Hongkongi levél

A rendelőben nekünk, orvosoknak kötelező
maszkot viselnünk, a betegeknek ajánlott.
Néhány óra után ettől persze megfájdul a torkunk; ilyenkor a körzeti kollégák megnyugtatnak, hogy a torokfájás nem tünete a SARS-nak. Tudom, de jó újra és újra hallani…
Manapság egyébként lényegesen kevesebb munkánk van. Nincs iskola, és sokan elutaztak Hongkongból, a közeli Bali üdülőhelyeire.

Egyetlen itt élő külföldiről tudunk, aki repülőúton kapott tüdőgyulladást, így kórházba került. Amint jobban lett, elbocsátották, ám a hazatérése utáni napokban állapota romlott, ezért visszakerült. Diagnosztizálták nála a betegséget. Valószínűleg első kórházi tartózkodása alatt kapta el az atípusos tüdőgyulladást. Az eset érdekessége, hogy sem feleségét, sem gyerekeit nem fertőzte meg.
Vásárolni olyan időpontban megyünk, amikor nincs tömeg. Nem használunk tömegközlekedési eszközöket. Az automatából plasztikkesztyűben veszünk ki pénzt. Rendszeresen szedünk vitaminokat, ásványi anyagokat, a levegőt pedig tihanyi levendula párologtatásával tisztítjuk.
Az évek alatt elolvasott életmódmagazinok háztartási tanácsait most mind alkalmazom a gyakorlatban. Szomorú, hogy a SARS kellett ehhez. S végül egy gyászos érdekesség: a rokonok rendszerint hevesen tiltakoznak, ha egy gyaníthatóan atípusos tüdőgyulladásos esetnél más halálozási okot jegyeznek fel a hatóságok, mivel az állam pénzsegélyt ad az áldozatok hozzátartozóinak. Eddig ötmillió dollárt fizettek ki gyerekeknek szüleik halála után. Gyerekeken nem feltétlenül fiatalkorút értek: a meghaltak csaknem kilencven százaléka a hetven fölötti korosztályból került ki.


(A Családi Lap júniusi számában még többet olvashatnak a járvány sújtotta város hétköznapjairól, és arról, milyen erőfeszítéseket tesznek a távol-keleti metropolisz lakói a kór megfékezésére.)