Aktuális

A világ legdrágább marháját tenyészti a magyar jogász

Zichy Mihály jogi egyetemi oktatói állását adta fel a grafika és a dizájn világáért. Az esztétikum és a minőség iránti igénye ma is vezérli: Magyarországon elsőként vállalkozik a világ egyik legdrágább marhájának, a wagyunak a tenyésztésére.

Rögös kezdetek

Autóversenyző szerettem volna lenni egész életemben. A pályaválasztás nálam rögös utat jelentett. Azért mentem gimnáziumba, mert nem tudtam, mivel szeretnék később foglalkozni, utána pedig azért a jogi egyetemre, mert a felvételi tantárgyakból jó voltam. Jogászi elhivatottság nem volt bennem. Azt mondták, joggal még sok mindent lehet csinálni és ezzel egyetértettem. Az egyetemen szerettem az elméleti részt, a római jog tanszéken demonstrátor is voltam és jó eredménnyel fejeztem be a tanulmányaimat. Diplomázás után egy évig tanítottam az egyetemen, de nem igazán élveztem és nem tetszett egyik jogi pálya sem. A sógoromnak volt egy ‘93 óta működő grafikai stúdiója. Engem mindig is érdekelt a grafika és a dizájn, és egyre többet jártam be hozzá. Volt egy-két munka, amit én hoztam össze, megtanultam a nyomdai előkészítő gépek működését, végül szép lassan kitanultam a nyomdász szakmát. Később azt a munkakört töltöttem be, amit nagyobb ügynökségeknél key accountnak hívnak, én voltam a kapcsolattartó a grafikus és az ügyfél között. Szerettem ott dolgozni, szép, minőségi munkát hoztunk létre. Pécsi viszonylatban nagyobb cégnek számítottunk és úttörők voltunk a számítógépes grafika területén. Tíz évet dolgoztam ott, két-három évvel a vége előtt azonban éreztem, hogy már nem elégít ki. A tényleges munkát nem én, hanem a grafikusok végezték, én csak instruáltam őket, ellenben a balhét én vittem el, ha pedig siker volt, abban osztozott a csapat. Felelősségteljes munka és számomra idegőrlő volt, ha például sajtóhiba akadt egy több tízezer példányban kinyomtatott anyagban.

Zichy Mihály - Forrás: Dining Guide/  fotó: Dobokay Máté
Zichy Mihály – Forrás: Dining Guide/Dobokay Máté

 

Első a piacon

Olyan feladatot szerettem volna, ahol csak magamra lehetek mérges, ha valami nem sikerül. Klasszikus kisiparosi munkára vágytam. Amikor azon gondolkodtam, hogy mit szeretnék csinálni és becsuktam a szememet, akkor valami zöldet láttam. A családi portfóliónkban volt kárpótlással szerzett föld, és azt gondoltam, hogy ez egy jó tőke lehet. A föld nagyon távol volt, ellenben kapóra jött, hogy a család egyik régi birtoka eladó volt, éppen annyiért, amennyiért találtam vevőt a földemre. A birtok olyan volt, mint valami mesében: szép gazdasági épületek, téglás istállók, márványitatók. A földemet azonban csak egy közigazgatási eljárás során tudtam eladni, ezért lecsúsztam a birtokról. Ekkor előbb az ingatlanhoz kerestem ötletet, gondoltam, ha találok valahol földet, majd ahhoz kitalálom, milyen tevékenységet végzek majd rajta. Így azonban nem jártam sikerrel. Ekkor megfordítottam a dolgot.
Felmerült a wagyu ötlete, tetszett, hogy ez valami új, innovatív, első lehetek vele a piacon.

Fotó: //itterem.blogspot.com/
Fotó: http://itterem.blogspot.com/

Korábban még nem ettem ilyen húst, csak miután már megrendeltem és beültették az embriókat, találtam egy éttermet, ahol az étlapon volt és kipróbálhattam. Érdekel a gasztronómia, a feleséggemmel együtt szeretjük az ínyencségeket. Olvastam egy cikket a wagyuról és felkeltette az érdeklődésemet. A wagyu sok ember fantáziáját megragadja, jó sztori, hogy van egy állat, amit sörrel itatnak és masszíroznak és ettől kitűnő húsa lesz.

Fotó: //itterem.blogspot.com/
Fotó: http://itterem.blogspot.com/

 

A híres steak

A japán Kobe tartományból származó marha szarvasmarha húsa a világ legdrágább steak alapanyaga. Az állatokat speciális körülmények között tartják, a legenda szerint sört isznak és naponta 2-3 órán át masszírozzák őket. A legjobb minőségű hátszínért akár 150.000 forintot is elkérhetnek. Nyugat-Európában wagyu néven utántenyésztik a fajtát, ugyanis tiszta japán kobei nem exportálható.

Kobe szarvasmarha húst készítenek elő egy japán étteremben
Kobe szarvasmarha húst készítenek elő egy japán étteremben

Nem volt bennem félsz

A legelső szállítmány, amiben 50 wagyu embrió vár arra, hogy kifejlett példány legyen belőle.
Az első tartály 2009 novemberében
érekezett meg, 50 wagyu embrióval.
Fotó: itterem.blogspot.com

Láttam, hogy ilyen még nincs Magyarországon, ellenben elindultak jó éttermek és a Bűvös Szakács blog meghirdette a forradalmat, miszerint jó alapanyagok kellenek Magyarországon. Ezek adták meg a lökést a döntéshez, hogy megrendeljem az embriókat. Nem volt bennem félsz. Amikor eldöntöttem, hogy mezőgazdasággal szeretnék foglalkozni, elvégeztem az OKJ-s ezüstkalászos és aranykalászos gazdaképzőt. Így valamennyi rálátásom már van és sok ragad rám a szakemberekkel való beszélgetésekből is. Persze még mindig nagyon kezdő vagyok. Mindazonáltal a wagyu a speciális hízlalási mód kivételével nem igényel különösebb tudást, mint bármilyen húsmarha. Úgy él, mint a többiek, csak genetikailag más a húsa, másképp raktározza az energiáit. A zsírpöttyök az izomrostok között egyenletesen tárolódnak, az igás állat ezt később felhasználja, a wagyunál viszont ott marad és ez később jó húsminőséget eredményez.

Az embriókat Ausztráliából szereztem be. A vállalkozás ezért a mai napig kicsit virtuális, mert e-mailen rendeltem és fizettem, majd a beültetést a béranyákba is más végezte. A munka nehéz részével még nem találkoztam, az állatok csak jövő márciusban kerülnek át a gazdaságba. Már készülünk a birtoknyitásra, intézzük a takarmánybeszerzést, de a munka jelenleg számomra még nagyrészt virtuálisan zajlik.

A terület nagyon szép. Talán egy mezőgazdász másképp látja ezt az egészet, de nekem fontos az esztétikuma is, hogy tetszen nekem, ahol vagyok. Ez egy jó alap arra, hogy később is szeressem a munkát. Azt képzelem, hogy bár nyilvánvalóan lesznek benne nehéz pillanatok, jó a vállalkozás ötlete.

Ajándék, ha nyugodtabb életünk lesz

A jogi végzettségemet nagyon jól kamatoztatom ma is. A jogszabályi környezet, a támogatáspolitika kifejezetten bonyolult, csodálkozom is, hogy egyszerű földműves emberek hogyan tudnak ebben eligazodni még akkor is, ha valamiféle segítséget biztosan kapnak. A másik hasznosítható tudás a marketing területén szerzett tapasztalat. A japánok is nagy hangsúlyt fektettek a marketingre, amelynek –a jó termék mellett- szerepe volt abban, hogy világméretű siker lett a wagyuból.

Fotó: //itterem.blogspot.com/
Fotó: http://itterem.blogspot.com/

Az ismerőseim kicsit mosolyogtak, amikor elmeséltem nekik, hogy állattenyésztéssel szeretnék foglalkozni a jövőben. Másrészt mindenkinek felkelti az érdeklődését a történet: egy tartályban jönnek az embriók, amelyeket beültetnek egy másik anyába, megfogan és megszületik belőle egy állat. Ez egy jó sztori, szeretem mesélni,  és amikor elmesélem, megerősít abban, hogy ezt akarom csinálni. A sztorimesélésből alakul ki az, hogy lesz később és minél többet mesélek róla, annál gömbölyűbb a történet.

Fotó: //itterem.blogspot.com/
Fotó: http://itterem.blogspot.com/

A B-tervünk az, hogy az apartmankiadás és az állatok képesek eltartani a családot. Ha ez egy másfajta, nyugodtabb életet is biztosít, az nekünk ajándék.

Zichy Mihály blogja a wagyukról:

http://www.itterem.blogspot.com/

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top