Létezik érzelmek nélküli ember?

Peter Sifneos

Az alexitímia fogalmát 1972-ben vezette be a pszichiátria szótárába Peter Sifneos amerikai pszichiáter. Jelenleg nem tekintik betegségnek vagy önálló pszichiátriai kórképnek, noha jelentősen megnehezíti, ha nem teljesen megakadályozza a harmonikus emberi kapcsolatok kialakítását. Egy alexitímiás számára ugyanis gondot okoz saját érzéseinek felismerése, sőt másokkal való megosztása is. Az érzelmek kimutatása nélkül pedig – vagy érzelmi megnyilvánulások hiányában – nem könnyű fenntartani egy barátságot, elmélyíteni egy párkapcsolatot. És ez még nem minden. Az ilyen személyek nem csak saját érzéseikkel nincsenek tisztában. A társak érzelmeinek, érzéseinek, vágyainak megértése, elfogadása és az erre való reagálás szintén problémát jelent nekik. Ők a másik helyzetébe, aktuális érzelmi állapotába sem tudják beleképzelni magukat, következésképpen nem tudnak empatikusan viszonyulni embertársaikhoz. Éppen ezért próbálják elkerülni az érzelmileg szoros kapcsolatokat, jellemzően inkább felszínes kapcsolatokban léteznek, lelkileg elszigetelődve másoktól.

Sajnos azonban, annak ellenére, hogy úgy tűnik, minden rendben van velük, ez koránt sincs így. Meglévő kapcsolataikkal általában nem elégedettek, de nem tudnak ellene tenni semmit.

A hiányzó kó

Az alexitímia lényegében az érzelmek kiértékelésének, szabályozásának és feldolgozásának a zavara. Viselkedésük sajátosságai leginkább akkor figyelhetők meg, ha társas vagy intim helyzetbe kerülnek. Ezek a szituációk potenciális veszélyforrást jelentenek számukra, mivel a helyzettel való megküzdéshez nincsenek meg az alapvető eszközeik, kódjuk. Már a kapcsolat által kiváltott érzelem (öröm, bánat, csalódás, harag) megélése, felismerése és a másiknak való elmondása is komoly akadályokba ütközik. Éppen ezért nehéz a másik fél számára is a velük való kapcsolat, mivel semmiféle visszajelzést nem adnak érzéseikről, megéléseikről, vagy csak nagyon minimálisat.

Megrekedt személyiségfejlődés?

A Freud tanait követő pszichiáterek már az 1940-es években felfigyeltek arra, hogy bizonyos emberek, felnőttkoruk ellenére, társas kapcsolataikban infantilis (gyermeki) viselkedést produkálnak. A megfigyelt jellegzetességeket a személyiségfejlődés megrekedésével, a lelki működés éretlen voltával magyarázzák a kutatók. Igen, az alexitímia egyik legjellegzetesebb ismérve a lelki működés éretlen volta. Ha kapcsolati konfliktusba kerülnek, jellemző rájuk az elhárító mechanizmus vagy a kimenekülés, a megoldásra törekvés helyett. Verbális kommunikációjuk színvonala is igen alacsony, ha érzelmi kérdésekről van szó. Gondolkodásuk inkább konkrét, realisztikus és logikus. A külső eseményekre irányul, a konkrétumokra és a pillanatnyi jelenségekre korlátozódik, miközben lehetőség szerint kizárják a belső tapasztalatokat és az érzelmeket. Egy alexitímiás profi módon képes megszervezni, mondjuk, egy külföldi utazást, de a látnivalókat érzékelés és átélés helyett csak kipipálgatja. Ezt is láttam, azt is láttam, mehetünk.

1973 óta próbálják a szakemberek kiszűrni az alexitímiát, de a megbízható mérőeszköz és a jelenleg is leggyakrabban alkalmazott módszer csak 1994-ben született meg: a húsztételes Toronto-alexitímiaskála.

Súlyos következmények

A kapcsolati problémákon túl az alexitímiás betegek számára a legnagyobb problémát az okozza, hogy nem képesek feldolgozni érzelmi megéléseiket. Az érzelmi szituációk őket sokkal jobban megterhelik, mint társaikat. Kevésbé képesek ugyanis a negatív érzelmekkel együtt járó feszültségeket a szavak, a gesztusok vagy a képzelet és fantázia révén kiüríteni vagy semlegesíteni, képzeletük és fantáziájuk szegényesebb jellegéből kifolyólag. Hiába próbálják elkerülni az olyan helyzeteket, melyek érzelmileg érinti őket, lehetetlen az életből teljesen kizárni az érzelmeket. Mivel nem képesek a pszichés feszültségek tudattalan lelki feldolgozására, egyetlen mód marad számukra a konfliktus kezelésére: a testi-lelki megbetegedések. Az érzelmileg megterhelő vagy stresszel teli helyzetekkel ily módon próbálnak megküzdeni. Fokozottan ki vannak tehát téve számos pszichés (pánikbetegség, depresszió, alkoholizmus, drogfüggőség, evészavar) és testi (magas vérnyomás, asztma, gyulladásos bélbetegség, allergiák) megbetegedésnek. Míg az átlagos felnőtteket 8-10%-ban jellemzi alexitímiás vonás, addig a pszichés és szomatikus betegeknél 40-60% az alexitímia előfordulási aránya.

Nem volt kitől megtanulni?

Az alexitímia kialakulásának okait egyes kutatók a korai anya-gyermek kapcsolatra vezetik vissza. Az anya érzelmi elérhetetlensége (válaszkészsége, empátiája) kimutathatóan negatívan befolyásolja a gyermek érzelmi fejlődését. Ha az anya figyelmen kívül hagyja gyermeke emocionális megnyilatkozásait, vagy közönyösen reagál azokra (pl. mosolyára, testi kontaktus iránti vágyára), akkor visszajelzés hiányában legátolja vagy érvényteleníti azokat. Amennyiben nem képes olvasni gyermeke emocionális jelzéseiből, és megkülönböztetni sem képes azokat (pl. csalódottságát, megbántottságát a dühétől), akkor arra sem lesz módja, hogy – mondjuk – megnyugtassa őt, azaz kívülről szabályozza aktuális érzelmi állapotát. Egy gyermek lelke csak akkor tud egészségesen fejlődni, ha fizikailag és lelkileg is biztonságban érezheti magát. Az is meghatározó, hogy a gyerek érzelmeinek nyílt terepet biztosítsunk. Az elfojtások is blokkolják a lelki fejlődést. Mindezek hiányában a gyermekek az érzelmekkel együtt járó szituációkban mindig kellemetlenül fogják érezni magukat, miközben azt sem tanulják meg, miként lehet megküzdeni a különböző emocionális állapotokat kiváltó helyzetekkel.

Az érzelmi megrekedtség állapotába kerülnek, és ettől az állapottól szenvednek később felnőttként is. Az anyai gondoskodás alacsony színvonala tehát nagyban hozzájárul a gyermek alexitímiás viselkedésének kialakulásához.

Speciális terápia, sok türelem

Az alexitímiás betegek kezelése nagy erőfeszítést követel a szakemberektől is, mivel a belső megismerésére irányuló terápia rendkívül erőteljes szorongást vált ki belőlük. Számos terapeuta amellett érvel, hogy az alexitímiás páciensek alkalmatlanok a klasszikus pszichoanalízisre vagy a pszichoterápiára a sajátos személyiségszerkezetükből eredő hozzáférhetetlenség, a verbalizáció, a képzelőerő és az átélési képességük csökkent voltából kifolyólag. Az eredménytelenség tényét megerősíti az a korábban feltárt tény, mely szerint az alexitímia negatívan korrelál a Big Five nyitottságfaktorával: e faktor befolyásolja a páciens válaszát a terapeuta beavatkozásaira a megértés és elfogadás vonatkozásában. Más szakemberek szerint azonban az alexitímiás betegek gyógyíthatók, amennyiben a terápia sarokkövét az emóciók feldolgozásának és megtapasztalásának hiányosságaikra vonatkozó tudatosság megnövelése képezi. Ennek érdekében a terapeutának nyíltnak kell lennie, úgy kell kifejezni érzéseit, hogy a páciens tudomást szerezzen róla, és egy olyan konkrét személyt kell megjelenítenie, aki megközelíthető, látható, érthető és kiszámítható. A klasszikus pszichoanalízis szabályait felrúgva sokkal nyíltabban kell kommunikálni, a terápiás üléseket a megosztott fantáziák, érzések, vágyak felfedezésének kreatív játékának tekintve. Krystal (1979) szerint a terápia legelső lépcsőfoka, hogy a páciens számára lehetővé kell tenni saját alexitímiás zavarának megfigyelését, ezt követően a cél a tolerancia kifejlesztése, míg a terápiás ülések végső állomását az emóciók fokozatos verbalizációja jelenti. Krystal arra a konklúzióra jut, hogy az alexitímia komoly és széles akadály, azonban nem áthághatatlan.