Életmód

Aki vezeti a vezetõket

Energia és derü árad belõle. Nem húsz éves, nem független, mégis igazi, hús-vér nõ, felnõtt gyerekkel, férjjel, ambíciókkal. A gyereknevelés egyik elméletét már sikerre vitte, most a felnõtteknek segít.







F. Várkonyi Zsuzsa
Tanultam, ismertem F. Várkonyi Zsuzsa nevelési elméletét, önismereti tanácsadásait, ezért nagyon örültem, amikor felvetődött, hogy beszélgetnem kellene vele a coaching-ról, azaz a vezetőtámogatásról. Zsuzsa úttörő a szakmájában, hiszen amikor elkezdte tanulni a pszichológiát, itthon még gyerekcipőben járt ez a szakterület. Nemcsak az önismeret-fejlesztés fogalma volt ismeretlen, hanem az is, hogy az egészséges, alapvetően jól működő embernek legalább annyira érdemes megadni a szakértő támogatást, mint az egyensúlyát vesztett betegnek.

– Sokat hallottam már barátaimtól, amikor házasságomról beszéltünk: „Neked bezzeg könnyű”. Pedig ez nem vakszerencse dolga. 33 éve élek boldog házasságban, a férjem a barátom, a társam, van egy klassz fiam, szeretem a munkámat, és mindig nagyon figyelek, hogy megtaláljam azt a pillanatot, amikor váltanom kell. A jóért minden nap, minden pillanatban dolgozom.

– A Thomas Gordon által kifejlesztett kommunikációs és személyiségfejlesztő tréninggel olyan nevelési elvet hoztál Magyarországra, ami még ma is szinte túl liberális a hazai oktatási rendszerben, pedig már felhígulni látszik a régi poroszos rendszer.

– A legtöbb pedagógus nem a gyerekre figyel. Nincs eszközük a „működési zavarok” kezelésére – mintha az nem az ő dolguk lenne. Márpedig a gyerekek és a felnőttek harmadánál-felénél folyamatos a működési zavar, a többieknél időszakos. A tanárok még ma is büntetéssel vagy szemlehúnyással fogadják ezeket, Gordon viszont eszközöket és szemléletet kínál ezek oldására. Gyakorló pszichológusként olyan emberekkel foglalkozom, akik meg akarják érteni saját működésük nehézségeit, és így biztosítani a csapdák jövőbeni elkerülését.









Névjegy 
Hamarosan 58 éves lesz, bár ez korábban még sosem fordult vele elő.
33 éve házas, férje történész, fia közgazdász, két kutyája vadász(na)
Megjelent könyvei:
• Tájékozottság és kompetencia (Akadémia Kiadó 1978)
• Már százszor megmondtam
(M-érték Kiadó 2005, 8. kiadás)
• Tanulom magam (M-érték Kiadó 2005, 4. kiadás)
• Férfiidők lányregénye (M-érték Kiadó 2004)
Hobbija: homeopátia, zongorázás
Kedvenc zeneszerzői: Vivaldi, Mozart, Schubert
Kedvenc országai: Franciaország, Japán 

Honlapok:
• GWO »
• Gordonta » 
– A gyerekektől eljutottál a felső vezetőkig.

– Igen, amikor éreztem, hogy a Gordon-képzés megáll a saját lábán, és már nem szakmai, hanem gazdasági vezetésre van szüksége, új kihívások felé néztem. Öt évvel ezelőtt kaptam felkérést a Grow TMI-tól, hogy vegyek részt a coaching képzés bevezetésében. Még mindig itt vagyok, pedig eleinte nem voltam lelkes.

Nagy váltás a szülők, pedagógusok, segítőfoglalkozásúak után.

– Igen, a coaching az üzleti világ egyik fejlesztési eszköze, nálunk meglehetősen újkeletű. Még a szó magyarítása sem könnyű, én a vezető-támogatást szoktam használni. Szerencsére nálunk is egyre több cég keres ilyen támogatást tehetséges, de valamilyen területen mégsem hatékony vezetői számára.

– Milyen problémákkal találkozol?

– A csúcsvezetők nehezen találnak felmerülő problémáik megoldásához biztonságos partnereket, hiszen nem beszélhetik meg gondjaikat a saját munkatársaikkal. A versenyhelyzet, a konkurenciától való félelem pedig a hasonló pozícióban lévő felső vezetők tapasztalatcseréjét akadályozza, ezért lehet szükségük egy külső, támogató jellegű kapcsolatra a coach személyében. Van, aki képtelen kezéből kiengedni a kontrollt, minden apróságot figyelemmel kísér. Közülük jónéhányan azért, mert nem bíznak senkiben, számukra csak saját megoldásuk elfogadható. Más vezetők – gyakran a nők – túlzottan aggódnak beosztottaik boldogulásáért, és ezért nem marad elég energiájuk a stratégiai jelentőségű feladatokra. Nem ritka az a tétovaság, amit egyes vezetők a népszerűtlen intézkedések kapcsán mutatnak, őrájuk emiatt lent is, fönt is haragszanak, és együttérzésüket végül inkább hintapolitikának minősítik. A túlzottan közvetlen és a túlzottan távolságtartó vezető egyébként más és más, de egyformán komoly együttműködési gondokkal küzd.

– Mit csinál a coach? Meghallgat, beszélget, mint egy pszichológus a terápián?

– Vannak közös vonások. Például az, hogy a célokat, a témát, a tempót a probléma gazdája szabja meg, miközben a coach követi és segíti őt célja elérésében. A vezető támogatásával megbízott coach együtt gondolkodik, mérlegel, rácsodálkozásaival feltárja az összekuszálódott pontokat. Esetleg még tapasztalatokat és információt is átad, bár erre van a legkevésbé szükség, hiszen leggyakrabban a problémagazda belső elakadásai, nem pedig tapasztalat hiánya okozta a gondot. Támogatólag követi a vezetőt, sosem lép fel támadólag, még kérdőrevonóan sem a vezetővel szemben, és nem aknázza alá negatív megjegyzéseivel a probléma megoldásának folyamatát.





A coach
A coaching és a coach jelentését leginkább a “vezetőtámogatás” és “vezetőtámogató” szavak adják vissza. A coaching a vezetőt fejlesztő, támogató, vele együtt gondolkodó, ám a probléma megoldását nem átvállaló szakértői együttműködés. A tapasztalatok szerint egy három hónapos coaching már komoly eredményeket hozhat a menedzser vezetői problémáinak megoldásában. Az egyszemélyes coaching óradíja átlagosan ötvenezer forint. Az 56-órás, tréningjellegű program, ahol menedzserek csoportban sajátíthatják el a coaching-jellegű vezetői működés alapjait, 490 ezer forintba kerül. 


– Szerinted ki a jó mentor?

– Akiben magas az érzelmi intelligencia, aki tud figyelni, támogatni, nem értékel vagy bírál, hanem következmények átgondolására tanít. Nem önmagát, hanem azt az embert helyezi előtérbe, akiről szó van. Fontos a titoktartás, az érdekmentesség és a problémamegoldó gondolkodásban való jártasság. A feladatunkat csak teljes kölcsönös bizalom mellett láthatjuk el. Ezért szánunk három teljes találkozót is arra, hogy „körülszaglászhassuk” egymást, hogy minden gesztusunkkal bemutathassuk, hogyan állunk majd mellette, ha szerződnénk.

– Kikkel lesz eredményes a coaching?

– A rátermett, tehetséges vezetőkkel, akik eléggé érzékenyek és intelligensek ahhoz, hogy problémáik oldására leginkább önmaguk megváltoztatását válasszák, és elég nyitottak ahhoz, hogy önismerettel foglalkozzanak. A Grow-TMI coach-ai nemcsak támogatást, hanem egy új szemléletet is adnak útravalóul a vezetőknek. Így ők is coach-okká, belső támogatókká válhatnak munkatársaik számára.  





Egy megoldás
„Hogy mennyire a személyes elakadások kibogozása a coaching fő hozadéka, nem pedig általános bölcsességek átadása, arra kedvenc példám az a coaching-folyamat, melyet egy nagyon tehetséges, de időgazdálkodásban sikertelen vezetővel jártunk végig. 
Napközben soha semmire nem jutott ideje, a munkatársai egyfolytában az irodájában ültek, minden apróságról vele akartak beszélni. Ha éjjelig, nyugalomban túlórázhatott, villámgyorsan végzett a legbonyolultabb feladattal is.
A coaching-beszélgetések során kiderült, hogy „lelke mélyén” nem is akarja becsukni irodája ajtaját. Élettörténetéből együtt értettük meg, miért olyan fontos számára a csoporttal való folyamatos kapcsolattartás, a hozzájuk-tartozás és elfogadottság ezer apró bizonyítéka. Azt a megoldást találtuk ki, csúsztassa el pár órával a munkaidejét, hogy este nyugalomban dolgozhasson, miután mások hazamentek.
Ez a példa is azt mutatja, hogy a hatékony coaching azok után az okok után nyomoz, amelyek az elakadások mögött húzódnak. Ezek az okok legtöbbször annyira személyesek, hogy saját munkahelyi közegében senki sem tárná fel ezeket.” 





Rovatunk állandó szerzője, Szász Kata coach, írásaiban sokat foglalkozik ezzel a témával. 
• Olvasásért katt ide! » 

Konkrét kérdéseiddel, problémáiddal fordulj önismereti tréner szakértőnkhöz!
• Carla Galli szakértői oldala »
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top