nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Egészség
A szajháktól a tábori kurtizánokig: a prostitúció több 100 éves története

A szajháktól a tábori kurtizánokig: a prostitúció több 100 éves története

Azért az durva, hogy a reneszánsz Itáliában egy kurtizánnak nagyobb szabadsága volt, mint egy házas asszonynak. 2016-ban van olyan európai ország – nem, nem Hollandia –, ahol 400 ezer örömlány szolgál ki naponta 1,2 millió férfit.
Kun Gabi
Kun Gabi
f Ajánlom

A legtöbb ember szemében a mai szexmunkás általában a körülmények áldozata, vagy rossz döntéseket hozott élete folyamán, azért került oda, hogy a testét áruba kell bocsátania. Ez az előítélet tipikusan nem ismeri a prostitúció történetét, hagyományát a világ más kultúráiban. Régen a prostituáltak társadalmi rangja nagyban különbözött a mai helyzettől, sok esetben tisztelet és megbecsülés övezte őket..

Itáliai reneszánsz

Az itáliai kurtizánok szabadok voltak, mint a madár. Míg a legtöbb nő abban az időben akkor tanulhatott, ha kolostorba küldték, addig a kurtizánok szabadon képezhették magukat. Sőt a kurtizánok olyan stabil anyagi biztonságot tudtak maguknak megteremteni, mint a házas asszonyok, miközben felfedezhették a saját szexualitásukat (ellentétben a házas asszonyokkal).

Koruk legtanultabb és legkulturáltabb női közé tartoztak, lehetett velük filozófia eszmefuttatásokat folytatni vagy akár a költészetről beszélgetni. Mintegy mellékesen pedig igénybe vehették a kliensek a szexuális szolgáltatásaikat is. Olyan nagy befolyásra tettek szert, hogy még a politikába is volt beleszólásuk a klienseiken keresztül.

Portré egy kurtizán hölgyről - Girolamo Forabosco festménye
Portré egy kurtizán hölgyről – Girolamo Forabosco festménye

Edo-kor, Japán

A közhiedelemmel ellentétben a japán gésák nem kifejezetten szexuális szolgáltatásokkal üzleteltek, hanem inkább szórakoztatták a vendégeiket. Ha valaki lekurvázott egy gésát, azzal mélységesen megszégyenítette. Könnyen összekeverhetők idegen szemnek a gésák az orianokkal, akik valóban szexmunkások voltak, és csak apróságokban tértek el a gésáktól külsőleg. Díszesebben öltöztek, és a kimonójukat elöl kötötték meg, míg a gésák egyszerűbbek és hátul kötős kimonósak voltak.

Portré egy gésáról 1880 körül (Fotó: Getty Images)
Portré egy gésáról 1880 körül (Fotó: Getty Images)

Japánban az orianok a legális prostitúció ideje alatt (1600-1800) a legmegbecsültebb prostituáltak voltak. Elég képzettek voltak ahhoz, hogy szórakoztassák a nemeseket, műveltségükkel elkápráztatták vendégeiket. Kibújtak a férfiközpontú társadalmi elvárások alól, amivel hatalomra és befolyásra tettek szert.

Oszmán Birodalom

A történelem folyamán a prostitúció nem kizárólag a nőkre volt jellemző, hanem mint például az Oszmán Birodalom török fürdőiben férfiak is lehettek prostituáltak. A 15. században a fürdők aranykorában fiatal fiúk (tellakok) segítettek a férfi klienseknek a tisztálkodásban, megmasszírozták őket, és ha igény volt rá, szexuális együttlétre is a rendelkezésükre álltak. Bár a homoszexualitás illegális volt akkoriban, a tellakok megtalálták a módját, hogyan elégítsék ki a vendégeket legálisan. Gyakran szinte párkapcsolat is kialakult köztük és a kliensek között. A tellakoknak még azt is megengedték, hogy megtartsák az összes pénzt, amit szolgálataikért kaptak, nem szedtek tőlük jutalékot, pedig busás áron dolgoztak.

Török fürdő Isztambulban
Török fürdő Isztambulban (Fotó: Getty Images)

India

Indiában a gyarmatosítás előtt virágzott a prostitúció. A ranglétra legalján álltak az érinthetetlenek kasztjából érkező devadasik, akiket általában akaratuk ellenére a szüleik adtak el még kislány korukban, akár már 4 évesen. Mivel férjhez nem mehettek, addig dolgoztak, amíg fiatalnak és kívánatosnak találták őket a férfiak, utána pedig számkivetettként, koldusként éltek.

A szajháktól a tábori kurtizánokig: a prostitúció több 100 éves története

A legmagasabban a ganikák álltak, kiterjedt műveltséggel, jártassággal a művészetek, zene, festés, színház és költészet terén. Míg az egyszerű prostituáltak zsúfolt bordélyházakban vadászták a klienseket, addig a ganikák elit kurtizánként saját rezidenciával rendelkeztek, ahol még saját szolgáik is voltak. Mivel nemcsak a szépségük, hanem a tehetségük és az intellektusuk miatt is keresték a társaságukat, ezért megbecsült nők voltak, akik akár estélyeket is adhattak.

Ókori Görögország

Az ókori Görögországban a hetairákat tisztelet és elismerés övezte. Nemcsak szexuális szolgáltatásokra tanították ki őket, hanem énekesnek, táncosnak, tornásznak is kiképezték, hogy emeljék az értéküket. Az erényeiket a nevelési idő alatt szigorúan őrizték, mivel az első éjszaka egy szűz lánnyal borsos áron volt értékesíthető. Amikor már eladósorba kerültek, egy-egy éjszakán, privát partin megkerestek annyit, ami ma több ezer dollárnak megfelelő összeg. Általában rabszolgalányokból vásárolták a hetairák utánpótlását. Alattuk álltak a tucatörömlánynak nevezett pornék, akiket csak és kizárólag szexre használtak a férfiak. Az ő nevükből alakult ki a pornográfia szó.

Hetairák szórakoztatják a férfiakat
Hetairák szórakoztatják a férfiakat

A kétarcú Kína 

Kína történelmében az elsők között a ying-chiket tartják számon, mint prostituáltakat. Wu császár ideje alatt ők voltak azok, akik arra hivatottak, hogy a katonákat szórakoztassák. A nevük szó szerint azt jelenti, hogy “tábori szajha”, ami nem épp hízelgő titulus. De arról is szólnak feljegyzések, hogy már a ying-chik előtt is léteztek prostituált táborok, ahová a katonaözvegyeket vitték örömlánynak. Az ő feladatuk nem csupán szex volt, hanem inkább a férfiak barátjának kellett lenniük, teljes körű testi és lelki kielégülést nyújtva nekik.

A későbbiekben a kínai prostituáltak helyzete rendeződni látszott, ellenőrzött körülmények között, bordélyházakban várták vendégeiket, gyakran már kislány koruktól fogva ott nevelkedtek. A szegény családok sokszor adták el lányaikat gyerekként prostituáltnak, akik aztán a bordélyházakban énekelni, táncolni, zenélni tanultak amellett, hogy kiművelték őket a szexuális örömszerzés titkaiból is.

Portré egy kínai kurtizánról
Portré egy kínai kurtizánról

A kínai prostitúció virágzásának a Kínai Kommunista Párt uralma vetett véget, az 1960-as években hadjáratot indítottak a prostituáltak ellen, akik inkább férjhez mentek, vagy gyári munkások lettek. De nem sokáig volt hatásos a tisztogatás, hiszen az 1980-as években már újra, még nagyobb mértékben terjedt el a prostitúció. Olyannyira, hogy már különálló iparágnak nevezhetik, ami jelentős gazdasági hozamot termel annak ellenére, hogy máig illegálisnak számít.

A középkori Európa

A kora középkorban meglepő módon virágzott a prostitúció, sajátos logika szerint az egyházi és világi vezetők azt gondolták, hogy az örömlányokkal védhetik meg a család szentségét. Hiszen, ha a nőtlen, fiatal férfiak kielégítik magukat a prostituáltakkal, akkor nem fogják elcsábítani a férjes asszonyokat és szűz lányokat, illetve ha a férj kiélheti vágyait mással, akkor nem asszonyát fogja zavarni a szexualitással. Ehhez hozzátartozik, hogy ebben az időben egy nő nem élvezhette a szexet, kellemetlenségnek tartották, ezért volt létjogosultsága annak a felfogásnak, hogy az asszonyoknak is jó, ha a férjeik örömlányokhoz járnak, és őket békén hagyják az ágyban.

A bordélyházak így teljes gőzzel működhettek, bár a források szerint a legtöbb lány nem önszántából ment oda dolgozni, hanem vagy kényszerítették rá, vagy a kerítőnők addig beszéltek a lelkükre, míg beleegyeztek, hogy egyszer-kétszer kipróbálják, ám végül mind benne ragadtak ebben a mesterségben. Az átlagéletkor 15-20 év volt a prostituáltak körében. A prostitúció tündöklésének a reneszánsz vetett véget, amikor már egyre elterjedtebbé vált az, hogy tényleg szerelemből választottak maguknak párt az emberek, így a kicsapongási vágy is csökkent. Később pedig a reformáció alatt a szigorú katolikus elvek hatására zárták be sorra a bordélyházakat és fürdőket, a prostituáltakat pedig megbillogozták, és kiűzték a városokból.

Egy fotó Amsterdam híres piros lámpás negyedéből
Egy fotó Amsterdam híres piros lámpás negyedéből

Prostítúció ma

Mára az az elterjedt nézet, hogy Amszterdam a prostitúció európai fővárosa, pedig igazából Németországban több prostituált van: 400.000 örömlány szolgál ki naponta 1,2 millió férfit. Azután ugrott meg ennyire a számuk, hogy 2002-ben legálissá tették Németországban a prostitúciót. Törvényileg szabályozottan, adózva, vállalkozóként vagy alkalmazottként dolgozhatnak a lányok, jogosultak munkanélküli segélyre és kapnak nyugdíjat is.

Európában egyébként sok országban legális a prostitúció: Hollandia, Dánia, Svájc, Belgium, Görögország, Ausztria, Lettország, Nagy-Britannia is ide tartozik. Máshol, mint például Svédországban, nem egyértelműen illegális, nem a prostituáltat büntetik meg, hanem körmönfont módon az ügyfelet sújtják bírsággal, ha kiderül, hogy igénybe vette egy örömlány szolgáltatásait.

Amerika ebből a szempontból sokkal szigorúbb hely, egyedül Nevada arra kijelölt területein legális a prostitúció. Az egyik ilyen legális bordélyház a Moonlite Bunny Ranch, ami híressé vált arról, hogy az ott dolgozó szexmunkásokkal milyen jól bánik, és nem veszi el a pénzüket. Szigorú szabályok mellett vehetők igénybe a lányok szolgálatai, például kizárólag kondomot használva közelítheti meg őket férfi, emellett pedig hetente végeznek nemi betegségekre szűrést mind az 500 nőnél, aki ott dolgozik. A droghasználat szigorúan tilos, és a prostituáltak szabhatják meg a saját szexuális határaikat, amit a klienseknek el kell fogadniuk, nem kényszeríthetik semmire akaratán kívül a nőt.

All that is interesting

Olvass még többet a prostitúcióról:

Megosztás Facebookon