Életmód

Lelki túlsúly

A túlsúly hátterében számos tényezõ – akár egyszerre több is – állhat, ezek között jelentõs helyet tölt be saját nõiességünkhöz való viszonyunk, mivel a nõiség el nem fogadása könnyen elõidézhet pluszkilókat.

Ez történhet azért, mert gyermekből valamiért nem sikerült az identitásával kibékülő, azt elfogadó nővé cseperednünk, vagy valahol elakadtunk ebben a folyamatban. Az elakadás már meglepően korán is kezdődhet: akármilyen hihetetlen, gyakran megtörténik, hogy szüleink lány helyett fiúgyermeket vártak és szerettek volna, és ez beszűrődött lelkünkbe. A gyermek ugyanis nemcsak a kimondott, hanem a viszonyulásokban jelen lévő elvárásokra is nagyon érzékenyen reagál. Így történhet meg például, hogy az a kislány, akinek az anyja és apja közt rossz viszony van, ezt a kimondatlan információt pontosan érzékeli. Bár ez a szavak szintjén nem jelenik meg a családban, a lány mégis reagál: ha anyja elítéli apját, ezt a mintát a lánygyermek könnyen megtanulja, és nemcsak az apjával, hanem a férfiakkal szemben általában véve is ellenérzéseket táplálhat. A gyermeki lojalitás ilyen szempontból is igen nagy erő: a gyermek számára nagyon fontos, hogy a szüleinek megfeleljen. Ezért gyakran akár saját igényeiről, szükségleteiről is lemond, hogy azok vélt vagy valós elvárásait teljesítse.

Az elakadás lehetséges okai

A nőiesség tekintetében a túlsúly kialakulásának másik lehetséges oka a kislányból felnőtt nővé cseperedés valamilyen elakadása is lehet. Ennek a folyamatnak szerves részét képezi a szexuális fejlődés. Radikális esetben a túlsúly akár szexuális zaklatásra, molesztálásra adott válasz is lehet – az evészavarok kiváltó okai között súlyozottan szerepelnek ezek a tényezők. Ilyen esetben megeshet, hogy a gyermek vagy kiskamasz nem meri elmondani a történteket a szüleinek. Így nemcsak maga a trauma pusztít, hanem a hosszú ideig cipelt titok is megterhelő és nyomasztó hatású.

Kilók mögé bújva

Ahhoz, hogy nőiességünkkel meggyűljön a bajunk, akár az is elegendő, hogy serdülő lányként cikiznek növekvő mellünk miatt. Sokaknak nőiesedő, formásodó és formálódó testük változásainak elfogadása jelent nehézséget. Az sem ritka, hogy az erősebbik nem „levetkőztető” tekintete elől menekülnek az uniformizáló, „nemtelenítő” kilók biztonsága mögé. Egy serdülő lányt váratlanul és felkészületlenül érhet, hogy kortársai és az idősebb fiúk más szemmel tekintenek rá. Ez különösen akkor lehet nehéz, ha a családban nincs tere az ezzel kapcsolatos fesztelen beszélgetésnek, ahol kérdéseket is fel lehet tenni.

A felsoroltak mellett számos egyéb probléma is vezethet túlsúlyhoz. Ahogyan mi magunk különbözünk egymástól, nehézségeink, nyűgeink is nagyon eltérőek lehetnek. Azzal azonban fontos tisztában lennünk, hogy problémáinkat nem „kilóra mérik”, sokan úgy érzik, hogy mások komoly gondokkal küzdenek, melyekhez képest az ő bajaik eltörpülnek, így nem is érdemes foglalkozni velük. Ha tudunk gyöngéden fordulni magunkhoz, és elfogadjuk, hogy kinek-kinek a saját problémája a legfeszítőbb, talán könnyebben megálljuk, hogy a szőnyeg alá púpozzuk az adott nehézséget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top