Heti Csernus: Megfogom a karót és átütöm a szívüket

Mindannyian egymás vérét szívjuk!

Én ha vámpírokkal találkozom, általában megfogom a karót, és átütöm a szívükön. Számomra mindig a játszmák jelzik, hogy vámpírral van-e dolgom. Ha viszont megszüntetem a velem szembeni játszmát, és az illető ember a lehetőségeihez képest őszinte lesz, akkor már nem szívja tovább az energiáimat. Például megkérdezem tőle: Jól van? Köszönöm, jól. Boldog házasságban él? Igen, minden fantasztikus. Mióta nem tud a feleségére nőként felnézni? Hááát… már egy jó ideje. Akkor az utóbbi években hogy lehetett boldog a házassága? Sakk-matt. Ennek a vámpír természetesen nem örül, mert a felismerés nemcsak új elem számára, hanem fájdalommal is jár. Felmerülhet benne a kérdés: úristen, lehet, hogy elpocsékoltam az utóbbi éveimet? Miért nem tudtam ezt kimondani?

Fotó: Sanoma Archív/Dömötör Csaba

Talán azért nem, mert gyáva volt emberként élni. És ezt a lelkiismerete mindenkinek megmondja a nap végén. Mindenkinek van ugyanis lelkiismerete, csak sokan szétcsapják magukat alkohollal, kokainnal, bármivel, csak hogy ne kelljen emlékezniük. Én nem az isteni, hanem az egyéni igazságszolgáltatásban hiszek. A tetteink következményeit nem valamiféle felsőbb hatalom méri ránk, hanem mindannyian önmagunkban hordjuk. Már az ókorban megfigyelték, hogy azoknál az embereknél, akik nem mosolyognak, hanem egy csomó negatív energiát hordoznak magukban, a daganatos betegségek előfordulása sokkal gyakoribb, mint a mosolygósoknál.

A gonoszság átmeneti jutalma a hatalom, az az érzés, hogy az illető uralkodhat. De vajon miért szükséges uralkodnia? Vajon ezzel teljesedik ki? És enélkül hogyan érezné magát a bőrében? Ha ő ember, miért szükséges neki istenként viselkednie, más embereken uralkodnia? Ez nem más, mint kompenzáció. Például valaki meg lehet győződve róla, hogy erre született, irányítónak. És azt mondja, a háborút csak véráldozattal lehet megnyerni – persze sohasem az ő vérével, különben ki vezényelné a népet, a hadsereget? Aztán előállhat az a helyzet, amikor például a népakarat kiveszi a kezéből a hatalmat. És akkor mi történik? Akkor az ilyen ember magára marad, ám a magány és az egyedüllét között nagy különbség van. A magány az, amikor az emberben lévő félelmek erősebbé válnak az embernél. Az egyedüllét ezzel szemben békés, mosolygós állapot. A vámpír csak a magányt ismeri, az egyedüllétet nem.

Ha szeretnél többet tudni a vámpírokról, rendeld meg a “Vámpírok vonzásában” című könyvet!