Életmód

Állj ellen a kísértésnek!

Nassolás, körömrágás, lustálkodás, vásárlás, hajtépkedés, dohányzás, ujjropogtatás, pletykálkodás. Ez csak néhány azon cselekvések közül, amelyeknek könnyen a rabjává válunk. És te mivel egészítenéd ki ezt a listát? Bármi is a mániád, megtanítunk nemet mondani!

 

„Tudom, hogy túl sokat csinálom. Már többször próbáltam felhagyni vele, de sosem sikerült. Hogy miért? Mert ha feldühítenek, nem tudom megállni, hogy ne gyújtsak rá. Mert ha meglátok egy dögös cipőt, addig nem nyugszom, még nincs a szekrényemben. Mert ha magam alatt vagyok, rám tör a nassolási kényszer…” Ismerős? Biztosan neked is van olyan felesleges, hóbortos, gyerekes, netán káros szokásod, amelynek hiába akarsz, képtelen vagy ellenállni. Vagy csak eddig rosszul próbáltad. Persze aki vallott már kudarcot, jól tudja, hogy leszokni egy beidegződésről nem gyerekjáték. Sőt, megfelelő motiváció, akaraterő és önuralom nélkül lehetetlen. Csakhogy ezek nem kaphatók a sarki vegyesboltban. Egyedül rajtad múlik, és azon, mennyire vagy elhivatott. Senki nem küzdhet helyetted, ez a te feladatod. Éppúgy, ahogy a siker is a tiéd lesz. Tanácsaink ehhez járulnak hozzá.

 

 

A kezdet…

Ha felismered, hogy változtatnod kell, máris megtetted az első lépést. Ez azonban igencsak az eleje. Kezdetben mindig nagyon magabiztosak vagyunk, hogy mi most aztán soha többet… Aztán lelkesedésünk hamar alábbhagy. Ha nem akarod, hogy elhatározásod már eleve kudarcra legyen ítélve, kövesd tippjeinket!

Hagyj fel az állandó kifogásokkal és az önámítással, mint például: „Azért vagyok kövér, mert ez nálunk örökletes.” „Azért dohányzom, mert mindenki füstöl körülöttem.” Ne másokat hibáztass, vállald a felelősséget tetteidért!

„Ráérek még leszokni.” „Majd holnaptól fogyókúrázom.” Fejezd be az efféle halogatást, itt és most kell elhatározásra jutnod!

Tisztázd magadban, miért szeretnél megszabadulni szenvedélyedtől. Gondold végig, hogy a sikeres változásnak milyen pozitív hatásai lesznek az egészségedre, a külsődre vagy akár a pénztárcádra nézve.

Előzd meg a kísértést!

Igyekezz kerülni az olyan helyzeteket, ahol csábításnak vagy kitéve. Hidd el, így is lesz elég, ne állíts magad elé még több akadályt! A mártírkodásért ma már nem jár jutalom. Készülj tudatosan a nehéz pillanatokra, és ha kell, változtass a mindennapjaidon! Tippek:

Találj ki új elfoglaltságokat arra az időre, amikor azelőtt kellemetlen szokásodnak hódoltál. Rakj rendet a lakásban, menj el sétálni vagy meditálj, a lényeg, hogy mindig legyen valami, ami leköt, ha rád tör a kísértés.

Kezdetben kerüld az olyan helyeket, ahol különösen nagy a csábítás. Például ha eleged van a nassolásból, ügyelj rá, hogy ne keveredj cukrászdába.

Bevásárlás előtt írd fel előre, mire van szükséged. Ne vegyél meg semmit, ami nincs a listán, és figyelj arra, hogy még csak meg se közelítsd a csábító sorokat.

Száműzz mindent a lakásból, ami nemkívánatos szokásodra emlékeztet.

Ha a kísértés mégis rád talál…

Már pedig rád fog, ez alól nem tudsz kibújni. Azonban döntő fontosságú, hogy miként reagálsz a csábításra, hiszen a munkád sikere áll vagy bukik rajta. A következő trükkökkel elterelheted a gondolataidat és erősítheted kitartásodat:

Mondogass pozitív megerősítéseket! Például: „Bízom magamban, erős és kitartó vagyok.” „Legyőzöm a körömrágási kényszeremet, így a körmeim gyönyörűek és ápoltak lesznek!”

Villámgyorsan foglald el magad bármivel, ami hirtelen eszedbe jut.

Hunyd le a szemed, és képzeld el magad a jövőben, amikor már nem vagy kellemetlen szokásod rabja! Érezd, hogy egészséges, kiegyensúlyozott és boldog vagy.

Írj figyelmeztető mondatokat egy cetlire, majd tedd a pénztárcádba. Például: „Semmi szükségem egy hatvanadik pár cipőre, inkább a konyha felújítására spórolok.” Ezt látva kétszer meggondolod, hogy megveszed-e a csábító terméket.

Hatásos megoldás néhány drasztikus felirat a hűtőn, tükrön: „A cigaretta halált okozhat!” Vagy: „Ha így folytatom a költekezést, hamarosan nem tudom kifizetni a számláimat!” Ha rád tör a kísértés, ezekkel elijesztheted.

Rögzítsd eredményeidet!

Mindegy, hogy egyik napról a másikra szeretnél felhagyni rossz szokásoddal, netán a folyamatosságra esküszöl, fontos, hogy mindig tudd, éppen hol tartasz, mit értél már el és mennyi van még előtted. Tippek:

Írd fel az elhatározásod időpontját és negatív szokásod körülményeit. (Miből mennyit engedsz meg magadnak? Általában mikor tör rád a kísértés, és ezt mi okozhatja? Esetleg stressz, unalom, lehangoltság, magány?) Ha tudatosan felismered a nehéz helyzeteket, könnyebb lesz változtatni rajtuk.

Napról napra jegyezd fel eredményeidet, amelyek ösztönöznek a további kitartásban. Például: „Ma csak kétszer kaptam magam azon, hogy megint pletykálkodom.”

Eredményeidhez hasonlóan jegyezd fel botlásaidat is. Ne haragudj magadra, csak gondold végig, mi volt az oka, hogy nem tudtál nemet mondani.

Ne felejtsd el megjutalmazni magad kitartásodért! Lehetőleg persze ne azzal a dologgal, ami ellen épp küzdesz.

 

 

Ne szégyellj segítséget kérni!

Bár a küzdelem rád hárul, fontos, hogy környezeted is melletted álljon. Sokszor egy jó szó vagy egy kedves gesztus elég, hogy átsegítsen a holtponton. Tippek:

Kérd meg családtagjaidat, barátaidat, hogy segítsenek a leszokásban úgy, hogy bátorítanak és rád szólnak, ha nem tudnád megállni szenvedélyed.

Ha ezt nem is teszik, legalább ne akadályozzanak. Például ne kínálgassanak étellel, cigarettával, ha úgyis nehezedre esik megállni a dolgot.

Ismerj meg olyan embereket, akiknek voltak már hasonló helyzetben! A legegyszerűbb megoldás, ha keresel egy témába vágó fórumot a neten.

Ha úgy érzed, egyedül nem vagy képes megbirkózni negatív szokásoddal, keress fel egy szakembert! Lehet, hogy a háttérben komolyabb lelki probléma áll, amelyet nem tudsz hétköznapi módon kezelni.

Meglátod, ha igazán akarod, kitartásod előbb-utóbb sikerhez vezet, és már csak mosolyogva fogsz visszagondolni egykori hóbortos mániádra.

 

Dohányzás.lap.hu
Önismeret.lap.hu
Munkamánia.lap.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top