A nõgyógyász szemével

Intim higiénián a gát, a hüvelybemenet és a hüvely tisztántartását, „karbantartását” szoktuk érteni. Ez egészen az utóbbi évtizedekig nem jelentett egyebet, mint (jó esetben) mosdást. A XIX. században kezdődött, de a XX. század közepétől számíthatjuk a mikrobiológia majd az antibiotikumok széles körű térhódítását. Ekkor terelődött a figyelem a női nemi szervek higiénéjére is, nevezetesen arra, hogy mi tartja fent a mikrobiológiai egyensúlyt ezen a területen, és mik azok a tényezők, melyek ezt a finom egyensúlyt megbonthatják.

A női nemi szervek speciális területet képviselnek a sterilitás szempontjából. A hüvely-méhnyak-méhüreg-petevezeték vonalon a külvilág felé anatómiailag nyitott a hasüreg. Azt azonban, hogy a külvilág kórokozói ne juthassanak szabadon az emberi hasüregbe, a természet funkcionális gátak közbeiktatásával oldotta meg. A legfontosabb kétségtelenül a méhnyakban lévő nyákdugó, melyen keresztül csak kétféle baktérium tud áthatolni, a többi a nyák számára átjárhatatlan. De ez a gát már a hüvely felső határán van, nem védi tehát az innen kifelé eső szerveket. Számunkra jelenleg az a fontos, hogy hogyan védhetjük meg a hüvelyt és a szeméremtestet a kellemetlen tüneteket okozó fertőzésektől.

Mint tudjuk a hüvelybemenet igen közel van a végbélnyílásához, ami közel sem steril. A bőrtakaró szintén számos kórokozó (baktérium, gomba és vírus) hordozója. Ezek a kórokozók részben bejutnak a hüvelybe is, főleg a szexuális aktivitás korában, amikor az együttlétek során a saját és a partner bőrén lévő flóra keveredik a hüvelyben. Ebből következik, hogy a hüvelytől nem várhatjuk el, hogy steril legyen.

A normális hüvelyváladékban tehát vannak sejtes elemek, melyek részben a hüvelyfalról levált laphámsejtek, részben különböző mikroorganizmusok. A legtöbb baktérium ún. anaerob baktérium, mely oxigén nélkül is jól tud szaporodni, de találhatunk a bőrről származő aerob baktériumokat is. Optimális esetben többségben a tejsavbaktérium van, mely a hüvelyfalban lévő és onnan kioldódó cukorból (pontosabban glikogénből) tejsavat képes szintetizálni, és ezáltal meggátolja a kóros tüneteket okozó baktériumok, gombák elszaporodását.

Ekkor a hüvely pH-értéke (a vegyhatás mértéke) 4 körül van (3,8-4,2), mely nem kedvez a legtöbb kórokozónak. Ilyenkor is megtalálhatók a hüvelyben egyéb anaerob és aerob baktériumok, valamint gyakran gombák is, de számuk a tejsavbaktériumokéhoz képest kicsi, és ezért nem okoznak tüneteket. Ilyenkor áll fenn az élettani egyensúly a mikroorganizmusok között: a “jó” baktériumok túlsúlyban vannak a “rosszak” fölött.

Ha azonban ez az egyensúly felborul, általánosságban elmondható, hogy ha a hüvelyben, illetve a szeméremtesten egy kórokozó elszaporodik, akkor az annak megfelelő gyógyszeres kezelést kell alkalmazni. Az ismétlődő pH-változások megelőzésére, vagy ezek ellensúlyozására viszont alkalmasak lehetnek a gyógyszertárakban kapható, különbőző tejsav tartalmú készítmények.