennyire egyszerű, sokan már az első kérdések alkalmával sem mondanak igazat. Hogy miért?

Mert így egyszerűbb, mert az őszinteség gyakran túl nagy fájdalommal jár, hiszen az őszintén kimondott információ egyik oldalon baromi nehéz (nehéz azt mondani a feleségnek, hogy iszonyat pocsék a paradicsomlevese), másrészt az őszinteség sértheti az ember hiúságát (nyilván rosszulesik a feleségnek, hogy szarul főz). Nem nagyon ismerek olyan embert, aki szeretné azt hallani, hogy dagadt, vagy kimondani a másik szemébe, hogy kövér disznó. Inkább féligazságokba csomagolt hazugságokba menekülünk. A valóság az, hogy őszinteségnek gyakran ára van, azzal ugyanis illúziók szűnnek meg – márpedig az illúziókat szeretjük, ragaszkodunk hozzájuk.

A hazugság, a valóság kiszínezése akkor is jól jön, ha másnak, jónak akar valaki látszani, jónak akarja érezni magát. (Az emberek baromira el vannak azzal foglalva, hogy mások szemében hogyan látszódnak.) A hazugságnak nem sok köze van az önértékeléshez, elég néhány színes ceruza, és kész is a remekmű. A füllentés, a ferdítés gyakran arra szolgál, hogy megvédje önmagát, a privát szférát. A hazugság azonban rettentően fárasztó dolog: aki hazudik, annak sokat kell gondolkodnia. Persze hazudni meg lehet tanulni, tökélyre lehet fejleszteni. Akkor sikerül a legjobban, ha minél inkább elhisszük saját hazugságunkat.

A hazugságot leleplezni nem könnyű, ehhez ugyanis arra van szükség, hogy figyeljünk, hogy éberek legyünk. Aki figyel, igazán figyel, az emlékezni fog, hogy mit mondott a másik két, három, vagy akár tizennyolc nappal ezelőtt. Szomorú, de manapság azonban az emberek nem nagyon figyelnek egymásra.