Életmód

A víz 7 csodája

Ha gyakran érezzük magunkat fáradtnak, fáj a fejünk vagy a hátunk, esetleg a vérnyomásunkkal vannak problémáink, lehet, hogy csak vízre vágyik a szervezetünk. A víz a test szinte valamennyi anyagcsere-folyamatát szabályozza, véd a betegségektől, megfiatalít, megszépít, sőt a fogyásban is segít.

Ennek ellenére sokunk „kiszáradva” él, és még csak nem is tud róla. Nem mindig az a probléma, hogy keveset iszunk, inkább az, hogy nem a megfelelő italokat választjuk. A túl sok kávé, fekete tea, kóla, valamint a szeszes italok kiszárítják a szervezetet, és kibillentik az egyensúlyából a vízháztartásunkat. Oltják a szomjat, ám a szervezet vízigényét mégsem elégítik ki. Épp ellenkezőleg: dehidratáló, vízhajtó hatású anyagokat tartalmaznak.

Az orvosok szerint sok betegség épp a kiszáradásra vezethető vissza. Aki eleget fogyaszt a „jó” italokból (azaz ásványvizet, koffeinmentes gyümölcs- és gyógyteákat vagy egyszerű csapvizet iszik), sokféle betegséget elkerülhet. Hogyan? Eláruljuk, hányféleképpen segíti a víz a testünket.

 

 

1. Segít a náthán

Amikor épp kitörni készül rajtunk a nátha, az ivókúra segíthet: igyunk minél több vizet és 100 százalékos gyümölcslevet, így visszaverhetjük a fertőzés támadását. A víz ugyanis mozgásban tartja a szervezet védekező sejtjeit, a gyümölcslé vitaminjai pedig felveszik a harcot a baktériumokkal. A legjobb, ha óránként megiszunk negyed litert a víz és a gyümölcslé 4:1 arányú keverékéből. Ezzel enyhíthetjük vagy akár meg is állíthatjuk a közelgő náthát.

 

2. Átmossa a vesét

A fölösleges anyagcseretermékek és a méreganyagok 90 százaléka a vesén keresztül ürül ki a szervezetből. Aki mindennap elegendő folyadékot fogyaszt, jelentősen csökkenti a vesekő és a vesegyulladás kialakulásának kockázatát. Gyulladás esetén még fontosabb a baktériumok eltávolítása. Gyógyteakúrát is tarthatunk medveszőlőlevelet, zsurlót, csipkebogyót, csalánt és nyírfalevelet tartalmazó teakeverékkel – forrázzunk le a keverékből egy kanállal, és a csészényi teát a nap folyamán háromfelé osztva igyuk meg.

 

3. Megszünteti a fejfájást

Az agyunkon naponta nem kevesebb mint 1400 liter testfolyadék áramlik át. Ha nem iszunk eleget, ez a szervünk hiányt szenved az olyan létfontosságú anyagokból, mint a magnézium és a foszfát. Ilyenkor akár 30 százalékkal is csökkenhet az agy teljesítménye, és a fejfájás is utolér. Mindenekelőtt a stressz okozta fejfájást (stressz esetén ugyanis automatikusan kevesebbet iszunk) mulaszthatjuk el gyorsan egy pohár ásványvíz segítségével. A legjobb, ha egy magnézium pezsgőtablettát is teszünk bele. Az ásványianyag-pótlás gyorsabban és egészségesebben űzi el a kellemetlen tüneteket, mint bármilyen fájdalomcsillapító.

 

4. Véd az allergiától

A megfelelő folyadékfogyasztás bizonyíthatóan csökkenti az allergia és az asztma kockázatát. Vízhiányos állapotban ugyanis a szervezet növeli a hisztamin nevű anyag termelését, és ha ebből túl sok van a testünkben, hajlamosakká válunk az allergiás és asztmás tünetekre. A rendszeres vízfogyasztás viszont szabályozza az immunrendszer működését.

 

5. Csillapítja a hátfájást

A kutatások szerint a kiszáradás a hátfájással, különösen a vese- és deréktáji fájdalmakkal is összefügg. Ennek alapvető oka, hogy a szervezet vízhiányos állapota esetén kiszáradnak a porckorongok és az ízületek, amelyek egyébként a szervezet „csendes” vízraktárai. A tapasztalatok szerint napi 8 nagy pohár víz a hátfájással küzdő páciensek 80 százalékának javít az állapotán, és az ízületi gyulladás kialakulásának veszélyét is csökkenti.

 

6. Csökkenti a vérnyomást

Vízhiányos állapotban sűrűbbé válik a vér, ilyenkor a szívnek keményebben kell dolgoznia, hogy továbbítsa. A lehetséges következmények egyike a magas vérnyomás, ráadásul ebben az esetben a trombózis kialakulásának kockázata is megnő. A hosszú repülőutakon sem véletlenül tanácsolják, hogy minél többet igyunk.

 

7. Karcsúsít

Ajánló:
Víz.lap.hu
Egészség.lap.hu
Balneológia.lap.hu

A legutóbbi kutatások szerint ha üres gyomorral megiszunk negyed liter vizet, az felpörgeti az anyagcserénket, így megnő a szervezet energiafogyasztása, vagyis több kalóriát égetünk el. Mi lehet ennek az oka? Az ásványvízben levő jód és kalcium bontja a zsírt, a magnézium pedig gyorsítja az anyagcserét. Ez a folyamat körülbelül 30 percig tart, de csak szénsavmentes vízzel működik. A víz emellett az éhséget is csillapítja: aki óránként megiszik egy pohár vizet, hét nap alatt akár két kilót is leadhat.

 

 

 

Mennyit igyunk?

Saját folyadékszükségletünket egy egyszerű képlet segítségével számíthatjuk ki:

Testsúly (kg) x 40 ml = napi folyadékszükséglet

Példa:

Egy 65 kg testsúlyú nő esetében a 65 kilogrammot kell megszorozni 40 milliliterrel. Az eredmény 2600 ml, azaz a példánkban szereplő hölgynek napi 2,6 liter vizet kell elfogyasztania.

Ha állóképességi sportot űzünk (például futunk), ha sokat tartózkodunk légkondicionált helyiségekben, vagy ha nagyon meleg van, a testsúlyunkat 50 milliliterrel szorozzuk meg 40 helyett.

40 napig bírjuk táplálék nélkül, ám víz hiányában mindössze 5 napig maradunk életben. Nem csoda, hiszen szervezetünk 75, agyunk 85 százaléka víz. Testünk valamennyi létfontosságú folyamatát a víz mozgatja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top