nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Mindenütt jó, de legjobb otthon

Mindenütt jó, de legjobb otthon

Romkocsmák és trendi helyek ide vagy oda, a házibulik hangulata verhetetlen. Mint ahogy az a vágyunk is, hogy meglessük, mások hogyan élnek. Most már erre is van lehetőség, csak résen kell lenni.
Orosz Sára
f Ajánlom

Ismét egy szombat este, amikor Zsófiék diszkréten átragasztják a kapucsengőt egy Astoriához közeli Ybl-ház bejáratánál. A Lakásétterem gombot mostantól azok nyomják meg, akik valamilyen úton-módon (jobbára ismerősök ismerősein keresztül) eljutottak a főzőcsapat blogjára, és a sorsoláson bekerültek a kéttucatnyi szerencsés vacsorázó közé. A küszöb mögül érdemes lenne fotózni a belépőket, mert a pazar belmagasságú polgári lakás óriási terei mindenkit lenyűgöznek. Közben keresem a nevem az asztalok között, merthogy nem érkezési sorrend, hanem ülésrend van: az egész éttermesdi közös baráti főzésekből nőtte ki magát Zsófi, Tomi és Marci sajátos játszóterévé, ezt a hangulatot többek között azzal igyekeznek megtartani, hogy az elegáns, ültetőkártyás manőverrel a más-más szálakon befutott jelentkezőket is összehozzák. A dizájnos menülapon hat fogás szerepel, kész irodalom. Az egyes körök között a vendéglátók mesélnek az összeállításokról, magukról, a borokról és a lakásról, amely fogorvosi rendelőként, sőt szépségszalonként is működött annak idején, míg a vacsorát barátok szolgálják fel.

Mindenük a főzés

Egyedül Tomit nem látni kint, őt elnyelte a konyha, amelyet mostanra ugyanúgy a magukénak éreznek, mint kezdetben Zsófi lakását, ám azt időközben alaposan kinőtték. Holott csak – ahogy a Lakásétterem szlogenje is elárulja – szeretnek főzni. De amit még jobban szeretnek, másoknak főzni, és úgy tűnik, ezért még arra is hajlandók, hogy egy-egy szombati napjukat – sőt valójában már az előző estét is – teljes egészében a konyhának szenteljék. A csapatban Zsófi a sütiszerű színfolt, Tomi a megingathatatlan csodabogár, Marci pedig a vasalt ing mögé bújt szeretetcsomag – és még főznek is. Erre panasz nem nagyon lehet.

Fotó: Molnár Zoltán
Fotó: Molnár Zoltán

Ibsen a nappaliban

Utolsóként érek fel a Bem rakpart egyik kivételes adottságú tetőtéri lakásába, ahol a többiek már javában pezsgőznek. A Dunára néző nappaliban, a könyvespolc és a kandalló előtt bőven jut hely a tizenöt vendégnek, akik az érkezésem után alig pár perccel szinte vezényszóra hallgatnak el a háziak hirtelen kezdődő, leplezetlen veszekedésére. A feleséggel ugyanazon a másfél négyzetméteren osztozunk, a férj leheletét a nyakamban érzem. Ezzel a jelenettel kezdődik Henrik Ibsen norvég drámaíró Hedda Gabler című darabjának sajátos interpretációja azzal a pikáns kiegészítéssel, hogy a valódi házigazda (nem az említett jelenet főszereplője, hanem a mit sem sejtő nézők egyike) történetesen a norvég nagykövetség első titkára, aki Budapesten tartózkodó családját lepte meg a privát színházzal.

Fotó: Molnár Zoltán
Fotó: Molnár Zoltán

A Dollár Papa Gyermekei néven futó csoport, Kiss-Végh Emőke, Ördög Tamás és Varga Balázs dráma-házhozszállítást vállalnak: az önerőből összeállt, rendező nélkül dolgozó hármas a Kaposvári Egyetem elvégzése után nem várt ölbe tett kézzel a nagy szerepre, hanem egy merész ugrással magát ajánlotta, már-már díszcsomagolásban. Az ötlet működik, sőt szájról szájra terjed: az őket megrendelőknek nincs más dolguk, mint megnyitni a lakásukat a barátaik és a néhány órára családtaggá váló triumvirátus előtt. Emőkéék számára a lakásszínház izgalmas kihívás és gyakorlópálya is egyben, hiszen a védelmet adó színészi bástyákat – a szövegkönyvet, a jelmezeket, a fényeket, a sötétet és a takarást – egytől egyig eldobták. Nincs honnan előugrani, és nincs hová elbújni sem, amit mi, szemtanúk néha kaján vigyorral, néha megható elismeréssel nyugtázunk, ahogy összenézünk.

Napköziotthon

A családi élet otthonossága és a hivatalos bölcsődék vagy óvodák között képez átmenetet a budai napközi, amelyet hétköznap délelőtt látogatok meg. Éppen teljes a felfordulás: a szőnyegen a kisvasút körül komplett minitanács igyekszik alagutat építeni. Feltűnik, hogy a kilenc gyerekből kettőnek is koordinációs gondja van, de ezt a többiek valószínűleg észre sem veszik. Hamar kiderül, hogy a napközi létezése valóban nem puszta véletlen: Carina lánya, Hanna hipotóniával, vagyis gyógyítható, de rengeteg foglalkozást igénylő mozgási rendellenességgel született, és a szülők rögtön tudták, hogy nem lesz egyszerű megtalálniuk az erre megfelelő intézményeket.

Fotó: Molnár Zoltán
Fotó: Molnár Zoltán

Többek között ezért is döntött úgy Carina három éve, hogy otthon marad, és ha már van szabad kapacitása, a közvetlen barátainak is felajánlja a gyerekfelügyeletet. Az ötletből hamar családi napközi, sőt lakásbölcsőde lett, a kicsikkel mostanra további két szakember is napi szinten foglalkozik, de egyvalami nem változott: itt mindenki úgy mozog, mintha otthon lenne. A napköziben a Montessori-elv uralkodik, miszerint „a gyerek a legnagyobb mesterünk”: másféltől négyéves korig mindenki besegít a főzésben, együtt hámozzák a borsót, pucolják a főtt tojást, és a petrezselymet is maguk szórják a levesbe. Nem véletlenül utasítják vissza az ötletgazdák a bébiszitter elnevezést, hiszen ők egészen mást tesznek: integrálják a gyerekeket kortól és képességektől függetlenül.

Fotó: Molnár Zoltán
Fotó: Molnár Zoltán

Művészlak a rozsdás kapu mögött

A „nyócker” mélyén, egy rozsdás kapu mögött megbúvó vöröstégla-borítású bérház udvarában anya és kislánya kertészkednek. Nem lenne ebben semmi meglepő, ha ezt nem évszázados faragványok és ember nagyságú gipszszobrok között tennék, az otthonuk ugyanis műterem és sajátos művészkert egyszerre. A 20. század elejétől a magyar képzőművészet és szobrászat neves mesterei adták itt egymásnak a stafétát, és a háztömböt átszelő udvaron faragták többek között a Parlament, a bazilika és a Magyar Tudományos Akadémia épületszobrait. A házigazda, Martsa Piroska faszobrász-restaurátor művészettechnikai tanfolyamai idején a galériát megszállják a diákok, és van olyan városnéző társaság is, akik a József utcát már a világért sem hagynák ki bevált útvonalukból. Érthető: itt ugyanis megállt az idő.

Titkos szalon Újlipótvárosban

Kárászy Szilvia Szent István parkra néző, panorámás szalonjában egészen más érzés fogad: itt épphogy haladunk, sőt hömpölygünk a korral, a falakat ugyanis merész, kortárs alkotások díszítik, a székeket édeni farsangot idéző, buja bíbor szőrpalást takarja.
A zongoraművésznő gyerekkorában még ezen az erkélyen játszott, mostanra pedig sajátos társasági művészszalont varázsolt ide. A falakon kortárs grafikák és festmények cserélődnek, a nagyszobában koncertek, irodalmi beszélgetések, táncos produkciók kapnak helyet, és van, hogy különleges estek emlékeznek a kerület nagyjaira Faludy Györgytől Mácsai Istvánig. A szalon nyitott, de zárt is egyszerre: a kezdetben barátok számára megnyílt, bensőséges galériát először inkább belterjes törzsközönség látogatta, de mostanra visszafordíthatatlanul híre ment, és bejelentkezés alapján nem is reménytelen rákerülni a vendéglistára. Hiába, Budapestnek még mindig vannak rejtett tartalékai.

A legújabb gasztroirányzatok

Gasztrofronton időközben jócskán megszaporodtak a lehetőségek: a Capriccio nevű formáció például exkluzív vacsorákkal készül a Dorottya Palotában, míg az egyiptomi születésű Mada és magyar barátnője közel-keleti, észak-afrikai ételekre specializálódott lakáséttermet működtetnek. Utóbbi azért is izgalmas, mert az étkezőasztal melletti nyitott konyhába szabad a bejárás: az arab fűszerek kavalkádja és a mosatlan edények halmai otthonossá és valódivá teszik a betekintést.


Megosztás Facebookon