nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Egészség
Probiotikummal hamarabb gyógyulsz a hasmenésből

Probiotikummal hamarabb gyógyulsz a hasmenésből

Bár az akut hasmenés egy-két nap alatt megszűnik, a közérzeted és az emésztésed ennél lassabban áll majd csak helyre. Ahhoz, hogy mielőbb kilábalj ebből a kellemetlen állapotból egy kis diétára és intenzív folyadékpótlásra lesz szükséged, valamint probiotikumot is érdemes szedned már az első naptól kezdve. Ez utóbbi ugyanis jelentősen meggyorsíthatja a gyógyulás folyamatát.
NLCafé
f Ajánlom

Időnként előfordulhat, hogy rád jön hasmenés – például azért, mert a túlzott stresszre így reagál a szervezeted, esetleg egy rövid lefolyású bakteriális vagy vírusos fertőzést kaptál el. Még az ilyen egy-két napig tartó akut hasmenésnél sem szabad azonban a gyógyulást pusztán a természet gondjaira bízni, hanem különféle külső segítségeket felhasználva törekedni kell rá, hogy mielőbb visszatérjen az erőnléted és hamar regenerálódj. 

Probiotikimmal hamarabb gyógyulsz a hasmenésből

 

Diéta, folyadékpótlás és probiotikum 

Egy kiadós hasmars minden értelemben kimeríti az embert, hiszen ilyenkor rengeteg folyadék, értékes ásványi anyag és vitamin távozik “pánikszerűen” a szervezetünkből. Szélsőséges esetben akár drasztikus kiszáradáshoz is vezethet a dolog, ami különösen a kisgyermekeknél, valamint az idősebb és eleve legyengült szervezetű embereknél járhat igen súlyos következményekkel. Az ő esetükben ezért különösen fontos, hogy ne vegyük félvállról a bajt, hanem igyekezzünk minden lehetséges módon segíteni őket a gyors felépülésben.  Természetesen egy egészséges felnőtt számára sem kéjmámor a hasmenés: náluk is napokig tarthat, mire rendbe jön közérzetük, és még több időbe telhet, amíg a bélflóra megbolygatott egyensúlya is újra helyreáll. Mindez rossz hatással van a teljesítményre, a munkakedvre, de tönkre tehet egy régóta várt vakációt vagy más családi programot is. 

A gyors lefolyású hasmenése eseteknél az orvosok intenzív folyadékbevitelt javasolnak, valamint azt, hogy a beteg gondoskodjon a sópótlásról is. Enyhén sózott vízzel, friss zöldségből és gyümölcsből (például sárgarépából és almából) készített levekkel mindez kiválóan megoldható, és természetesen bevethetők a helyzet javítására olyan hagyományos nép praktikák is, mint a természetes hasfogó hatású málnalevél- vagy tölgyfahéjtea. A felkavarodott gyomor fertőtlenítését néha egy korty pálinka is meg tudja oldani, ezzel azonban ne essünk túlzásba, mert az alkohol ennél nagyobb mennyiségben csak rontani fog a helyzeten. Szilárd ételként natúr háztartási kekszet és reszelt almát fogyaszthatunk, majd fokozatosan visszatérhetünk a könnyű, normál ételekhez is. Nagyon fontos viszont, hogy hasmenéskor ne koplaljunk, mert az eleve kimerült szervezetet ezzel még tovább gyengítjük! 

A regenerálódás folyamatát ezen felül meggyorsíthatjuk azzal, ha a fertőzéses eredetű akut hasmenésnek már az első napjától gyógyszerminőségű, magas csíraszámú (több milliárd jótékony baktériumot tartalmazó) probiotikumot is szedünk. Ezek a “jó baktériumok” ugyanis segítik a bélműködés szabályozását, és amellett, hogy általában véve hasznosnak bizonyulnak a túl gyakori székeléssel kapcsolatos problémák kezelésében, a hasmenés miatt felbolydult bélflóra egyensúlyának helyreállását is meggyorsítják. Ez fontos momentum a gyógyulásban, ugyanis a hasmenés hatására felborul a bélflóra egyensúlya, amitől az immunrendszer gyengül, és kiszolgáltatottabbá válik az újabb fertőzésekre, a meglévők leküzdést pedig nehezebb végzi el. A probiotikumok ezt a kört szakítják meg azzal, hogy meggyorsítják a bélflóra egyensúlyának helyreállását, ezáltal növelik a szervezet védekezőképességét, amely így gyorsabban állhat talpra a hasmenés megpróbáltatásai után. 

 

Olvass még az immunrendszerről az NLCafén:

Megosztás Facebookon