Aktuális

Enyedi Ildikó zsűritag lesz a Velencei Filmfesztiválon

Alig vette át a palicsi filmfesztivál közönségdíját, az Arany Medve-díjas rendezőnőt a Velencei Filmfesztivál zsűritagjai közé választották

Az augusztus 30-tól szeptember 9-ig tartó rangos eseményen Enyedi Ildikó olyan hírességek mellett dönt majd a díjak odaítéléséről, mint a zsűrielnök Anette Benning (Amerikai szépség, A gyerekek jól vannak), a Baby Drivert jegyző Edgar Wright, vagy a brit színésznő Rebecca Hall (A tökéletes trükk, Vasember 3) – jelentett be a fesztivál hivatalos közleményében

A rendezőnő Bűvös Vadász című filmjével 1994-ben szerepelt már a fesztivál versenyprogramjában, a Testről és lélekről-t pedig végül azért a berlini mustrán indította az alkotócsapat, mert ez a szemle inkább a csendesebb, finomabb filmeknek kedvez. 

Az egyhetes palicsi nemzetközi filmfesztivál nyitófilmje, az Arany Medve-díjas Testről és lélekről című dráma kapta a legtöbb szavazatot a 11 kategóriában bemutatott 80 film közül, a közönség interneten vagy a helyszínen, szavazólapokon adhatta le voksát. Enyedi Ildikó filmje mellett a közönség az olasz rendező, Sergio Castellitto Fortunata című alkotását szerette leginkább, harmadik legtöbb szavazatot pedig Mundruczó Kornél menekülő szír kisfiúról szóló, Jupiter holdja című drámája kapta.  

Enyedi Ildikó a Berlinale díjával
Enyedi Ildikó a Berlinale díjával, az Arany Medvével

A nemzetközi zsűri a legjobb filmnek járó Arany torony-díjat idén Szofia Ekszarkhu Park című alkotásnak ítélte. 

 A görög-lengyel koprodukcióban készült mű felnövéstörténet, az elhagyatott egykori athéni olimpiai faluban egy kamaszokból álló csapat megrendezi saját, sokszor furcsa és kegyetlen olimpiai versenyét. A zsűri indoklása szerint a film reálisan mutatja be a felnövő generáció életét egy széthulló világban.

A legjobb rendező díját Helene Hegemann német rendező kapta Axolotl Overkill című munkájáért. A film egy család életén keresztül mutatja be a főszereplő kamaszlány lelki fejlődését. 

A zsűri különdíját idén Igor Bezinovic horvát rendező Kratki izlet (Rövid kirándulás) című alkotása kapta jól építkező narratívájáért. 

 A fesztiválon több hazai rendező munkáját is vetítették: Vranik Roland Az állampolgár című alkotását, Sopsits Árpád A martfűi rém című játékfilmjét, Kostyál Márk kelet-európai westernjét, a Kojotot, Török Ferenc legújabb rendezését, az 1945-öt, Muhi András Pires dokumentumfilmjét, a Magyar csapat – “… még 50 perc…” című alkotást, valamint a vajdasági színészekkel és vajdasági rendezővel készült az Álom hava című drámát.

A fesztivál egy hete alatt tizenegy kategória nyolcvan filmjét vetítették, A versenyfilmek Szerbiából, Franciaországból, Oroszországból, Németországból, Lengyelországból, Olaszországból, Magyarországról, Romániából és Horvátországból érkeztek.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top