Szabadidő

Kis gólyákat ütött agyon az áram, feljelentik az áramszolgáltatót

A Madárkórház Alapítvány büntető feljelentést tesz az eON ellen természetkárosításért és állatkínzásért.

Kedden este hat frissen kirepült kis gólyát ütött agyon az áram Debrecenben, a Sikló és Torzsás utca sarkán lévő villanyoszlopokon. A fiatal állatok belegabalyodtak a vezetékbe, tíz méter magasan lógtak, és még éltek, amikor észrevették őket a lakók – közölte a hortobágyi Madárkórház Alapítvány.

A bejelentések 19 órától folyamatosak voltak a Madárkórház Alapítvány diszpécserszolgálatának ügyeletes telefonján. Az alapítvány és a bejelentők többször értesítették az áramszolgáltató eON-t, a katasztrófavédelmet és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság ügyeleti számát.

Az alapítvány szerint viszont az áramszolgáltató nem volt hajlandó intézkedni, azt mondták, nem érnek rá kimenni és az áramot lezárni, hogy a tűzoltók lehozhassák a sérült, de akkor még élő állatokat.

Két kis gólya órákon keresztül még biztosan élt, és menthető lett volna, ha eljutnak a Hortobágyi Madárkórházba, de a csak 22 órakor kivonuló kosaras autó kezelője már csak hullákat dobált le a vezetékről – írta Déri jános, a Madárkórház Alapítvány igazgatója.

Kis gólyákat ütött agyon az áram, feljelentik az áramszolgáltatót

A Madárkórház Alapítvány ezért büntető feljelentést tesz az eON, a madarakra veszélyes, szigeteletlen oszlopok és légvezetékek üzemeltetője ellen hat gólya halálát okozó természetkárosításért, valamint ezáltal és az időben való segítségnyújtás elmulasztásával megvalósult állatkínzásért.

A fehér gólya fokozottan védett, veszélyeztetett faj, eszmei értéke 100 ezer forint. Déri János szerint a Sikló utca környékén évek óta nem volt ennyi szaporulat, mindenki örült a hat kirepülő fiókának, most mindenki gyászolja őket.

A Madárkórházban jelenleg több mint 50 beteg gólyát ápolnak, jelentős részük áramütött.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top