Aktuális

Tizenkét tanár mondott fel a Budai Nagy Antal Gimnáziumban

A tanári kar negyede felmondott a budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumban. 2015-ben neveztek ki új igazgatót, ez állhat a felmondások hátterében.

A nyár folyamán és az új tanév kezdetekor összesen tizenkét pedagógus mondott fel a budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumban – értesült egy szülőtől az Eduline.hu. A távozó tanárok között, akik együtt a pedagógusi kar negyedét alkotják, van több német- és angoltanár, de ment el matematika-, testnevelés- és informatikatanár is. A távozók egyike osztályfőnök, ketten mestertanárok.

A távozó pedagógusok zöme már nyáron közölte, hogy máshová megy dolgozni, de olyan kolléga is volt, aki a tanév megkezdését követően mondott fel – mondta el az iskola egyik tanára. A legtöbben a XXII. kerület más iskoláiban helyezkedtek el, de volt, aki a Kempelen Farkas Gimnáziumba, a Szent Imre Gimnáziumba vagy a Piarista Gimnáziumba ment át.

Forrás: Budai Nagy Antal Gimnázium

Az Eduline információi szerint az igazgató ragaszkodik ahhoz, hogy a távozók dolgozzák le kéthónapos felmondási idejüket, mert azonnal nem találna ennyi új tanárt. A lapnak nyilatkozó szülők szerint az igazgató a felelős a felmondásokért: Manolovitsné Erdőközi Orsolyát 2015-ben nevezték ki annak ellenére, hogy sem a tanári kar, sem a szülői közösség nem támogatta őt. 

A szülők közül most sokan a Facebookon kérdezgetik, melyik iskolába lenne érdemes átvinni a gyereküket. Az Eduline megkerest az igazgatót is, de ő egyelőre nem nyilatkozott.

A Budai Nagy Antal Gimnázium az elmúlt időszakban többször is bekerült a hírekbe. Az iskola alapítványát kizárták az 1 százalékos felajánlásra jogosult szervezetek köréből. Emiatt a Magyar Kétfarkú Kutyapárt 400 ezer forint értékben eszközöket adományozott az iskolának, amiket az igazgató nem engedett használatba venni. A szülői választmány feljelentést is tett az alapítvány ellen, igaz, nem ezért, hanem azért, mert nem hozták nyilvánosságra a 2016-os éves beszámolót. Májusban a 24.hu írt arról, hogy az iskola portása nem volt hajlandó kiengedni az épületből a bolondballagáson résztvevő diákokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top