Életmód

Szinte a legelején eldől, meddig tart a párkapcsolat

Egyre görcsösebben vágyunk hosszan tartó és megbízható kapcsolatokra, viszonyaink ugyanakkor egyre rövidebbek és megbízhatatlanabbak. Vajon miért?

„A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” Ezzel a mondattal kezdődik Lev Tolsztoj Anna Karenina című regénye. A lényege az, hogy boldog az ember csak egyféleképpen lehet, míg tönkretenni az életét sokféleképpen tudja. Anna drámája óta eltelt néhány emberöltő, és a világ annyiban nagyot változott, hogy a boldogtalan kapcsolatokból ma már hamarabb kilépünk. Az emberek többsége átél néhány borzalmasan fájdalmas szakítást – senki lelkének nem tesz jót, ha sokasodnak rajta a kapcsolati hegek, mert a vége reményvesztettség, bezárkózás és cinizmus lesz. Anna Karenina korához képest mára a boldogtalan kapcsolat lett a norma. Ha most születne meg a regény, akkor valami olyasmivel kezdődhetne, hogy minden kapcsolat eleve boldogtalanságra van ítélve, amelyik mégsem, az a véletlen műve. A mai ember ugyanis azt hiszi, hogy a hosszan tartó, boldog kapcsolat csak a csillagjegyek, a személyiségek és más, rajta kívül álló erők szerencsés együttállásának köszönhető. Van, akinek összejön, és van, akinek nem. Hogy a szerencsefaktor kiküszöbölhető a rendszerből, az a legtöbb ember számára elképzelhetetlen.

Szinte a legelején eldől, meddig tart a párkapcsolat Magunkra hagyatva
Régen egyetlen bevett receptet tudtak kínálni a boldogságra: őrizd meg a szüzességed a házasságig, fogadd el a társad és légy hűséges hozzá, örülj a gyermekeknek, akik a kapcsolatba érkeznek, és a szerelem, szeretet, boldogság idővel megjön magától. Ma a világnak ezen a felén a legtöbb embernek idejétmúlt ez a recept, pedig nem az. Indiában például ma is eszerint élnek. Pont idevág az a tanmese, amikor egy indiai és egy európai arról beszélgetnek, kinél milyenek a párkapcsolatok. Az európai azt veti az indiai szemére, hogy náluk még mindig előre elrendezett házasságok vannak, és nincs megadva a párválasztás szabadsága. Mire az indiai azt mondja, hogy ez igaz, de tekintsenek úgy a házaspárra, mint egy edényre, a társadalmi/kulturális hagyományra pedig mint a tűzhelyre. Európában egy meleg edényt tesznek a hideg tűzhelyre, ami aztán maga is kihűl, míg Indiában egy hideg edényt tesznek a meleg tűzhelyre, így az maga is átmelegszik. A szabad párválasztás elterjedésével párhuzamosan – amely óriási vívmánya az európai embernek – hűlt ki az európai hagyomány tűzhelye. És mire az egyszeri ember a szív szabadságához jutott, magára maradt társas és párkapcsolati döntéseiben. Az eredményt mindenki látja maga körül. Senki, se a pszichológusok, se a szociológusok, de még lelkészek, papok és rabbik sem mondják meg senkinek, hogy mit is kellene csinálnia. Pedig mára tudjuk, hogy szinte a legelején eldől, egy párkapcsolat meddig fog tartani. Ugyanis erre is igaz az önbeteljesítő jóslatok törvényszerűsége: olyan lesz, amilyennek várják. „Még szerencse, hogy kötöttünk házassági szerződést, mert lám, most szükség is van rá” – mondja elégedetten a válóperes fél, és nem gondol arra, hogy ha nem kötöttek volna, talán nem is lenne szükség rá. Pszichológiai kutatások bizonyítják, hogy ha anélkül mennek bele a felek egy párkapcsolatba, hogy előtte kellő mértékben elköteleződtek volna egymás mellett, akkor az a kapcsolat fel fog bomlani.

„Szinte a legelején eldől, egy párkapcsolat meddig fog tartani. Erre is igaz az önbeteljesítő
jóslatok törvényszerűsége: olyan lesz, amilyennek várják.”

Kihagyott lépcsőfokok
Volt régebben egy kolléganőm, aki elmesélte, hogy intenzív kapcsolatba került egy mára befutott, akkor még induló színésszel. Az egész robbanásszerűen indult, négy héten át lángolt a tűz, hogy utána egy pillanat alatt hunyjon ki. Nem így tervezték, valójában nem is terveztek semmit, ebben ennyi volt, és kész. Sokat töprengtem az eseten – amiről azóta tudom, hogy nem egyedi –, igaza volt a kolléganőmnek, ebben ennyi volt. Legjobb, ha úgy képzeljük ezt el, mint egy koordináta-rendszert, amelyben az egyik tengelyen az elköteleződés szintje, a másikon pedig az intimitás foka van feltüntetve. Minden elköteleződési szinthez tartozik egy intimitási szint, amin ha fokról fokra haladnak előre, akkor a kapcsolat is egy kiszámítható egyenes mentén fog fejlődni. Ha viszont nem tartják be a dolgok természetes rendjét, akkor az összevissza görbékből semmilyen következtetést nem lehet levonni a jövőre nézve. Azaz a kapcsolat kiszámíthatatlan lesz. Meséltek egy párról, akik már hónapok óta együtt éltek, amikor a fiú eljutott odáig, hogy a nyilvánosság előtt is megfogta a lány kezét. Az ágyát megosztotta vele, de a kezét nem fogta meg. Pedig talán éppen fordítva lenne a dolgok rendje, az elköteleződés ugyanis sokkal lassabban megy, mint az intimitás kialakítása, ami akár egy pillanat műve is lehet. Visszatérve a volt kolléganőm példájához, kettejük kapcsolata hirtelen olyan intimitási fokra ugrott, amelyhez egy kezdetleges elköteleződési szint tartozott, és azt a szakadékot nem is lehetett áthidalni.

Vágyak és lehetőségek

A kapcsolatok többsége azért nem ilyen, a felek vágynának a hosszan tartó boldogságra és biztonságra. Az Ellemagazin.hu weboldalon nemrég arról lehetett szavazni, hogy mennyire hiszünk még a házasságban. A válaszadók nyolc százaléka idejétmúlt intézménynek tartotta, 22 százalék fontosnak érezte, de nem gondolta örökké tartónak, és 70 százalék teljes mértékben és életre szólóan hitt benne. Ez azért izgalmas eredmény, mert a manapság kötött házasságok közel fele felbomlik. A válaszok megoszlásából arra lehet következtetni, hogy akinek nincs rossz tapasztalata, az hisz a házasságban, sőt akik már megégették magukat, azoknak is egy része szeretne hinni az örökké tartó, boldog párkapcsolatban. A ma együtt élő párokra viszont szinte egyöntetűen jellemző, hogy az elköteleződés bizonyos lépcsőfokait kihagyták, ami ha sokáig úgy marad, akkor a kapcsolat felborulását eredményezi. Úgy látszik, ez nem megspórolható. Az intimitási és elköteleződési szinteket szinkronba kell hozni, és akkor van esély megtörni a boldogtalan kapcsolatok vak monotonitását és egyre jobban hasonlítani egy boldog családhoz.

Te hiszel a házasságban, a holtomiglan-holtodiglanban? Írd meg nekünk a psziche@sanomamedia.hu e-mail címre!


Az írás a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.

A tartós lelki stressz mellrákot is okozhatA tartalomból:

  • Barátság extrákkal – Szex szerelem nélkül
  • Mit árul el a szemünk?
  • Veszedelmes viszonyok – avagy a férfi-nő barátság kockázatai
  • Buddha és a szerelem – Beszélgetés Ole Nydahl lámával a boldogságról
  • Mitől vonzó a férfi és mitől a nő?
  • Hosszú és boldog párkapcsolat?
  • Amikor nem jön össze a baba…

Ha előfizetnél a magazinra, itt és most megteheted!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top