Egészség

Így kezelhető a melanoma!

A melanóma esetében a gyógyulás esélyeit elsősorban az határozza meg, hogy mennyire vastag a tumor. A korai stádiumban felfedezett daganat gyakorlatilag 100 százalékos sikerrel kezelhető, ha azonban elhanyagolják, a gyógyulás reménye egyre halványodik. Bár új okosgyógyszerekkel és innovatív terápiákkal már előrehaladott állapotában is jobb esélyekkel gyógyítható a melanoma, a biztonságos gyógyulást továbbra is az garantálja, ha korán észreveszik a betegség első jeleit.

A melanoma egy speciális és igen veszélyes daganatos betegség, amely a bőr festékanyag-termelő sejtjeinek kóros elváltozásából alakul ki. A Napból érkező, megnövekedett káros UV sugárzás és a genetikai örökletességek az elsődleges kiváltó okai, ráadásul az elmúlt évtizedekben rohamosan elterjedt. Elsősorban a 40-50 év közötti korosztályt érinti, és azon belül is közel kétszer annyi nő betegszik meg benne, mint férfi. Bár az utóbbi években olyan új okosgyógyszerek és innovatív terápiák is napvilágot láttak, amelyekkel a melanoma előrehaladott állapotában is hatékonyan és kíméletesen kezelhető, a betegség sikeres gyógyításában továbbra is elsődleges szerepe van az korai felismerésnek és a megelőzésnek.

Így kezelhető a melanóma

A melanoma stádiumai és kezelési lehetőségei

Amennyiben időben, kezdeti stádiumában sikerül felfedezni az anyagjegyek kóros elváltozását (az esetek túlnyomó többségében ugyanis ezekből alakulnak ki a daganatos szövetek), egy gyors sebészi beavatkozással, az anyajegy eltávolításával 100 százalékos hatékonysággal orvosolható probléma. A problémás anyajegy és az azt körülvevő szövetek azonban egyre vastagabbá válnak a daganatos sejtek szaporodásával, és a kóros sejtek mind közelebb kerülnek ahhoz, hogy bekerüljenek a bőr felszínéről a szervezet keringési rendszerébe és elterjedjenek, így eljuthassanak a szervezet távolabbi pontjaira is. Minél vastagabb és mélyebben beágyazott tehát a melanoma, annál inkább csökken a gyógyulás esélye is. Ebből a szempontból három stádiumát különböztetik meg az orvosok a betegségnek.

Az I-es állapotban a melanoma még felszínes, és a közvetlen környezetén kívül nincsenek még rákos sejtek. Ilyenkor kimetszéssel eltávolítható a problémás terület és a gyógyulás esélyei nagyon jók.

A II. stádiumban már a rákos területhez közel eső nyirokcsomókban megjelennek a rákos sejtek, ami azt jelenti, hogy a melanoma a bekerült a szervezet keringésébe. Ebben az esetben nagyobb kimetszéssel el kell távolítani a melanomás anyajegyet és környékének szöveteit, valamint egy másik műtéttel az érintett nyirokmirigyeket is. Ebben az esetben már jóval alacsonyabb a teljes gyógyulás esélye. Ilyen fázisban a sebészi beavatkozás után rendszerint kiegészítő immunterápiát is alkalmaznak, illetve a sugárkezelés is hasznos lehet a helyi panaszokat okozó áttétek kezelésében.

A III. stádiumban már nemcsak a közeli nyirokmirigyekben, hanem a test távolabbi pontjain és szerveiben is megjelennek áttétek. Ilyenkor a betegség lefolyása már nehezen jósolható meg, a túlélés esélyei jelentősen romlanak, ám sok beteg még az áttétek dacára is jó egészségben élhet évekig. Az általánosan elterjed gyógyítási rutin mentén haladva ilyenkor a műtéti beavatkozás mellett sugár- és kemoterápiás kezelést kap általában a beteg.

Új gyógymódok

Mivel a melanoma látványosan elterjedt az elmúlt évtizedekben, és emellett igen gyors lefolyású és veszélyes daganattípus, ezért a gyógyítására alkalmas terápiák utáni kutatások is felgyorsultak. Számos biztató eredmény született, sőt bevezetésre is kerültek olyan innovatív okosgyógyszerek, amelyek alkalmazása a korábbi lehetőségekhez képes jóval több esélyt ad a gyógyulásra már az előrehaladott stádiumokban is. Ezen kívül kísérletek folynak páciens saját tumorsejtjeiből készített vakcinákkal is és új, kemoterápiás és immunterápiás eljárások, illetve új sebészeti technikák is fejlesztés alatt állnak. A végtagokon kifejlődött melanomák esetében próbálták ki például az elszigetelt, nagy dózisú kemoterápiát: a páciensek érintett végtagjainak vérkeringését átmenetileg elszigetelték a test többi részének keringésétől, így nagy mennyiségű kemoterápiás szerrel kezelhették a daganatot, mert annak káros hatása nem terjedt ki a teljes szervezetre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top