“Ha otthagyott, nem ő volt az igazi”

A bizonytalan ember életében mindig jelen vannak a játszmák, a játszmázó ember pedig mindig győzelemre törekszik. Ki akarja sajátítani, birtokolni akarja a másikat. Ha azonban valaki tárgyként akarja birtokolni a partnerét, akkor vajon hogyan képes egyenrangú emberként megbecsülni őt? A féltékenység az egyik leggyakoribb emberi játszma, amelyet a bizonytalanságból fakadó félelem szül. Az ilyen esetekben mindig jelen van egy alá- és fölérendeltségi viszony. Kérdés, hogy lehetséges-e boldognak lenni egy olyan családban vagy kapcsolatban, amelyet alá- és fölérendeltségi, nem pedig mellérendeltségi viszony jellemez.

Biztos, hogy elég jó vagyok neki?

A féltékeny embert tehát önbizalomhiány és birtoklási vágy jellemzi. Működőképes kapcsolat viszont csak olyan emberek között alakulhat ki, akik önmagukban, egyedül is jól vannak. Akik hiányosságokkal rendelkeznek ezen a téren, azoknál mindig elkezdődnek a fent említett játszmák, amelyekben hol az egyik van felül, hol a másik. Ám valójában mindketten csak magukat féltik, mondván: mi lesz velem, ha a másik elhagy? Semmi. Ez a kérdés csak annak a szájából hangozhat el, aki nem rendelkezik stabil belső struktúrával.
Ha otthagy, akkor nem ő volt az igazi. Úgy vélem, ha én mindent beletettem egy kapcsolatba, de mégsem működik, attól még nem dől össze a világ. Az is egy új tapasztalatot jelent. A bizonytalan, féltékeny ember viszont folyton ilyen kérdéseket tesz fel magának: „Biztos, hogy én olyan jó vagyok? Miért van velem? Nem érdemelne jobbat nálam?” A partner pedig megérzi ezt a labilitást. A féltékenység egyenlő a bizonytalan belsővel. Persze lehet úgy is dönteni, hogy a másik volt szemét. De akkor hogy lehet levonni a megfelelő következtetéseket? A baj az, hogy a gyerekek is hamar eltanulják az ilyesfajta konfliktuskezelési technikákat. Ha egy anya beleveri a gyerekébe a saját bizonytalanságát, akkor előbb-utóbb a gyerekénél is bekövetkezik az, amitől folyton retteg: vagyis hogy megcsalják. Az alapvető bizalmatlanság azonban eleve kizárja az őszinte kommunikációt. Így a gyerek is mindig kétségbe vonja majd, hogy igaz-e, amit a másik mond neki. Ezért egy idő után fel kell ismernie, hogy függetlenedni tud a szülei rossz példájától, mert neki ahhoz semmi köze. Viszont pálcát sem kell törnie rögtön azok felett, akikből csak egy van neki.

Merj őszintén beszélni a pároddal!

A párkapcsolatokban mindkét fél tele van pozitív és negatív tulajdonságokkal. Nem két isten találkozik. Ha ezt tudjuk és elfogadjuk, akkor minden rendben lesz. Azt is be kell látnunk, hogy a boldog kapcsolatért mindig az adott napon kell megdolgoznunk. Nem csak az első randin kell színesnek, illatosnak és kedvesnek lenni. Ugyanakkor azt is el kell fogadni, hogy vannak más hangulatok is. Ha valaki fáradt, mert például sokat dolgozik, és azt mondja, nem kívánlak, akkor azt is meg lehet érteni. Csak beszélni kell róla. Az őszinte kommunikációra mindenki képes, csak sokan félnek a reakcióktól. Így inkább nem lesznek őszinték. Ráadásul a bizonytalan ember előszeretettel csinál a bolhából elefántot, miközben a saját felelősségét hajlamos kisebbíteni. Ez egy alapvető probléma. A féltékenység mindig az egóra irányul: „Nekem miért nincs ez vagy az?” Nem más ez, mint önzőség, irigység. Mindenkinek adva vannak a lehetőségei az életben, csupán az a kérdés, ki hogyan tud élni velük. Ha a másik ember jól dolgozik, akkor féltékenység helyett inkább példát kellene róla venni. És persze beláthatom azt is, hogy a másik ember kapacitásai fejlettebbek, mert hiába tettem mindent bele, mégsem megy az, ami neki igen. Előfordul, hogy másnak mások a lehetőségei. Másnak más az élete is. Az önismeret, az önbizalom hiánya és a belső bizonytalanság viszont mindig féltékenységet és felesleges köröket eredményez a kapcsolatokban. Sokszor elfelejtjük, hogy a megcsalás két emberen múlik. Kell az, aki félrelép, és kell az is, aki nem veszi észre az intő jeleket. A törvény nem ismerete senkit sem mentesít a törvény alól.

Hogyan fejlesszük az önismeretünket?

Azokat az embereket kell megkérdezni, akik a közvetlen környezetünkben vannak. Milyennek látnak minket? És kifejezetten kérjük meg őket, hogy ne csak a jó dolgokat mondják el, hanem azokat az esetleges negatívumokat is, amelyeket eddig azért nem osztottak meg velünk, mert nem akartak megbántani minket. Ezek lesznek a viszonyítási pontok. Ha azt mondják, erőszakos vagy, akkor tovább lehet kérdezni, hogy miért gondolnak erőszakosnak. Nagyon fontos, hogy ilyenkor nem lehet felcsattanni, hogy „de én nem is vagyok erőszakos!”, hiszen akkor az egészet felesleges elkezdeni. Az is probléma lehet, ha csak az egyik fél fejlődik ezeken a területeken. Együtt csak úgy lehet fejlődni, ha a másik fél nem csinál hiúsági kérdést abból, hogy a párja fejleszteni igyekszik a személyiségét, mert akkor eleve kizárja a lehetőségét bármilyen előremutató dolognak. Szükséges a befogadókészség. Érdemes figyelembe venni, hogy ha valakit tanítanak, akkor könnyen kialakul a tanár-diák viszony, ami nem tesz jót a párkapcsolatnak. Ilyenkor elengedhetetlen, hogy maradjon a tanuló fél számára más, amiben jó lehet, ami miatt továbbra is fel lehet nézni rá. Az sosem szégyen, ha nem ért mindenhez, de legalább egy kiemelt képessége legyen, különben a két fél között többé nem alakul ki vonzalom.

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja Psziché korábbi számában jelent meg.
Már kapható a magazin legfrissebb száma!
A tartalomból:

• Felrobbanok a dühtől – győzd le a haragot!
  
• A férjem már nem kíván
  
• Elképzeltem, hogy meggyógyulok, és így lett
  
• „Az ördög nem a drogban rejlik” – Beszélgetés Feldmár Andrással
  
• Egy nap a detoxban – Interjú dr. Zacher Gáborral  
• Modern tudós ősi törvényekkel – Interjú Szendi Gáborral 

Ha előfizetnél a magazinra, itt és most megteheted!