Életmód

Mit okoz a későn kezdett szexuális élet?

Egy 74 éves idős nénit alhasi fájdalmakkal hoztak be a kórházba. Hamar kiderült: a késői szex lehet a betegség oka.
Mit okoz a későn kezdett szexuális élet? „Rátaláltam a jó szexre!”

Az idős asszonyt úgy nevelték, hogy csak annak a férfinak adja oda az ártatlanságát, akit szívből, igazán szeret. A hölgy pedig ezt a férfit 68 éves korában találta meg. És akkor kezdett nemi életet élni. Viszont a „hosszú várakozás” után a hölgynél petefészek-daganatot állapítottak meg. A BBC Enterteinment csatornán futó Holby City orvosidráma-sorozatban dolgozták fel a minap ezt az érdekes esetet. A műsorból az nem derült ki, hogy a daganatos betegség oka a 70 évig őrzött szüzesség és a hirtelen jött nemi élet volt–e.

Mester Dóra szex oktató
Mester Dóra
szexoktató

Megkérdeztünk két szakembert, hogy mit okozhat a későn kezdett szexuális élet. Bár a példa – legalábbis az életkor tekintetében – extrém, egyáltalán nem egyedülálló. A harmincasok között bizony szép számmal található olyan, aki élete párjára vár és még nem adta oda szüzességét senkinek.

– Felteszem, hogy nem egy gyakori esetről van szó, de több okból valóban fontos erről a témáról beszélni. Az egyik azzal kapcsolatos, ahogy társadalmunk – és ebben elsősorban a média felelős – ma a szexualitást kezeli – mondja Mester Dóra szex oktató, társadalomkutató. – Nem véletlenül gyakori az a kérdés (elsősorban a harmincas generációból), hogy meddig nem „ciki” megőrizni valakinek a szüzességét. Ez azt sugallja, hogy az elvileg szexuálisan aktív kort elért felnőtt populációnak – függetlenül az egyén vágyaitól, beállítódásaitól, életének alakulásától – egy kor után már „illik” szexuális életet élnie. Közben pedig nagyon is úgy tűnik, hogy vannak olyan emberek, akiknél nem az fontos, hogy „szexeljenek”, hanem az, hogy érzelmileg megtalálják azt az embert, akivel ezt tennék, és ezt a választást akár 70 éves korukig is fenntartják. Ha ez természetes lenne számunkra, akkor ez a hír meg sem jelent volna. És lehet mosolyogni vagy szomorkodni a néni történetén, de én semmiképp nem ítélném el őt.

Engem sokkal jobban foglalkoztatna azt megtudni, hogy milyen okai voltak annak, hogy ilyen sokáig nem talált rá a szerelemre. Azt a kérdést is felveti ez a hír, hogy egyáltalán meddig lehetünk szexuálisan aktívak. Ma már magasabb kort jó életminőségben meg tudunk élni, miután a gyerekeink felnőttek, az élet minden területén aktívak tudunk maradni. Ahogy ennek az aktivitásnak sok oldaláról szó esik a médiában is, addig az időskori szex teljes tabunak tűnik. Amennyire kötelező a felnőttkori szex, furcsamód annyira kevés szó esik arról is, hogy 30-40-50 év fölött is működik a szexuális vágy, létezik szerelem, és emberek valósan öregedő, ráncosodó, változó testtel is szeretkeznek. A média idealizált világába ezek a  – „ne adj’ isten” képi – információk nehezen férnek bele. A hírben szereplő asszony rákos betegsége mögött számtalan ok – és ezek összjátéka – húzódhat; a szexualitás hiánya, és ennek az érzelmi háttere éppúgy, mint genetikai hajlam vagy az életmód. Azt azért fontosnak tartanám megjegyezni, hogy ne az legyen a hír üzenete, hogy ha nem kezdesz időben szexelni, akkor biztosan rákban fogsz meghalni. Sokkal inkább lehetne az az üzenet, hogy érdemes mindenkinek a saját történetét úgy megélnie, abban a tempóban, ahogyan azt az élet diktálja – javasolja a szexoktató.

Mit okoz a későn kezdett szexuális élet?– Objektív módon nyilván nehéz vélekedni a későn kezdett nemi élet összes következményéről. Talán egy tény, ami inkább a terhességgel, szoptatással, tüszőérésgátlással foglalkozik. A rendszeres mensesszel több egészségtelen állapot is kapcsolatba hozható – mondja Dr. Ujvári Attila, szülész-nőgyógyász szakorvos. – A nőt nem rendszeres mensesre, hanem gyakori terhességekre és szoptatásra, ezáltal éppen minimális menstruációra tervezte a természet.
Ennek megfelelően a rendszeres, eredménytelen mensesszel kapcsolatba hozható a petefészekrák, a méhtestrák, a szoptatás elmaradásával a mellrák emelkedett kockázata. A „jóindulatú” betegségekkel kapcsolatban a cisztaképződést, endometriotikus cisztaképződést és általában az endometriózis fokozódását, vérszegénységet, vashiányt lehet említeni. Ezek azok a tényezők, melyek a szüzesség őrzésével orvosilag negatívan befolyásolhatók.

Az esetleges  prüdériával együtt járhat a külső és belső nemi szervekkel kapcsolatos tünetek, elváltozások fel nem ismerése, illetve az orvosnál való jelentkezés elmaradása.
Bár állítólag nőknél kiegyensúlyozott lelki élet nemi élet hiányában is elképzelhető – bár ebben én nem vagyok egészen biztos –, a rendszeres, partnerrel való kielégülés harmonizáló hatása biztosan jó hatással lehet az egész szervezetet érintő daganatos kockázatra – mondja a szakorvos.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top