A napfény ihlette ezt a koszorúslányruha-trendet

A sárga idén is divat marad, ez az alkalmi ruhák trendjeit is erősen befolyásolja, érthető hát, hogy a koszorúslányruhák esetén is népszerűvé vált ez a vidám szín.

A kifutói trendek bemutatásakor is szót ejtettünk már róla, hogy az idei tavaszi-nyári szezon éppúgy szeretni fogja a sárga színt, mint az egy évvel korábbi. Igaz, hogy a gen-z sárga néven befutott irányzatot elsősorban a Z-generációs fiatalokhoz kötik, de bárki, aki megfordult az elmúlt hetekben legalább egy nőiruha-üzletben, láthatta: a szín annyiféle variációban megjelent, hogy kár lenne valamilyen korhatáros dologként kezelni.

Bár egy esküvő színéül alapvetően olyat érdemes választani, amit a boldog pár (főként a kedves ara) kedvel, és nem ész nélkül a trendek után kell rohanni, azért lássuk be: az esküvőszervezés terén is éppúgy megvannak az aktuális divatok, mint bárhol másutt. A szervezkedő menyasszony számára pedig igenis segítség lehet pár Pinterest-fotó és képes ajánlás arról, merre tart a világ, és a világ jelenleg a sárgát szereti, adjunk hát egy esélyt neki!

Fotó: instagram/weddingdreamcom

A divatházak közül többek közt az Oscar de la Renta, a Brandon Maxwell és a Prabal Gurung dizájnerei is álomszép kreációkat terveztek a sárga főszereplésével. Láthatjuk, szaténnal párosítva micsoda ragyogó arannyá változik a szín, az árnyak játékénak köszönhetően mennyire elegáns a leglátványosabb fazonú estélyi ruha is, és mennyire más hatással van ránk, ha egy meleg tónusú nárciszsárga vagy egy hidegebb, neonos árnyalatát nézzük.

Megnézem
Összes kép (8)

A sárga jelentése

A sárga színt kapásból összetársítani az irigységgel igazán elcsépelt és felszínes megoldás. A sárga ennél jóval több, szebb jelentést hordoz magában.

Alapvetően a hatalom színének szokás nevezni, Kínában például hosszú ideig csak a császárok, a császári család tagjai viselhettek sárga színt, de a világossárgát a keresztény kultúrkörben is az igazság, a szentség színeként tartották számon.

Az aranysárga a jóság, narancsosabb változata a Nap színe, így az örömöt, boldogságot, melegséget hordozza magában. Negatív asszociációkat inkább a sötét, illetve zöldes változataihoz kötnek, ha hiszünk a színek erejében, ezeket kerüljük a menyegzőn.

Koszorúslányruha esetén a sárgával kapcsolatban sem mások a jó tanácsok, mint bármely más szín választásakor. A legfontosabb, hogy a pontos árnyalatot egyeztessük le leendő koszorúslányainkkal, végtére is ők fogják viselni – ne pont a legjobb barátnőinkkel, közeli rokonaikkal szúrjunk ki a nagy napon, hogy olyan ruhába erőszakoljuk őket, aminek a színe csapnivalóan áll rajtuk. A levélpapír és a dekoráció egy dolog, megnyugodhatunk: akkor is tökéletes lehet az összhang, ha nem igazodnak száz százalékig a ruhák színéhez. 

Megnézem
Összes kép (6)

Amint már pedzegettem, az esküvő színe, stílusa szokta meghatározni a koszorúslányruhákat is. A pontos árnyalattal ugyan játszhatunk, de tetszik, nem tetszik, a dekorációt, a kiegészítőket és a ruhákat érdemes ugyanabból a színcsaládból kiválasztani. Kérdés hát, mit tudunk kezdeni a sárga színnel, ha a komplett lagzihelyszíntől a menyasszonyi csokron át az ültetőkártyákig mindent beborítanánk vele?

A helyzet az, hogy nagyon sokat. A természetkedvelők elmehetnek a napraforgós, méhecskés, vadvirágos irányba limonádékínálással és habos-citromos sütivel, a fényűző, dekoratív vonal rajongói számára pedig az arany jelentheti kifogyhatatlan tárházát a dekorációs lehetőségeknek; díszítheti az esküvői tortát, és szaténszalagokkal dekorálhatjuk az asztalokat is. A púderszínek kedvelői számára is üdítő alternatíva lehet: ha már belefáradt a szemük a cuki rózsaszínekbe, mehet például tüllből a székek dekorálására, készülhet masni, pompon, miegymás.

Megnézem
Összes kép (14)

Ha megtetszett a trend, akár készen is beszerezheted koszorúslányaid számára a ruhákat, vagy varrónőd elé teheted valamelyik ruha fotóját a lentiek közül. Ha a menyasszonyi ruháddal megbirkózik, egészen biztos, hogy álomszép öltözékeket varr majd a koszorúslányaid számára is.

Megnézem
Összes kép (13)