Életmód

Árt a gyereknek, ha az anya dolgozik?

Brit felmérések szerint nem okoz semmiféle szociális és érzelmi sérülést a gyerekeknek, ha édesanyjuk a fő kenyérkereső a családban.
Még több olvasnivaló a családról, gyermeknevelésről a Nők Lapja Psziché oldalán!

A Millenium Cohort Study adatai szerint a gyerekek akkor járnak a legjobban, ha édesanyjuk és édesapjuk is dolgozik, és mind a ketten otthon laknak. „Korábbi kutatások alapján úgy tűnt, hogy a gyerekek későbbi fejlődésének szempontjából fontos, hogy az anyuka dolgozik-e a gyerekszülés utáni első évben vagy sem – nyilatkozta Anne McMunn, az Economic and Social Research Council hírlevelében. – A mostani vizsgálatok során azonban nem találtunk bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a gyerekek viselkedésére, illetve érzelmi és szociális fejlődésére hatással lenne az anyukák foglalkoztatottsága.”

Sőt, sok esetben a dolgozó anyukákkal jobban is járnak a gyerekek, ezek a nők ugyanis iskolázottabbak, gazdagabbak és kevésbé hajlamosak a depresszióra. A szakértők szerint a gyerekek neme is nagyban befolyásolja azt, hogy a szülők foglalkoztatottsága mekkora hatással van a fejlődésre, a lányok ugyanis akkor járnak jobban, ha édesapjuk a kenyérkereső, édesanyjuk pedig nem dolgozik.

Fordított esetben, vagyis amikor az anyuka a fő kenyérkereső, az édesapa pedig nem dolgozik, a fiúk járnak rosszabbul. Ennek ellenére a viselkedészavarok előfordulása még mindig azokban a családokban a legmagasabb, ahol vagy munkanélküliek, vagy elváltak a szülők.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top