Életmód

Hogy ne robotnak éld meg a munkád

Sokan gondolják, hogy a munkahely kizárólag a stressz és a konfliktusok forrása lehet, pedig ez nem törvényszerű. Sikeresen megoldott feladatokat, önbecsülést és a személyiség kiteljesedését is jelentheti a munka.

Egyre több ember szeretne izgalmas, örömteli munkát végezni. A minőségi életet már nemcsak a márkás órák és a jó éttermek jelentik, hanem a kreatív, kihívásokat jelentő feladatok is. Az igény, hogy a munka területén is ki tudjunk bontakozni, jól érezhető, mégis keveseknek sikerül tartósan fenntartani az elégedettség állapotát.

Nem pályát, iskolát választunk
Amikor egy mai fiatal az életéről dönt, senki nem vizsgálja, hogy habitusa, a tanuláson kívüli képességei alkalmassá teszik-e a választott pályára. Pedig ma már köztudott, hogy a szakmai siker csak kisebb részben múlik a szó szoros értelmében vett szaktudáson. A végzős diákok életpályáját követő vizsgálatok rámutattak, hogy nem a jegyek, hanem bizonyos kompetenciák számítottak abban, ki hogy boldogult. Ráadásul a diákok legtöbbször nem szembesülnek vele, milyen konkrét feladatokat kell majd végezniük egy átlagos munkanap során. Ritka a képzésbe illesztett szakmai gyakorlat. Általában a szülő, a pedagógus és a gyerek is inkább egy jó nevű iskolát és nem életpályát választ.


Hogy ne robotnak éld meg a munkádA jó döntés sem életre szóló garancia
Aki szerencsésen elkerüli a pályaválasztás buktatóit, annak is számtalan kihívással kell szembenéznie a karrierje során. Egy évtized alatt teljes szakmák tűnnek el a süllyesztőben, ugyanakkor új képességeket igénylő foglalkozások keletkeznek a semmiből. Magyarországon az elmúlt negyven évben lezajlott egy rendszerváltás, csatlakoztunk az Európai Unióhoz, és megtapasztalhattunk egy gazdasági világválságot. Mind a három folyamat alapjaiban új helyzetet eredményezett, többek között a munkaerőpiacon is.

„Aki a mai világban egy életen át töretlenül felfelé ívelő karrierről álmodik, az nagyot fog csalódni. Közelebb áll a valósághoz, ha egy megtorpanásokkal, parkolópályákkal és váratlan fordulatokkal tarkított utat képzelünk magunk elé – mondja Joó Zsuzsanna karrier- tanácsadó. – Ahhoz, hogy bevegyük a kanyarokat, nélkülözhetetlen a tanulási képesség megőrzése. Az állandó változásokat nem szabad fenyegetésként meg élni, hiszen ezek mindig lehetőségeket is hordoznak magukban. A töréspontok esélyt adnak arra, hogy a különböző életszakaszokban felmerülő igényeinkhez igazítsuk a pályánkat” – figyelmeztet a karrier-tanácsadó. A gyerekvállalás után például már senki nem lesz ugyanaz az ember, megváltozik az értékrend, a fontossági sorrend. A pályánk végén is számíthatunk egy olyan évtizedre, amikor már nem tudunk ugyanúgy teljesíteni. Kevésbé fájdalmasak ezek a változások, ha tudatosan készülünk rájuk, nem az elmúlt korszak veszteségeire koncentrálunk, hanem az újjal érkező pozitívumokra.

Mit kell tudni magamról? – kompetencia és értékrend
Azok lesznek képesek megalapozott döntéseket hozni a karrierjük kérdéseiben, akik kellő önismerettel rendelkeznek. „A hozzám fordulóknak egy kompetenciafelmérést ajánlok első lépésként – mondja Joó Zsuzsanna. – Fel kell térképezni, hogy mik azok a képességek és mik azok a korlátok, amelyeket figyelembe kell venni a továbblépéskor. Nincsenek jó és rossz tulajdonságok. Vannak olyan helyzetek, amelyek például egy befelé forduló karakternek, mások pedig egy kifelé fordulónak előnyösebbek. Nagyon sok probléma, küzdelem és kudarc forrása lehet, ha a kompetenciáink, személyiségjegyeink nem illenek a munkakörünkhöz. Csak ezek ismeretében tudunk elérhető célokat kitűzni magunk elé. Az önismereti munka azonban itt nem ér véget. Azt is fontos tisztázni, hogy milyen értékrend mentén szeretnénk szervezni az életünket. Akinél a család áll az első helyen, az hiába rendelkezik remek vezetői képességekkel, szinte biztos, hogy őt egy sok utazással járó vezetői állás nem fogja boldoggá tenni.”

Problémák és vágyak helyett célok
Érdemes külső segítőt bevonni annak feltérképezésébe, hogy miért is érzi magát rosszul valaki egy élethelyzetben, egy munkahelyi szituációban. „Nem biztos, hogy az a valódi probléma, ami az első pillanatban megfogalmazódik. Sokan külső elvárásoknak akarnak megfelelni, és maguk előtt sem merik felvállalni a vágyaikat” – osztja meg tapasztalatait szakértőnk. Számtalan olyan probléma adódhat, amelyet saját hiányosságainknak, rossz beidegződéseinknek köszönhetünk. Állandóan nyitottnak kell lenni a kritikára, a megújulásra. Könyvek, tanfolyamok és szakemberek hada segíthet körülhatárolni, mit csinálunk rosszul és hogyan csinálhatnánk jobban. Sokan nem tudják az érdekeiket határozottan érvényesíteni. Másoknak egy hatékonyabb kommunikációs stratégia elsajátítása segíthet. Ha fel tudunk mutatni néhány konkrét okot, ami az elégedetlenségünk hátterében áll, az sokat segíthet a reális célok elérésében.

A fejlődés és a kihívások öröme
Egy széles körű amerikai felmérés arra a meglepő eredményre jutott, hogy azok az emberek, akik a képességeiket, a tehetségüket használhatták munkájuk során, sokkal boldogabbak voltak ezt nélkülöző társaiknál. Aki a képességei alatti feladatokat kapott, az unalomra, érdektelenségre panaszkodott, míg a túl nagy kihívások stresszt okoztak. Hosszú távon ugyanazok a feladatok már nem okoznak örömet, nem jelentenek kihívást. A fejlődés az egyik legnagyobb örömforrás.
A képességeinknek megfelelő, izgalmas feladatok azonban nem hullanak maguktól az ölünkbe. Már a munkahely kiválasztásánál érdemes szem előtt tartani a hosszabb távú fejlődési lehetőségeket is. Idejében észre kell venni az elfásulás, a kiégés jeleit. Bizonyos időközönként még akkor is érdemes új feladatokat kérni, ha ehhez új dolgokat kell tanulni, vagy eddig nem használt képességeinket kell mozgósítani. A befektetett energia ugyanis sokszorosan megtérül.


Ide fordulhatsz, ha hasonló kérdések foglalkoztatnak:
Pályaválasztási tanácsadó intézetek elérhetőségei: palyanet.hu
Joó Zsuzsanna karrier-tanácsadó: www.karriertanacsado.hu
Business Coach Kft.: www.businesscoach.hu

 

Hogy ne robotnak éld meg a munkádA cikk a Nők Lapja Psziché korábbi számában jelent meg.
Már kapható a magazin legfrissebb száma.
A tartalomból:

  • Kudarc az ágyban – A szexről őszintén
  • Féltékenység – Mikortól beteges?
  • Vekerdy Tamás – Gyereklélek váláskor
  • Nyelvtanulás felnőttkorban – Csak legenda, hogy nehezebb?
  • Modern fóbiáink – Szorongás a parkolástól,  elhízástól, szállodáktól, nevektől, egyedülléttől 

Előfizetnél a magazinra? Katt ide!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top