“Szerető voltam, majdnem második feleség lettem”

A férfi, aki régen ki akart lépni

Másfél gyönyörű évünk volt együtt, még most is beleborzongok, hogy neked írom a történetemet. Amikor megláttam, egymás szemébe néztünk, és tudtam: na végre, ő az! Mosolyogtunk egymásra, mint két kamasz. Aztán jöttek az sms-ek. Egyből éreztem, annyira szép minden, hogy itt valami nem kerek. Nem sokkal éjfél után meg is írta, ugyan nem nős, de van két gyermeke, egy 2 és egy 9 éves. Kibújt a szög a zsákból: hamar kiderült az is, 12 éve élettársi kapcsolatban él a gyerekek anyjával. Úgy, ahogy ilyenkor kell, szépen leépítettem, és elmagyaráztam, hogy semmi kedvem belemenni a szeretői viszonyba. Már öreg vagyok ehhez, és az én koromban már semmi szükségem olyasmire, amiből még én jöhetek ki a végén rosszul. Ő persze kézzel-lábbal tiltakozott, hogy ez nem az, aminek látszik, és már régóta keresi a megfelelő embert. Már eldöntötte, és már régen ki szeretett volna lépni abból a langyos lábvíznek is nehezen nevezhető együttélésből, amiben a kommunikációnak, együttgondolkodásnak nyoma sem volt, ráadásul a legalapvetőbb – gyermekneveléshez szükséges – közös nézőpont is hiányzott köztük. És persze a klasszikus szex- és intimitásmentes forgatókönyv itt is megvolt – már 6 éve külön hálószobában aludtak, mert a nagyobbik gyerek hisztériát kapott, ha nem alhatott az édesanyjával.

Közel 2 hónapos ostrom után, kitartóan küzdve célt ért, végül igent mondtam egy vacsorára. Az első perctől kezdve gördülékenyen mentek a dolgok, ittuk egymás szavait, úgy éreztük magunkat, mintha ősidők óta ismernénk egymást. Reggel 6-ig sikerült elhúzni az ismerkedést, ami annyira jól sikerült, hogy másnap egyikőnk sem tudott dolgozni. Bennem azonnal megszólalt a vészcsengő is, figyelmeztetett, hogy ki kell szállni, míg nem késő… De valami visszahúzott, és csak sodródtam az eseményekkel. Két nap múlva ismét keresett, találkozót kért, és világossá vált, kölcsönösek az érzések, legfőképpen a szimpátia. Én továbbra is éreztem valami megmagyarázhatatlan félelmet, ami olyasmit sejtetett, hogy meg fogom ütni a bokám. Ő pedig csak erősködött, hogy nem lesz baj, bízzak benne. Így kezdődött. Belementem, alaposan.

Madarat lehetett fogatni velem

Jött rengeteg közös élmény, a heves érzelmek és borzasztó sok lemondás, de boldog voltam. Szinte mindent megtudtunk egymásról, veszekedtünk és csatáztunk is eleget. Mégis arra jutottunk, nekünk együtt kell élnünk az életünket, hiszen ennyire jó nincs még egy a földön. Összeszoktunk, egymásra hangolódtunk. Csak egy közhely jut eszembe: ha én elkezdtem egy mondatot, ő befejezte. Nagyon szerelmesek voltunk. Ám ahogy haladt az idő, úgy egyre többet került szóba köztünk, mégis hogyan fogjuk élni a közös életünket, ki hogyan képzeli el a jövőt. Megbeszéltünk mindent, a pénzkezeléstől kezdve, a gyereknevelésen át a mindennapokig, az egymás családjához való viszonyulást, illetve az exhez való hozzáállást ugyanúgy. Eltelt egy év, amikor a párom végül kijelentette, tavasszal megérkezik hozzám hivatalosan is. Ezt fél lábon is kibírom! Végül eljött a kitűzött hónap 1-je, majd a hónap közepe, és nem történt semmi… Számonkérésemre annyit reagált, nem úgy jöttek össze a dolgai, hogy lépni tudjon, színt tudjon vallani az asszony előtt. Még mindig lelkes voltam, lenyeltem ezt a békát is, hiszen halálosan szerettem. Még két boldog hónapunk volt együtt, amikor ő maga tűzött ki egy újabb nyári napot a családja elhagyására a képzeletbeli naptárban. Mint utóbb kiderült, azért nem volt véletlen a közeli, új határidő: a párja – nevezzük Vakangyalnak – elcsípte ugyanis az egyik e-mailünket, amiből egyszeriben világossá vált, gyermekei apja másik nő mellett keresi a boldogságát.

A kihűlt viszonyba életet próbálnak lehelni

A kedvesem hiába vallott színt, mondta el, hogy én vagyok neki, ráadásul nem is friss a dolog, a párja hirtelen leszervezett egy közös, gyerekeket otthonhagyós nyaralást. Hogy miért? Ha pszichológusnak mesélném, csak annyit mondana, ez egy nagyon klasszikus fordulat egy szeretői viszony után a házastárssal, hiszen még egy esélyt kell adni a dolognak, hogy kiderüljön, tényleg olyan nagy-e a baj, hogy érdemes elhagyni. Így volt vele Vakangyal is: szerinte egy utazás segít tisztázni, mi van köztük… Azt hittem, felöklelem a páromat a hír hallatán, vagy kettéhasítom, de próbáltam lehiggadni, hiszen állítólag ez kellett ahhoz, hogy az élettársa is belássa, csak a töltött káposzta jó felmelegítve. Belátás volt, ám nem az, amire számítottunk, a nő ugyanis ott ragadt le, nem tud túllépni azon, hogy megcsalták.

Ennek ellenére megbeszéltük, milyen közös utazásokat tervezünk együtt a nyár végén és ősszel, mondanom se kell, ígéretes, csillogó és pompás utak vártak ránk, nem az olcsóbbik fajtából. Előtte azonban javasolta, pihenjem ki magam a barátnőmmel a tengerparton, mert komoly, küzdelmekkel teli időszak jön, nem árt felkészülnöm rá lelkiekben. Aztán annak is vége lett, hazaérkeztem, és rögtön világossá vált, nem nekem kellett volna itt a dolgokra rápihennem, mert valami nagy gubanc van vele. A kérdéseimre terelő válaszokat kaptam, és mint kiderült, Vakangyallal semmit nem tudtak megbeszélni, mert struccpolitikával homokba dugta a fejét a dolgok tisztázása helyett. Sajnos azonban a kedvesem is érezte, már szorul a hurok, lépnie kell: a dátum megint közeledett, neki egyre csak fájt a hasa, folyton hasmenése volt. Istenem, mekkora erő a pszichoszomatika! Aztán hirtelen nem akart velem már találkozni sem, mondván, nem szabad őt ilyen állapotban látnom. Nagyon ideges volt, de még elfogadott tőlem egy doboz vényköteles nyugtatót, hogy könnyebben viselje az utolsó otthon töltött napokat.

Aztán eljött a nap. Reggel felhívott, és sírva, zokogva bejelentette, nem képes elhagyni a családját. Nem a gyerekek anyja lenne a nehéz falat neki, nem is a lánya, hanem a kétéves kisfiú, aki miatt örökké lelkiismeret-furdalása volt eddig is, hogy nem jó apja, és most sem képes magára hagyni azt a csepp gyermeket. Ha azt mondom, hogy hideg zuhany volt mindez, nagyon enyhén fejezem ki magam. Nem erre számítottam, hiszen többször biztosított róla, 100%, hogy jön. Akkor csak annyit mondtam neki, tudomásul veszem és sajnálom. Persze még utoljára jól megforgatta a szívemben a tőrt, kifejtette, hogy azért én vagyok neki a másik fele, a nagy Ő, és hogy pontosan tudja, rossz döntést hozott….

A teljes történetet a Második feleség blogon olvashatod. Megéri folytatni!