Életmód

8 érv az édesség ellen és 5 tipp helyette

Ha a kelleténél gyakrabban adod édességevésre a fejed, ha bánatodban egyből csoki után nyúlsz, vagy ha kezded úgy érezni, kedvenc édességed rabjává váltál, itt az ideje változtatni nassolási szokásaidon. Megmutatjuk, hogyan.

Dobostorta, vattacukor, franciakrémes, tejkaramella, gumicukor, mogyorós, avagy fehér csoki. Néhány közkedvelt nehézsúlyú bajnok édesség kategóriában. Na és neked mi a gyengéd? Egyáltalán: milyen gyakran csábulsz el? Ha úgy érzed, a kelleténél többször, tudd, hogy ezzel nem vagy egyedül, a nassolás ördöge olykor mindenkire rátalál. Általában tévézés közben, ha szörnyen unalmas a munka, amikor padlón vagyunk, vagy netán este tízkor, hogy egy pillanat alatt dobjuk sutba a nap folyamán kínkeservesen betartott fogyókúrát. Akárhogy is, nassolni élvezetes „bűnözés”, mely boldogságérzetet kölcsönöz, megnyugtat, és elhozza nekünk a régvolt gyermekkor világát: a nagymama süteményeit, meg a szelet csokit, amelyet még háromfelé kellett osztani. Ez eddig mind szép, azonban a túlzásba vitt édességevésnek van egy másik oldala is, számos káros hatással fűszerezve. Erre szeretnénk rávilágítani, plusz összegyűjtöttünk néhány alternatívát a „legális bűnözésre”.

8 érv az édesség ellen:

1. Elősegíti az elhízást

Biztosan már a könyöködön jön ki, de szomorú igazság, hogy a gyakori édességfogyasztás hozzájárul az elhízáshoz. Persze más élelmiszerektől is lehet pocakot növeszteni, valamint sok múlik a fizikai aktivitáson is, de tény, hogy a túl nagy mennyiségű egyszerű szénhidrátbevitel kíméletlenül zsírrá alakul a szervezetben.

8 érv az édesség ellen és 5 tipp helyette

 

Tipp: Ha édesszájú vagy, bizony nem árt megbarátkozni a rendszeres mozgással is, valamint mindig válaszd a kisebb cukortartalmú termékeket! Ne hagyatkozz csupán a „light” feliratra, nézd meg az INBÉ-ábrát, vagyis az irányadó napi beviteli érték jelölést!

 

2. Növeli a fogszuvasodás veszélyét

Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy aki sok édességet eszik, annak elromlanak a fogai, hiszen ott van a genetika meg a szájápolási szokások, melyek szintén befolyásolják fogazatunk állapotát. Azonban tény, hogy van kockázati rizikó. Az élelmiszerekkel bevitt cukrokat a szájban lévő baktériumok savakká bontják le, ami önmagában természetes folyamat, gond akkor van, ha a sok édességgel meg ragacsos-cukros üdítővel egész nap ennek tesszük ki fogainkat. A másik probléma, hogy édességet általában nem a főétkezésekkor, hanem csak úgy hébe-hóba a nap folyamán fogyasztunk, és minél többször eszik valaki, annál nagyobb a fogszuvasodás esélye.

Tipp: Minél ritkábban és a főétkezésekkel egybekötve egyél édességet, valamint ügyelj a megfelelő szájápolásra!

 

3. Cukorbetegséget okoz?

A köztudat úgy tartja, a túlzott édességfogyasztás (cukorbevitel) hozzájárul a felnőttkori (2-es típusú) diabétesz kialakulásához is, azonban erre valódi tudományos bizonyíték egyelőre nincs. Az viszont tény, hogy a cukorbetegség szoros kapcsolatban áll az elhízással, és innen szemlélve a dolgot ugyanott kötünk ki.

8 érv az édesség ellen és 5 tipp helyette

 

Tipp: Csináltass rendszeresen vércukorszintmérést!

 

 

4. Néhány szó a csokoládéfüggőségről

Sokak kedvencéről, a csokoládéról általában csak azt szokták elmondani, hogy kedélyállapot-javító és depresszióoldó hatású. Azt azonban már kevésbé hangoztatják, hogy benne lévő, nem éppen egészséges alkotóelemekre (koffein, teobromin) rendszeres fogyasztás után „rá lehet szokni”, hiányuk pedig olyan elvonási tüneteket okoz, mint a levertség érzete vagy a hangulathullámzás.

Tipp: Tarts mértéket a csokievésben, és lehetőleg ne ez legyen az első gondolatod, ha valami nem sikerül, vagy ha szomorú vagy! Inkább akkor egyél csokit, ha valamiért szeretnéd megjutalmazni magad!

 

5. Hogyan reagál az emésztőrendszer?

Sajnos rosszul. Elsősorban nem magával az édességgel van a baj, sokkal inkább a nassolás okoz problémát. Gyomrunk akkor tud hatékonyan működni, és újabb táplálékot megemészteni, ha az előző már áthaladt rajta. Ezért jó az egyes étkezések között 3-4 óra szünetet tartani. Nassoláskor azonban nem várjuk ki ezt az időt, hanem „ráeszünk” az előző étkezésre, így gyomrunk nehéz helyzetbe kerül, hiszen a különböző emésztési fokon álló ételekkel egyszerre kell megbirkóznia, aminek következtében aztán jön a puffadás, a nehéz emésztés meg a rossz közérzet.

Tipp: Nassolás helyett desszert! Vagyis ne az étkezések között egyél édességet, hanem csak a főétkezés végén. De ebben is tarts mértéket, maximum heti háromszor nyúlj a desszertesvilla után! Valamint kerüld az esti édességevést, mert igencsak megnehezíti a nyugodt alvást!

6. Édességeink sminkestára

Gondolkodtál már azon, mitől olyan szépek, gusztusosak és színesek a hosszan eltartható édességek? Jól sejted, az adalék anyagok „keze” van a dologban, ezek, bár szigorú vizsgálatokon mennek keresztül, természetesnek éppenséggel nem mondhatók, ezért jobb nem túlzásba vinni fogyasztásukat! Sőt, némelyik okozhat esetenként akár allergiaszerű tüneteket is.

8 érv az édesség ellen és 5 tipp helyette

 

Tipp: Egyszer szánj rá időt, és bogarászd végig kedvenc édességeid tartalmát! Talán meg fogsz lepődni, de mindenképpen tanulságos lesz, hogy a gyümölcsízű finomság nem feltétlenül látott olyasmit, ami a papírjára van rajzolva… (A Tudatos Vásárló honlapján megtalálod az E-számok listáját. www.tudatosvasarlo.hu) Válaszd azt az édességet, mely viszonylag kevés adalék anyagot tartalmaz, vagy készíts süteményt otthon!

 

7. Környezetszennyezés felsőfokon

Sajnos a cukornád, a cukorrépa és a kakaóbab termesztése, majd feldolgozása számos káros környezeti hatással jár kézen fogva. Hogy csak néhányat említsünk: rovarirtó és gyomirtó szerek, műtrágya használata, talaj- és folyószennyezés, talajveszteség, erdőirtások, vagy az élővilág pusztulása. Sajnos azáltal, hogy ilyen körülmények között keletkezett nyersanyagból készült édességet vásárolunk, közvetve mi is hozzájárulunk a dologhoz.

Tipp: Vajon a kedvenc édességeidet gyártó cég környezetbarát hírében áll? Járj utána, és ha teheted, válassz biotermesztésű cukrot, édességet!

 

8. Kíméletlen gyermekmunka

Számunkra hihetetlen, de a nyugat-afrikai kakaóültetvényeken a mai napig számos gyermeket dolgoztatnak veszélyes körülmények között. Lehet ezen sajnálkozni, meg el is lehet engedni a fülünk mellett, de attól még tény, mely az emberi jogok súlyos megsértéséről árulkodik. Na de mit tehet az egyszerű vásárló, aki csak egy kis nasira vágyik?

Tipp: Ha teheted, válassz „fair trade” jelzéssel ellátott édességet. Sajnos nálunk még jóformán csak a bioboltokban kapható ilyen, általában csoki formában. A méltányos kereskedelem jele biztosítja, hogy a termék jó minőségű, valamint előállítása során nem dolgoztattak gyerekeket, kényszermunkásokat.


5 tipp édesség helyett:

  • Fogyassz gyümölcsöt! Frissen, például gyümölcssalátaként vagy fagyasztott formában!
  • Válassz desszertnek könnyű gyümölcs- vagy tejtermékalapú édességet (gyümölcspuding, gyümölcshab, túrókrém, joghurt stb.).
  • Egyél aszalt gyümölcsöt, például datolyát, fügét, szilvát, mazsolát, barackot! Bár ezeknél is mértéket kell tartani, hisz cukortartalmuk igen magas, de a csokoládéval és a cukorkával ellentétben számos kedvező élettani hatásuk van.
  • Bár nem édes, de tökéletesen megfelel, ha valamit rágcsálni szeretnél: egyél olajos magvakat (mandula, dió, mogyoró, kesudió stb.), lehetőleg nyersen!
  • Keresd a teljes kiőrlésű gabonatermékből készült kekszeket, gabonaszeleteket!
    8 érv az édesség ellen és 5 tipp helyette

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top