Életmód

“Hazudik, aki azt állítja, hogy nem tud lefogyni”

Mila Kunis, a Fekete Hattyú sztárja eredetileg sem volt kövér, de még tíz kilót dobott le, hogy eljátszhassa a balerinát az Oscar-díjas filmben. Egy interjúban most bevallotta, mennyire meglepő volt számára, hogy a teste mekkora változásokra képes.

“Akik azt állítják, hogy nem tudnak lefogyni, hazudnak”„Elhittem, hogy mindenre képes vagyok. Egy pillanatra sem gondoltam, hogy nem tudom megcsinálni. Hiszek a kemény munkában, a motivációban és az önértékelésben. Nagy kajás vagyok, imádok enni. De amikor másoktól azt hallom, hogy nem tudnak lefogyni, az nem igaz. Bármire képesek vagyunk, csak akarni kell” – mondta az ukrán származású színésznő a Glamour Magazinnak adott interjúban.

A 27 éves színésznő szerint filmes sikerének alapvető titka, hogy pozitívan áll a dolgokhoz. És annak ellenére, hogy a fiatal lány a Fekete hattyúban nyújtott alakításának köszönhetően egy csapásra világsztár lett, teljesen reálisan gondolkodik a szakmájáról: „Ez csupán szórakoztatás, nem világmegváltás. Az életemben első a család és a barátok. Szükség van az egészséges egyensúlyra. Ez egy hihetetlen munka, de a legfontosabb lecke, amit megtanultam, hogy a boldogságunkat nem alapozhatjuk bizonytalan dolgokra.”

Mila legközelebb Justin Timberlake oldalán látható a Barátság extrákkal című moziban. A pletykák ellenére egyébként a lány tagadja, hogy kollégájával több lenne köztük a barátságnál: „Szingliként nem lehetek egyedül egy pasival egy szobában anélkül, hogy az emberek ne gondolnák, van valami közöttünk. Justinnak egyébként elképesztően jó a humora, nagyon sokat nevettünk együtt.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top